Hoppál: mit ígért Gyurcsány a homályos pénzügyi köröknek?

Hoppál: mit ígért Gyurcsány a homályos pénzügyi köröknek? A Fidesz arra kíváncsi, mit ígért a Demokratikus Koalíciót (DK) vezető Gyurcsány Ferenc "homályos globális pénzügyi köröknek" az anyagi támogatásért cserébe - közölte a kormánypárt szóvivője budapesti sajtótájékoztatóján. Hoppál Péter a csütörtöki Heti Válaszban megjelent cikkre hivatkozva tette fel a kérdést. A hetilap arról írt, hogy a volt miniszterelnök önálló baloldali-liberális tömböt épít, "és sikere aligha fog az anyagiakon múlni", ugyanis cégcsoportja "sorra nyeri" a külföldi kormánymegbízásokat és a munkákat a Soros György magyar származású...

Konkurenciája támadt a Jobbiknak: megalakult a Magyar Hajnal

Konkurenciája támadt a Jobbiknak: megalakult a Magyar Hajnal Magyar Hajnal Párt néven magát nemzetinek és nacionalistának tartó új párt alakult tíz taggal - jelentette be a párt vezetője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján, a Vértanúk terén. Kisgergely András pártelnök, korábbi jobbikos politikus hangsúlyozta: a párt, amely indulni akar a következő választásokon, magyar, nemzeti, keresztény és szociális alapokon áll. Egyelőre bejegyzés alatt áll, a bíróság hiánypótlásra szólította fel őket.Arra a kérdésre, hogy szélsőjobboldali-e a Magyar Hajnal Párt, a politikus többször is úgy válaszolt, hogy nemzetinek és nacionalistának vallják...

A DK szerint rengeteg a szegény hazánkban

A Demokratikus Koalíció (DK) véleménye szerint ma "rosszabbul élünk, mint a Gyurcsány-kormány idején", ugyanis a rendszerváltozás óta nem volt ennyi szegény ember Magyarországon. Ezeket a párt szóvivője, Gréczy Zsolt, a Társadalomkutatási Intézet Zrt. (Tárki) hétfőn közzétett kutatására hivatkozva jelentette ki csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján. A Tárki azt írta, hogy tavaly a magyar lakosság csaknem fele élt olyan háztartásban, ahol a szegénység és társadalmi kirekesztettség valamilyen formája jelen volt. A kutatás adatai szerint 2012-ben a magyarok 17 százaléka...

Orbán erősítené az állam és...

Orbán erősítené az állam és az egyház közötti együttműködést Az államnak és az egyháznak a közjó érdekében való együttműködését szorgalmazta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön, a...

Bajban a kisebb pártok,...

Bajban a kisebb pártok, szigorodik a kampányfinanszírozás Az Országgyűlésnek még az őszi időszakban el kell fogadnia a kampányfinanszírozás további szigorításáról szóló...

Bajnaiék miatt kellett...

Bajnaiék miatt kellett lezárni a Lánchidat Az Együtt-PM aktivistái feszítettek ki egy molinót csütörtök hajnalban a Lánchídon, a rendőrség emiatt zárta le a hidat -...

Délben megszűnik hazánkban...

Délben megszűnik hazánkban az analóg földfelszíni tévésugárzás Ma 12 óra 30 perckor az ország északkeleti és délnyugati részén is lekapcsolják az analóg földfelszíni tévéadások sugárzását,...

Az MSZP-től kapta a hvg.hu...

Az MSZP-től kapta a bajai hamisított videót a hvg.hu - értesült az MTI Hírcentrum szerdán. A hvg.hu azt közölte: Déri Balázs, az MSZP kommunikációs igazgatója adta át a felvételt. Az M1...

A Vatikánt is bedrótozta az...

A Vatikánt is bedrótozta az NSA, de a Szentszék nem aggódik A volt egyházfőt és az utódját, Ferenc pápát megválasztó konklávé bíborosait is lehallgatta az amerikai titkosszolgálat -...

NFÜ: nem feltétlenül offshore-gyanúsak a listázott cégek

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) honlapján október 26-án nyilvánosságra hozott listára azok a cégek kerültek fel, amelyek a harmadik felszólítást követően sem vették át az új átláthatósági nyilatkozatot, vagyis nem azok a vállalatok, amelyek esetében fennáll az offshore-gyanú - mondta el Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikáért felelős helyettes államtitkára az MTI-nek szerdán. A helyettes államtitkár szerint azért fontos ezt még többször hangsúlyozni, mert többen félreértették, és az érintettek, vagyis a kedvezményezettek megérdemlik, hogy pontos...

Nem éltek vissza a gyülekezési joggal a székházfoglalók

A Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) szerdai végzése szerint nem követték el a gyülekezési joggal visszaélés szabálysértését annak a demonstrációnak a szervezői, amelynek során márciusban tüntetők hatoltak be a Fidesz Lendvay utcai épületének udvarára. A PKKB mind a tizenegy, eljárás alá vont ember esetében hatályon kívül helyezte a gyülekezési joggal visszaélés szabálysértése miatt hozott rendőrségi határozatot, és megszüntette a velük szembeni szabálysértési eljárást.A tárgyalást egy zsúfolásig megtelt kisebb teremben tartották, a tizenegy, eljárás alá vont fiatal közül több...

Letöltendő börtönbüntetést kapott a szocialista Molnár Gyula

Letöltendő börtönbüntetést kapott a szocialista Molnár Gyula Hivatali visszaélés miatt Molnár Gyula szocialista politikust, volt XI. kerületi polgármestert nyolc hónap letöltendő börtönbüntetésre, Lakos Imre volt XI. kerületi szabad demokrata alpolgármestert hat hónap felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a Fővárosi Ítélőtábla másodfokon szerdán. A tábla többmilliós pénzbüntetéssel is sújtotta a két vádlottat, és Molnár Gyulát két évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.Az ügyészség azzal vádolta meg őket, továbbá egy ügyvédet, hogy 2006-ban, a XI. kerületi Kopaszi-gát és a Lágymányosi-öböl környékén pályáztatás nélkül próbáltak...

Döntött a Fidesz,...

Döntött a Fidesz, egységesek lesznek a közműszámlák A közműszámlák egységesítését javasolja a Fidesz rezsicsökkentésért felelős munkacsoportja. A várhatóan 2014. január 1-jétől...

Gyurcsány amondó, lesznek a...

Gyurcsány Ferenc szerint létrejön a megállapodás arról, hogy az egyéni választókerületekben egy közös baloldali jelölt álljon a Fidesz jelöltjével szemben. A DK elnöke a TV2 Mokka című...

Czomba szerint nem segélyt...

Czomba szerint nem segélyt adnak, hanem munkát Nem segélyt adunk az embereknek, hanem munkát és ezt az egész rendszert szeretnénk a következő években a szociális szövetkezés...

Jó hír: tovább csökkent az...

Jó hír: tovább csökkent az üzemanyagok ára Csökkentette bruttó 5, illetve 4 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt....

Magyarországot is...

Magyarországot is lehallgatják az amerikaiak? Az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) lehallgató-átjátszó központjainak helyszínét tartalmazó illusztrációs anyagot...

Orbán: Van pénz a...

Orbán: Van pénz a természetjárás fejlesztésére A kormány biztosítja azokat a pénzügyi forrásokat, amelyek a természetjárás fejlesztését, például a turistautak megújítását,...

Az enyhe éjszaka után a nappali melegrekord is megdőlt

Az enyhe éjszaka után a nappali melegrekord is megdőlt Az Országos Meteorológiai Szolgálat kifejtette: ezen a napon eddig a legmelegebbet, 25,4 Celsius-fokot 1960-ban Békéscsabán mérték. Most azonban Baja-Csávolyon ennél 0,1 fokkal melegebb volt, így 25,5 fok az új országos napi maximumhőmérsékleti rekord. Keddre virradóra a legmagasabb minimumhőmérsékleti rekord is megdőlt, Kaposváron a leghidegebb órában is 16,6 fok volt.űAz elmúlt időszakban több napon is megdőltek a hajnali, illetve a nappali melegrekordok. Október 23-ára virradóra, majd nappal is megdőlt a legmagasabb minimum- és maximumhőmérsékleti rekord, majd másnap ismét a...

A TEK elfogta a gyermeke megölésével fenyegetőző férfit

A Terrorelhárítási Központ speciális egységei elfogták azt a 30 éves férfit, aki lakásába zárkózott tízhónapos kislányával és a megölésével fenyegetőzött - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu-n. A közlemény szerint egy dunaújvárosi nő tett bejelentést kedd délelőtt arról, hogy élettársa bántalmazta, majd otthonukból elzavarta és megfenyegette, hogy őt és közös gyermeküket megöli. A helyszínre érkeztek a TEK munkatársai, akik bevonultak az épületbe, ahol a túszejtő a lépcsőházban tartózkodott és ellenállás nélkül megadta magát.Az akcióban a kislány nem...

Tovább terebélyesedik Szili Katalin pártja

Tovább terebélyesedik Szili Katalin pártja A Szövetség a Jövőért Mozgalom (SZJM) szervezetei csatlakoznak a Szili Katalin vezette Közösség a Társadalmi Igazságosságért (KTI) párthoz, és annak programjához - közölte kedden az SZJM Nógrád megyei elnöke az MTI-vel. Demus Iván, aki egyben az SZJM szóvivője is, elmondta, a szövetség tagjai, szimpatizánsai egyetértenek és támogatják a KTI célkitűzéseit, stratégiai céljait, és készek azért dolgozni. Csatlakozásukkal vállalják a KTI programjának széleskörű megismertetését is - tette hozzá. "Egyetértünk abban, hogy a demokrácia alapja a létbiztonság, a munka, a jövő...