Agresszív részegek támadtak emberre
2010. május 03. hétfő 21:30
A bántalmazók "haragját" az váltotta ki, hogy a Fő utcai vendéglő olasz tulajdonosa szombat éjjel nehezményezte, hogy a társaság egyik, 36 éves tagja használta a gyerekek számára az étterem elé kitett műanyag csúszdát - mondta a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Rájuk szólt, szóváltás alakult ki köztük, ami nagyon gyorsan tettlegességig fajult. A garázdák miután többször megrugdosták a földre került vendéglőst, elmenekültek a helyszínről. Egyiküket a nyomukba eredő alkalmazottak, másik társát az időközben értesített rendőrök fogták el. A harmadik támadót még keresik - tette hozzá R. Szabó Ágnes.
Az alkalmazottak által elfogott tettest agyrázkódás gyanújával megfigyelésre a kórházba szállították. Őt vasárnap a kórházból való távozása után hallgatták ki a rendőrök. A szakértői vizsgálat állapítja majd meg, miként verte be a fejét. A garázdák ellen életveszélyt okozó testi sértés miatt indított eljárást a székesfehérvári rendőrkapitányság.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A fülemülékkel éjszakázhatunk...
- Pécs-Villány-Mohács: jelentősen...
- Tizenhárom premierrel várja...
- Elképzelhető, hogy defektet kapnak a...
- Ez volt az egyik legszárazabb április...
- Minden nap érkezik jövő héten egy...
- Anyák napja: megköszönni sosem késő,...
- Elkelt a pécsi Da Vinci Magánklinika...
- Nagyon pörgött a Baranya bisztró,...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...

