Börtönbe küldené a főügyészség Laborc Sándort

Börtönbe küldené a főügyészség Laborc Sándort Galambos Lajos és Szilvásy György esetében hosszabb időtartamú, Laborc Sándor esetében az első fokon kiszabott felfüggesztett helyett letöltendő börtönbüntetést kért a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség abban az indítványban, amelyet október 30-án nyújtott be a Fővárosi Ítélőtáblának - írta kedden a nol.hu. A portál felidézte, hogy júliusban két év tíz hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Debreceni Törvényszék Szilvásy György volt szocialista titokminisztert és Galambos Lajost, az Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) egykori főigazgatóját. Galambos Lajost kémkedésben találta...

Jövőre százezer forint feletti minimálbér várható

Jövőre százezer forint feletti minimálbér várható A kormány megkezdte a tárgyalásokat a minimálbérről, amely jövőre meg fogja haladni a 100 ezer forintot - mondta a foglalkoztatásért felelős államtitkár sajtótájékoztatón, kedden Budapesten. Czomba Sándor hozzátette: a bértárgyalások - amelyeket a munkáltatókkal és a munkavállalókkal folytatnak - legkésőbb december elejéig lezárulnak. Közlése szerint a legutóbbi tárgyaláson a munkáltatói oldal jelezte, az infláció követésével megegyező, azaz 2,4 százalékos minimálbér-emelést tartana reálisnak. A munkavállalói oldal egységesen 5,4 százalékos reálkereset-növekedést szeretne elérni,...

Lendvai: balekok voltunk, de még kétesélyes a meccs

Lendvai: balekok voltunk, de még kétesélyes a meccs A Magyar Szocialista Párt volt elnöke szerint szükséges, hogy az MSZP és az Együtt-PM választási szövetség valamilyen szinten megállapodjon a Demokratikus Koalícióval még a választások előtt.  Poligráfos hazugságvizsgálatnak vetették alá a napokban a bajai videó-ügy több szereplőjét, köztük Király Györgyöt és állítólag Kőrös Gusztávot, a videó egyik készítőjét is, ez alapján a szocialista politikusnak nem volt köze a felvétel elkészítéséhez írják a lapok. A szocialistáknál napok óta hallgatnak az ügyben, egyedül Lendvei Ildikó szólalt meg, aki szerint pártja nem csaló, hanem...

Plusz pénzért pályázat...

Plusz pénzért pályázat nélkül is nyithatnak kaszinókat A nemzetgazdasági miniszter kiemelt díj ellenében pályázati eljárás nélkül is koncessziós szerződést köthet legfeljebb öt...

Tőkés szakítana az...

Tőkés szakítana az Egyszer és mindenkorra szakítani kell az intézményes felejtés és hazugság gyakorlatával - mondta Tőkés László európai...

Gyurcsányék "csak" 13 800...

Gyurcsányék Gyurcsány Ferenc cége, az Altus Zrt. balkáni országok roma integrációs programjaihoz kapcsolódó feladatok elvégzésére nyert 13...

Wittner Mária...

Wittner Mária Mindszenty-emlékérmet kapott Wittner Mária 1956-os halálra ítélt, a Fidesz országgyűlési képviselője és Brusznyai József nyugalmazott esperes kapta idén a...

A Szolidaritás elnöke...

A Szolidaritás elnöke örömmel megy börtönbe, ha elítélik Kónya Péter szívesen vonul börtönbe, ha Orbán Viktor hungarocellből készített szobrának szeptember 29-i ledöntése okán...

Nyugdíj-kiegészítést kaptak...

Visszamenőleg is megkapták nyugdíj-kiegészítésüket a politikai rehabilitáltak - mondta Rétvári Bence az MTI-nek. A közigazgatási tárca parlamenti államtitkára emlékeztetett arra, hogy a...

Halálközeli élményből született: Szakácskönyv a túlélésért

Halálközeli élményből született: Szakácskönyv a túlélésért Az ausztriai lichtenwörthi haláltáborban fogva tartott nők által leírt receptekből jelenik meg a Szakácskönyv a túlélésért című kötet. A szénnel és grafitfoszlányokkal papírfecnikre körmölt 149 receptet tartalmazó könyvet csütörtökön mutatják be Budapesten. Czingel Szilvia, a könyv szerkesztője, a Centropa Magyarország képviseletében 2001 és 2008 között részt vett egy nagy volumenű kutatásban, amelyben holokauszttúlélőket interjúvoltak meg.  - A fő szempontunk az volt, hogy ne csupán a bevégzett tragédiát kutassuk, hanem a két világháború közötti zsidó életmódot....

A szocik szerint a kormány a bankok oldalára állt

Az MSZP szerint a kormány húzza az időt a devizahitelesek ügyében, amivel milliárdos károkat okoz a családoknak, de körülbelül ugyanekkora hasznot hoz a bankoknak. "Az Orbán-kormány a hitelesek helyett megint a bankok oldalára állt. Ez Orbán Viktor igazi arca" - írta vasárnapi közleményében az ellenzéki párt, amely szerint a csaknem 150 ezer bajban lévő devizahiteles családnak nem "az Orbán-kormány ígérgetésére és alibi-mentőcsomagjaira", hanem valódi megoldásra van szüksége. Első körben egy bankokkal közösen kidolgozott mentőkonstrukcióra, majd pedig a forint...

Bajnaiék nem törölnék el az alkotmánybírók felső korhatárát

Bajnaiék nem törölnék el az alkotmánybírók felső korhatárát Az Együtt-PM szövetség tiltakozik azon javaslat ellen, amely eltörölné az alkotmánybírókra vonatkozó 70 éves felső korhatárt. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter csütörtök este terjesztette a parlament elé az ötödik alkotmánymódosítással összefüggő törvénymódosító javaslatcsomagját. Ennek része az Alkotmánybíróságról (Ab) szóló törvény megváltoztatása is, amelyre a hvg.hu hívta fel a figyelmet péntek délután.Karácsony Gergely független országgyűlési képviselő az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében azt írta, hogy "tavaly még...

Homályos dollármilliókkal...

A Fidesz szóvivője szerint "homályos üzleti körök dollármilliókkal hizlalják" a Demokratikus Koalíciót (DK) vezető Gyurcsány Ferencet. Zsigó Róbert vasárnapi budapesti...

Horthy-szobrot avat a...

Horthy-szobrot avat a Jobbik, a Fidesz szerint provokálnak Emlékezők és ellentüntetők gyűltek össze vasárnap délelőtt a budapesti Szabadság térre annak kapcsán, hogy a Jobbik...

Jövőre 81 milliárddal több...

Jövőre 81 milliárddal több jut nyugdíjakra Január elsejétől nemcsak a nyugdíjak, de a nyugdíjszerű juttatások, így a rokkantsági és a rehabilitációs ellátások, valamint...

Viharos erősségű széllel...

A várható viharos erősségű szél miatt vasárnapra az ország egész területére elsőfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat. Három északkeleti megyében a tartós,...

Nincs telitalálat a lottón,...

Nincs telitalálat a lottón, közel 700 millió a főnyeremény A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 44. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat...

Tállai államtitkár szerint...

Tállai államtitkár szerint erősödik a kisebbségek elleni gyűlölet A rasszizmus nem természeti csapás, hanem emberek műve, a kisebbségek elleni gyűlölet erősödik egész Európában, így...

Hazánkban nőtt legnagyobb mértékben a minimálbér

Hazánkban nőtt legnagyobb mértékben a minimálbér A válság óta, 2008 és 2012 között az OECD-országai között Magyarországon volt a legmagasabb a minimálbér növekedésének üteme. 2008 óta a válság évei alatt összességében átlagosan 7 százalékot meghaladó ütemben emelkedett a minimálbér Magyarországon, ami az OECD országai között a legmagasabb érték - írja a portfolio.hu. Hasonló ütemben Szlovéniában és Lengyelországban emelkedett ezen időszak alatt - derül ki Süveges-Szabó Ádám és Boros Bence: A minimálbérek változása az OECD országokban című összeállításából. A jelenleg érvényes minimálbér 98 ezer forint Magyarországon, a garantált...

A parlamentben is téma lesz a lehallgatási ügy

A parlamentben is téma lesz a lehallgatási ügy Kedden veszi napirendre a lehallgatások ügyét az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága. Molnár Zsolt, a testület szocialista elnöke a Népszava szombati számában elmondta, hogy az ülés a téma miatt nem lesz nyilvános. Annyit azonban elárult, hogy meghívták a különböző, érintett titkosszolgálatok valamint a Belügyminisztérium képviselőjét. A szolgálatok az ülésre készülve megvizsgálják, a hatáskörükbe tartozó területen van-e információjuk amerikai részről történt esetleges lehallgatásokról, megfigyelésről, és így a bizottság várhatóan képet kap arról, érintett volt-e Magyarország...

Emelkednek a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás díjai

Emelkednek a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás díjai A Biztosítás.hu alkuszi portál szerint akár 1,5 millió autósnak is emelkedhet a kötelező gépjármű-feleleősségbiztosítás (kgfb) díja a szombaton hajnalban megjelent 2014-es biztosítási tarifák alapján. A Netrisk.hu is arra hívja fel a figyelmet, hogy hosszú évek után megáll az kgfb átlagdíjak csökkenése, és az idei kampányban akár 6-8 százalékos átlagos díjemelkedésre is számítani lehet. A Netrisk szerint a biztosítók a korábbinál nagyobb hangsúlyt helyeznek a jó ügyfelek megtartására. A Biztosítás.hu ismerteti: a biztosítók által előzetesen is beharangozott díjemelés átlagosan az...