Közigazgatási rezsicsökkentés: így lehet javaslatot tenni
2015. június 08. hétfő 17:28
A kormány kiemelt célként csökkenteni kívánja az állampolgárok és a vállalkozások széles körét terhelő igazgatási fizetési kötelezettségeket. A Parlament előtt lévő 2016. évi költségvetési törvényjavaslatban tíz milliárd forint áll rendelkezésre az állami rezsicsökkentés bevezetésére - írja közleményében dr. Horváth Zoltán, Baranya megyei kormánymegbízott.
- A kabinet számára fontos az állampolgárok és a vállalkozások véleményének megismerése. Ennek érdekében konzultációt kezdeményezett a hatósági díjak mérsékléséről vagy díjmentessé tételéről - emlékeztet a kormánymegbízott kommünikéje.
A konzultáció június 5-én indult, és augusztus 6-ig tart. A magánszemélyek és a vállalkozások is négy-négy csökkentendő vagy eltörlendő elemet jelölhetnek meg egy kilences listán, illetve saját javaslatot is tehetnek. Véleményt mondani a kormányhivatal és a járási hivatalok összes, az ügyfelek számára nyitva álló ügyfélszolgálatán, valamint a kormányhivatal honlapján lehet.
Az állampolgári javaslatok megismerésére külön kérdőív készült a magánszemélyeknek és a vállalkozásoknak. Nem kizárt, hogy egy állampolgár mindkét kérdőívet kitöltse, mégpedig önkéntesen és anonim alapon.
A kérdőívek a kormányhivatal és a járási hivatalok ügyfélszolgálatain beszerezhetők, kitölthetők és az ott kihelyezett gyűjtőládában leadhatók. A kistelepüléseken élők az ügysegédtől kérhetik a kérdőíveket. Aki elektronikus úton kívánja javaslatát megfogalmazni, az alábbi honlapon, szintén anonim módon teheti meg.
A konzultáció során beérkezett javaslatok és vélemények alapján a következő évtől már a csökkentett díjakat fizetik a vállalkozások és a magánszemélyek - zárul Horváth Zoltán közleménye.
Forrás: BAMKH
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nagyon pörgött a Baranya bisztró,...
- Buszokat, teherautókat ellenőriznek a...
- Késve indul Pécsre a fővárosból egy...
- Egy hónapja hiába keresnek egy 11...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Radikálisan csökkent az orvosok és...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...

