Nyugdíj-kiegészítést kaptak az 56-os elítéltek
2013. november 04. hétfő 09:34
Visszamenőleg is megkapták nyugdíj-kiegészítésüket a politikai rehabilitáltak - mondta Rétvári Bence az MTI-nek.
A közigazgatási tárca parlamenti államtitkára emlékeztetett arra, hogy a kabinet a közelmúltban fogadta el annak a kormányrendeletnek a módosítását, amelynek alapján a politikai rehabilitáció címén járó juttatások 16,2 százalékkal emelkedtek. Ilyen juttatás illeti meg a kitelepítetteket, az internáltakat, a munkaszolgálatosokat és az 56-os elítélteket.
Hozzátette, a politikai rehabilitáció címén járó nyugdíj-kiegészítések folyósítása megtörtént, a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság mind a visszamenőlegesen járó különbözetet, mind a megemelt összeget kiutalta.
Az államtitkár tájékoztatása szerint az intézkedés 87 204 embert érint saját és özvegyi jogon. Számukra a szeptemberi megemelt kiegészítés összege 82,4 millió forint volt, míg a visszamenőlegesen kiutalt illetmény megközelíti a 663 millió forintot.
A kormány továbbra is fontosnak tartja az áldozatok kárpótlását - fejtette ki.
- Tisztában vagyunk azzal, hogy a kommunizmus sebeit begyógyítani nem lehet, de ezzel az intézkedéssel talán részben pótolni tudjuk, ami az elmúlt húsz évben elmaradt - fogalmazott Rétvári Bence.
Forrás: MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Május 4-én a magyar írásbelikkel...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...
- Átlagosnak ígérkezik idén a...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Rohamosan apad a Duna: Mohácsnál egy...
- Mészáros Csoport: nem tervezi a TV2...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...

