Morvai: feljelentés hazaárulás miatt

Morvai: feljelentés hazaárulás miatt Az EP-képviselő a parlament honvédelmi bizottságának keddi rendkívüli ülésén kiemelte: az érintett politikusoknak is felelősséget kell vállalniuk a történtekért, és le kell mondaniuk.Tóth Károly szocialista képviselő felszólalásában hangsúlyozta: a kormánynak már döntéseket kellett volna hoznia ebben a kérdésben, mivel szabályszegés történt.Demeter Ervin fideszes képviselő kiemelte: fontos lenne, hogy csak azon államok gépei gyakorolhassanak Magyarországon, amelyek tagjai a NATO-nak, ebből a szempontból nem kell különbséget tenni például Izrael és Oroszország között.

Szekeres: a HM tudott a gépek érkezéséről

Megalapozatlan minden olyan kijelentés, hogy a honvédség nem tudott a repülőkről vagy nem ellenőrzi a légteret - hangsúlyozta a miniszter.A repülőgépek a megadott időben és útvonalon repültek. A repülést a NATO és az Eurocontrol, az Európai Szervezet a Légiközlekedés Biztonságáért is figyelemmel kísérte - tette hozzá.Múlt csütörtökön a Honvédelmi Minisztérium szóvivője, Bocskai István azt mondta, hogy a tárcának előzetesen semmilyen információja nem volt az izraeli katonai gépek érkezéséről.Szabó Vilmos külügyi államtitkár a keddi bizottsági ülésen kiemelte: a Külügyminisztérium...

Közel kilencezren szavaznának külföldön

Emlékeztetett: a 2010-es országgyűlési képviselő-választáson a külföldön tartózkodó választópolgárok a Magyar Köztársaság nagykövetségein és főkonzulátusain akkor szavazhatnak, ha a helyi jegyzőnél március 19-én 16 óráig jelentkeztek a külképviseleti névjegyzékbe. Ezt a kedd reggeli adatok szerint 8755-en tették meg az első és 8664-en a második fordulóra.A választópolgárok az első fordulóban 86, a második fordulóban 87 külképviseleten szavaznának, Tuniszban ugyanis az első fordulóra senki nem jelentkezett a névjegyzékbe.Az OVI adatai szerint a jelentkezők közel 25 százaléka, az...

LMP: vidéken könnyebb volt...

Pinczés Bálint az MTI kérdésére elmondta: noha sokan városi értelmiségiekből, egyetemistákból álló csapatnak gondolták az LMP-t, kisebb településeken váratlanul sokan támogatták őket...

Minden megyében állított...

A területi listákról az országgyűlési választáson összesen 152 mandátumot osztanak ki. Az országban húsz területi választókerület van (a 19 megye és a főváros), ezekben listát csak pártok...

Feljelentették a Jobbik...

A lap keddi számában arról írt, hogy a Jobbik Városház téri választási irodájának kirakatában zsidó közösséget sértő karikatúrák láthatók, szélsőséges, zsidózó szövegek olvashatók. A...

Bajnai: nincsenek rejtett...

A napilap keddi számában közölt interjúban a miniszterelnök a kormány munkáját a vállalások teljesítésével minősítette. Azt mondta: egy évvel ezelőtt 3 feladatot vállaltak, ezek...

Izraeli repülők: ülésezik a...

A tanácskozást a testület fideszes tagjai kezdeményezték, a párt álláspontja szerint ugyanis az emberek joggal várnak választ arra, hogy milyen célból érkeztek az izraeli repülők...

Morvai népszerűbb, mint...

Morvai Krisztinától alig marad le Vona Gábor (29 pont), a Jobbik szavazói körében pedig egyformán kedveltek (71 pontosak).Az első helyért továbbra is nagy a verseny Sólyom László (46...

Ecostat: az idén stagnál, jövőre nő a GDP

A háztartások végső fogyasztása 2010-ben 3,1 százalékkal csökken, jövőre már 2,2 százalékkal nő. A beruházások az idén 1,2 százalékkal emelkednek, 2011-ben pedig további 4,3 százalékkal. Az Ecostat számításai szerint az idén az államháztartás eredményszemléletű hiánya (ESA) GDP arányosan 4,1 százalék lesz, s jövőre ez megismétlődik.Az IMF hitelkerethez nem kell hozzányúlni, mivel a devizában felmerülő államadósságot devizában, a forintban lejárót pedig forintban képes megújítani az Államadósság Kezelő Központ - közölte Zádor Márta, az Ecostat megbízott főigazgatója az intézet...

Mégis terjesztik a Narancsvidéket

Az Országos Választási Bizottság (OVB) a múlt pénteken jogsértőnek nyilvánította a Narancsvidéket, és a terjesztését megtiltó határozatot hozott, de még hétfőn is terjesztették a kiadványt Kaposváron és környékén - mondta a Fidesz megyei elnöke, hozzátéve: ez a választás rendjének megsértése, vagyis indokolt a rendőrségi feljelentés.Az OVB azért minősítette jogsértőnek a kiadványt, mert a párt nem tüntetett fel impresszumot, s emiatt a testület a további terjesztést is megtiltotta.Juhász Tibor a tájékoztatón is felszólította az MSZP-t, közvetlenül Lamperth Mónikát és Kolber...

Fidesz: kétségbeesett felvetések Lendvaitól

Szijjártó Péter így reagált arra, hogy az MSZP elnöke szerint amikor a Fidesz "rendkívüli költségvetési intézkedéseket" helyez kilátásba, megszorításokkal fenyeget.Lendvai Ildikó álláspontját arra alapozta, hogy a hét végén Orbán Viktor a Fidesz elnöke a Blikkben, Kósa Lajos alelnök pedig az MTV A szólás szabadsága című műsorában azt mondta, hogy egy Fidesz-kormánynak rendkívüli költségvetési intézkedéseket kell hoznia.A Fidesz szóvivője az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte: a választás után bizony rendkívüli intézkedésekre lesz szükség. A Fidesz fel fogja tárni...

"Megszorításokkal fenyeget...

Az MSZP elnöke emlékeztetett, a hét végén Orbán Viktor a Fidesz elnöke a Blikkben, Kósa Lajos alelnök pedig az MTV A szólás szabadsága című műsorában mondta azt, hogy egy...

Vetőmag-hamisítók buktak le...

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta: a békéscsabai rendőrök az elmúlt időszakban nyomozást folytattak ismeretlen tettesek ellen, mert olyan adatok vetődtek fel,...

Országos listát állíthat az...

Országos listát állíthat az MDF Az a párt, amelyik képes hét területi listát állítani, jogosult az országos lista állítására és így részesedhet a kompenzációs...

Az LMP-jelöltek 90...

A két parlamenten kívüli párt politikusainak életútját vizsgálták. A kutatás szerint a Jobbiknak 55, az LMP-nek pedig 11 egyéni jelöltje politizált korábban másik pártban.Az elemzés...

Fokozott rendőri ellenőrzés...

A Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság a nemzetközi AQUAPOL-akció keretében vasárnapig mintegy húsz együttműködő rendőri és nem rendőri hatóság bevonásával hajtja végre feladatait.A...

Országos listát állít a...

Közlése szerint a 44 induló párt közül a Civil Mozgalom a hatodik szervezet, amely országos listát állíthat. A Civil Mozgalom az országos listához szükséges hét területi listánál többet,...

MSZP: a Fidesz nem kínál felelős programot

Az Országgyűlés önkormányzati és területfejlesztési bizottságának elnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján kiemelte: a Fidesz, bár az elmúlt években többször hangoztatta, hogy csődben vannak az önkormányzatok, választási programjában "két apró részletet leszámítva" mégsem foglalkozik az önkormányzatokkal. Gy. Németh Erzsébet közölte: az MSZP szerint szükség van az önkormányzati reformra, amely szerinte egyebek közt az önkormányzati képviselők számának csökkentését, a finanszírozás megváltoztatását, valamint a budapesti kétszintű önkormányzati rendszer átalakítását,...

Délutánig kell bejelenteni a területi listákat

Az országban húsz területi választókerület van (a 19 megye és a főváros), ezekben listát csak pártok állíthatnak. Listaállításra az a párt jogosult, amelyik az adott területi választókerületben az egyéni választókerületek egynegyedében, de legalább két egyéni választókerületben jelöltet állított. Vasárnap estig 77 területi listát jelentettek be a pártok, ebből hét párt 68 listáját már nyilvántartásba vették az illetékes területi választási bizottságok. Minden területi választókerületben van nyilvántartásba vett listája az MSZP-nek. A Fidesz-KDNP-nek és a Jobbiknak 18-18 listáját...

"Kőkemény" terhelő vallomások Hagyó ellen

A lap szerint az ügyészség egyelőre nem látja kellően megalapozottnak a Hagyóval szembeni gyanút, ezért még további bizonyítékokat kért a nyomozóktól. E döntés hátterében azonban vélhetően az áll, hogy az ügyészség már nem látja értelmét Hagyó mentelmi jogának felfüggesztését kérni. A parlament már nem ülésezik, s Hagyó miatt vélhetően már nem is hívná össze a házelnök. Mivel a BKV-botrány kirobbanása óta a mentelmi jogot biztosító képviselői mandátum kivételével Hagyó minden tisztségéről és képviselőjelöltségéről is lemondott, az új parlament megalakulását követően már...