Már készülnek a kampányra a szocialisták

Már készülnek a kampányra a szocialisták Helyzetértékelő ülést tart szombaton az MSZP választmánya, amelyre Bajnai Gordont is meghívták. Szó lesz a kampányfelkészülésről is. A zárt ülés elején átadják a Baloldalért-díjakat, majd Mesterházy Attila MSZP-elnök és Bajnai Gordon, a szocialistákkal választási szövetséget kötött Együtt-PM vezetője tart helyzetelemzést. A téma várhatóan a választási felkészülés gyorsítása lesz - erről beszéltek a pártvezetők Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei jelöltjeik csütörtöki bemutatásán is. A választmány két hónappal ezelőtt egyhangúlag hagyta jóvá a szocialisták Együtt-PM-mel kötött...

Változhat a nemzeti köznevelési törvény

A köznevelési törvény módosítását kezdeményezte a kereszténydemokrata Michl József, aki a parlament honlapján pénteken közzétett indítványában foglalkozik az egyházi és magán köznevelési intézményben foglalkoztatott pedagógusok rendkívüli munkavégzésének díjazásával, és lehetővé tenné, hogy a miniszter döntsön a köznevelési intézmény nevéről. A törvényjavaslat rögzíteni javasolja, hogy a rendkívüli munkavégzés díjazására és a pótszabadságra a közalkalmazottakra vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni. Kitér arra, hogy a pedagógiai asszisztens, szabadidő-szervező, gyermek- és...

Európában elsők vagyunk a rezsicsökkentés terén

A Fidesz szerint Magyarország Európa élén áll a rezsicsökkentésben. Selmeczi Gabriella, a kormánypárt szóvivője pénteken, Budapesten újságíróknak az Eurostat első féléves adataira hivatkozva hangsúlyozta, az ország a lakossági áramárcsökkentésben első, a gázárcsökkentésben pedig a második helyre került úgy, hogy a rezsicsökkentés decembertől jelentkező, 11,1 százalékos üteme még nem is szerepelt ezekben a statisztikákban. A szóvivő hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a magyarországi energiaárak a fizetésekhez mérten még mindig meghaladják az európai átlagot, ami a korábbi szocialista...

Három éven belül csökkenhet...

Három éven belül csökkenhet a személyi jövedelemadó mértéke A nemzetgazdasági miniszter lehetségesnek tartja, hogy három éven belül csökkenjen Magyarországon a személyi jövedelemadó...

A hétvégén esőzés, hétfőn...

Folytatódik a borús, esős idő a hétvégén, hétfőtől pedig már télies időjárás várható, hózápor is lehetséges.  A hét végéig folytatódik a borús idő, többfelé lehet záporeső, néhol 16...

A szakmaiság a legfőbb...

A szakmaiság a legfőbb szempont az MTVA vezérigazgatója számára A szakmaiság és a nyugodt, alkotó légkör kialakítására törekszik a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA)...

A CBA jogi lépéseket...

A CBA személyhez fűződő jogok megsértése, valamint nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétsége miatt jogi lépéseket kezdeményez a Demokratikus Koalícióval (DK) és Varju...

Bajnai a zsebüket tömő...

Bajnai a zsebüket tömő bankárok oldalán áll, állítja a Fidesz A Fidesz szerint Bajnai Gordon azoknak a bankároknak az oldalán áll, akik kizárólag saját érdekükre és zsebükre figyelnek, és...

Nincs ok pánikra, nem...

Nincs ok pánikra, nem zárolják a takarékszövetkezetek betéteit Takarékszövetkezeti vezetők szerint minden alapot nélkülöznek a betétek zárolásával és a kifizetések felfüggesztésével...

Kétnapos médiakonferencia kezdődik ma Balatonalmádiban

Kétnapos médiakonferencia kezdődik ma Balatonalmádiban A magyar média "fenegyerekeivel" és "sztárcsinálóival", a közmédia és a kereskedelmi csatornák vezetőivel, hírigazgatóival, valamint számos nyomtatott és online sajtóorgánum főszerkesztőjével is találkozhatnak az érdeklődők mától Balatonalmádiban, a kétnapos Média Korrektúra Konferencián. A rendezvényt Karas Monika, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke nyitja meg, majd Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója bevezetőjével felvonulnak majd a "sztárcsinálók": Csiszár Jenő, a Class FM műsorvezetője, Ómolnár Miklós, a Story és a Best...

"Álruhában" járja az országot Vona Gábor, a Jobbik elnöke

Összesen több mint egy tucat állomása lesz annak az "álruhás" országjárásnak, amelynek keretein belül Vona Gábor egy-egy hétköznapi munkakörben próbálja ki magát egy-egy nap erejéig. Erről a Jobbik elnöke beszélt szerdán az MTI-nek. Ismertette: eddig két állomása volt programjának: először múlt szerdán egy recski étteremben dolgozott pincérként, most kedden pedig a közmunka-programban vett részt Gyöngyöspatán. Elmondta: még 8-10 ilyen alkalom biztosan lesz, de nem tartja kizártnak, hogy ezután is folytassa ezt a tevékenységet. A következő alkalommal - pénteken - a...

Ismét drágábban kocsikázhatunk, emelkedett az üzemanyagok ára

Emelte bruttó 5 forinttal a 95-ös benzin és 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. A benzin átlagára így 400-401 forintra, a gázolajé 417-418 forintra nőtt. Legutóbb pénteken emelkedett az üzemanyagok ára, akkor bruttó 5 forinttal a 95-ös benziné és 2 forinttal a gázolajé. A társaság február elejétől heti két alkalommal dönt az üzemanyagár-változásokról, így már nemcsak a hét első munkanapján, hanem a hét közepén is határoz az aktuális valutaárfolyam és a tőzsdei jegyzések alapján az árról. A benzin ára tavaly április elején érte el csúcsát,...

A magyar nők harmada...

A magyar nők harmada hetente háromszor szeretkezik A magyar nők szerint fontos a jó szex, a megkérdezettek 29 százaléka hetente háromszor szeretkezik, húsz százalékuk kétszer...

Kilenc hónapja folyamatosan...

A várakozásoknak megfelelően nőttek a keresetek szeptemberben az MTI által megkérdezett elemzők szerint, ugyanakkor azt is hozzátették, hogy a versenyszférában továbbra is lassabb a...

Csaknem 27 milliárd...

Csaknem 27 milliárd forinttal megemelte a kormány az idei gyógyító-megelőző kassza keretét. Az erről szóló határozat a Magyar Közlöny keddi számában jelent meg. E szerint a kormány a...

Szócska örül, számottevően...

Szócska örül, számottevően csökkent a dohányosok száma Az elmúlt években a nemdohányzók védelme érdekében tett intézkedéseknek köszönhetően jelentősen csökkent a dohányosok száma -...

Orbán szerint hazánk jövője...

Orbán szerint hazánk jövője a növekvő születésszámtól függ Magyarországnak akkor lesz igazán jövője, ha a területén több gyermek születik, mint ahányan elhaláloznak - mondta Orbán...

A SZDSZ több mint...

A SZDSZ több mint egymilliárdos köztartozást halmozott fel A kereszténydemokrata Pálffy István arra szólította fel kedden az egykori Szabad Demokraták Szövetségét (SZDSZ), hogy fizessék...

A jövő évi adókról döntött az Országgyűlés

A jövő évi adókról döntött az Országgyűlés Az Országgyűlés hétfőn elfogadta a jövő évi adóváltoztatásokat. A kormány javaslatára a családi adókedvezmény 2014-ben az egyéni járulékok, vagyis a 7 százalékos egészségbiztosítási és a 10 százalékos nyugdíjjárulék terhére is igénybe vehető lesz. A képviselők 249 kormánypárti igen szavazattal, 56 nem ellenében és 36 tartózkodás mellett hagyták jóvá a kormány által október 18-án beterjesztett javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit. Az ellenzéki oldalon az MSZP, az LMP, valamint a DK-hoz és a PM-hez tartozó független képviselők utasították el a kabinet változtatásait,...

Százmilliók elsíbolásával vádolnak egy híres plasztikai sebészt

Egy országosan ismert plasztikai sebésznél tartott házkutatást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), mert a gyanú szerint több százmilliós nagyságrendben titkolta el bevételeit. Az orvos a tetemes adóhiány megfizetése mellett büntetőjogi következményekre is számíthat - közölte az adóhatóság. A NAV közleményében ismerteti: újabb plasztikai sebészről derült ki, hogy jelentős összegű bevételt titkolt el az adóhatóság elől. A neves orvos a szépségiparban folytatott korábbi adatgyűjtés során vált gyanússá a NAV szakembereinek. A pénzügyi nyomozók és az adóellenőrök az adózatlan forintok...

Ügyészt és bírót cserélne a rablógyilkos ároktői banda

Ügyészt és bírót cserélne a rablógyilkos ároktői banda Elfogultsági kifogást jelentett be a bírói tanács és az ügyész ellen több vádlott az ároktői banda ügyében folyó elsőfokú büntetőper hétfői tárgyalásán a Fővárosi Törvényszéken. Több vádlott szerint a média és a politika nagy nyomást gyakorol a hatóságokra, amelyek részrehajlóan járnak el. Az ötödrendű vádlott ugyanakkor a több mint négy éve tartó ügyben most hozakodott elő azzal, hogy eddig - megvádolt testvérei fenyegetéseitől tartva - nem merte előadni rájuk nézve terhelő vallomását, amely a vádat támasztja alá. Az ügyészség szerint a hat büntetett előéletű, szoros családi...