"Eddig kéthavi nyugdíjat vett el"
A Fidesz frakcióvezetője leszögezte: az elmúlt évek megszorításai, az áremelkedések azt jelentették a nyugdíjasoknak, hogy elvették tőlük tizenharmadik havi járandóságukat.Hangsúlyozta: minden harmadik nyugdíjas havi 50 ezer forint alatti nyugdíjból él jelenleg, közben pedig elemzők szerint a megszorító intézkedések egy évben 75-120 ezer forinttal terhelték meg a magyar háztartásokat.Ez egyértelműen megmutatja, hogy kéthavi nyugdíj hiányzik, azaz Gyurcsány Ferenc nemcsak a 13. havi nyugdíjat vette el a nyugdíjasoktól, de a tizenkettediket is - mondta.Soltész Miklós szerint már a...Őssejtkutató laboratórium nyílt Kaposvárott
A kutatólaboratórium avatásán Lamperth Mónika, Kaposvár országgyűlési képviselője, szociális és munkaügyi miniszter azt mondta: "Újat csak úgy lehet létrehozni, ha az ember bátor és nem hiányzik belőle a vállalkozó kedv. Ez az orvostudományra is igaz és örülünk, hogy az új őssejt-kutatólaboratórium messze viszi Kaposvár hírnevét a legkorszerűbb nemzetközi kutatásban." Az ünnepségen orvosi szaktekintélyek mellett részt vettek a megye és a régió országgyűlési képviselői.A kutatólabort alapító IRM Magyarország Zrt. felerészt a kaposvári magánklinikát működtető Seffer...Kövér: "Vállalhatatlan Laborc NBH-s kinevezése"
Kövér László sajtótájékoztatóján azt mondta: "Laborc Sándor főigazgatói kinevezése ellen a Fidesz a leghatározottabban tiltakozik. Felszólítjuk a kormány, hogy álljon el a kinevezés ötletétől". Hozzátette: arra kérik az MSZP holdudvarába tartozó nemzeti elkötelezettségű nemzetbiztonsági szakértőket, volt nemzetbiztonsági tiszteket, vessék latba befolyásukat e kinevezés megakadályozása érdekében. A Fidesz elvárja a nemzetbiztonsági bizottság kormánypárti tagjaitól, hogy a nemzeti érdekek védelmét szem előtt tartva foglaljanak állást Laborc Sándor kinevezése ellen - mondta...Rajtaütöttek a legnagyobb...
A szervezett akció keretén belül lefoglalták a legnépszerűbb hazai torrent trackert, a BitHument, de egyes hírek szerint áldozatul esett még a Moobs, az Insane, az Evolution és a...Nézze meg a pécsi...
Az MTI úgy tudja, mostantól minden hónapban felkerülnek az internetre az aktuális adatok.A képviselői fizetések megtekintéséhez: KLIKK IDE!Ha csak a baranyaiakéra kíváncsi: KLIKK IDE!A...Elemzők szerint beragadhat...
Az elemzők várakozása szerint az év végére is marad a 6,4 százalékos pénzromlási ütem, ahogyan az októberben is volt. Jövő decemberre azonban az elemzők már 3,9 százalékos inflációval...Időjárás: nappal 6-11...
Várható időjárás péntek estig:Csütörtökön a felhőátvonulások mellett több-kevesebb napsütésre számíthatunk, helyenként futó zápor is lehet. Késő estétől északnyugat felől beborul az ég,...Időjárás: maximum tizenkét...
Előrejelzés az ország területére csütörtök estig:Éjszaka borult lesz az ég, többfelé várható eső, az Északi-középhegység térségében, valamint északkeleten havas eső, hó is valószínű....Gyorsabb az XP, ha lelőjük...
Ezekenek a szolgáltatásoknak a rendbetételével szinte újjászületik az XP, már ami a sebességet illeti. Írjuk be a futtatás menübe hogy services.msc. Máris megkapjuk azon szolgáltatások...Új gyermekcsatornával bővült a tévés kínálat
A napokban elindult a Kidsco Magyarországon. A nemzetközi hátterű gyermekcsatornát a Sparrowhawk Media, a DIC Entertainment (DIC) és a Corus Entertainment hozták létre. A csatornát Magyarország mellett Romániában, Oroszországban, Törökországban, Ukrajnában és Lengyelországban is ősszel indították el.A Kidsco egy 24 órás, a hét minden napján fogható és több platformon alkalmazható csatorna, amely erőszaktól és reklámtól mentes környezetben szórakoztatja a gyermekeket, áll a közleményben.A társaság vezetői szerint a kábelszolgáltatók részéről pozitív fogadtatást tapasztaltak, amit a...Orbán: oktatásellenes a kormány

Gyurcsány: Hortobágy megmarad

Több órán át esett a hó...
Papp László, a helyi meteorológiai szolgálat ügyeletese a távirati irodának azt mondta, a hóesés egy átvonuló hidegfront következménye.A bánkúti sípályákról az MTI azt az információt...Reggel hattól nyolcig...
Megkezdődött reggel hat órakor a vasutasok kétórás figyelmeztő sztrájkja a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a Vasutasok Szakszervezete (VSZ) szervezésében a vasúti...Az ország nagy részén eső...
Előrejelzés az ország területére szerda estig:Nyugat felől átmenetileg felszakadozik a felhőzet, majd szerdán délutántól ismét beborul az ég. Eleinte szórványosan, szerdán késő délutántól...Vannak-e Magyarországon...
"Ungváry Krisztián történész az egyik internetes hírportálon kimondta azt, amit sokan már eddig is tudtak hazánkban, ami idestova 18 éve csírájában fojtotta el a magyar jogállamiság...Magosz: Gráf hirdessen...
Az érdekképviseleti szervezet szövetségi igazgatója keddi budapesti sajtótájékoztatóján egy bábolnai földeladási ügyben azonnali kivizsgálást követelt. Budai Gyula...Északkeleten kisebb havazás...
Előrejelzés az ország területére kedd estig:Kedden nyugat felől erősen megnövekszik, majd délutántól ismét csökken a felhőzet. Délutántól északon szórványosan, délen néhol lehet eső,...Szili Katalin frontot nyitott Gyurcsány ellen
- Fontos látni, ahhoz, hogy az emberektől áldozatot kérjünk, tudniuk kell, hogy mit, miért és hogyan teszünk. Nem lehet egy sportolót futni küldeni anélkül, hogy megmondjuk neki: milyen hosszú a táv, lesznek-e akadályok vagy sem, sprintelésről vagy maratonról van-e szó - mondta.Kijelentette azt is: a konvergenciaprogramot végig kell vinni, a nagy reformokat szintén.Szili Katalinról az elmúlt hét végén, mint az MSZP egyik Gyurcsány utáni, lehetséges miniszterelnök-jelöltjéről írt pénteken a Frankfirter Allgemeine Zeitung, majd szombaton a baloldalinak tartott Klubrádiónak...A kormány örül a Fitch felminősítésének
Budai Bernadett hangsúlyozta: a költségvetési hiány lefaragása, az egyensúly elérése érdekében tett eddigi kormányzati intézkedések, valamint a tartós egyensúly megteremtése érdekében elindított reformok meghozták eredményüket. Ezt erősítette meg szeptember végén a világ egyik legrangosabb összehasonlító országelemzése is, a Világbank üzletikörnyezet-vizsgáló rangsora, a "Doing Business" kiadvány - idézte fel, hozzátéve: egymás után jelennek meg a pozitív értékelések, az Európai Bizottság többször kedvezően reagált a konvergenciaprogramra, annak végrehajtási menetére, a...Feljelentették Horn Gyula unokahúgát
Havas a HVG-nek korábban azt nyilatkozta: nem szokott forradalomról beszélni, mert 1956 októberében a börtönből kiszabadultak nem forradalmárok voltak, hanem nyilaskeresztesek és zsidóvadászok, akik házról házra jártak, zsidók után kutatva - olvasható a Népszabadságban. A lap szerint a feljelentést tevő Porubszky István 56-os forradalmár azt mondta: a forradalmárok nem voltak nyilaskeresztesek, zsidóvadászok, a nemzeti szocializmust és a hungarizmust pedig éppen úgy elítéli, mint a kommunizmust.
« Előző
40986 | 41013 | 41040 | 41067 | 41094 | 41121 | 41148 | 41175 | 41202 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Felhőkkel indul a kedd, aztán kiderül...
- Durva: Növényi Norbert és a pécsi...
- Sztrádanyitás: a Drávaszög közelebb...
- Ismét szakvezetéssel járhatjuk be...
- Már az őszi menetrend szerint járnak...
- Önkéntes beteglátogatókat toboroztak...
- Kamionnal ütközött össze egy...
- Kifosztotta látássérült szállásadóját...
- Két hónapja nyoma veszett egy pécsi...
- Álomházasságot dúlt fel Ördög Nóri