Kiosztották az idei Rádiós Korrektúra elismeréseit
Számos díjat kiosztottak a Rádiós Korrektúrán, melynek zsűrijébe a Pécsi Újság.hu főszerkesztőjét, Pauska Zsoltot is felkérték a szervezők. Mint hétfőn este kiderült, a legnépszerűbb rádió 2013-ban a Music FM lett, és a legkedveltebb műsorvezető, Cooky is ezen a csatornán hallható. A Nemzeti Táncszínházban hétfő este megrendezett díjkiosztón hét kategóriában adtak át elismeréseket, emellett hat különdíjat is kiosztottak. A tényfeltáró, oknyomozó riportok kategóriájában a Kossuth Rádióban futó, A hely című műsor nyerte el az első díjat megosztva a Lánchíd Rádió...Joav Blum a dupláját is kifizette volna a sukorói telkekért
Joav Blum szerint a Velencei-tó partjára tervezett, egymilliárd euró (300 milliárd forint) értékű King's City kaszinóberuházásban elenyésző összegnek minősült az építéshez szükséges telkek megvásárlásra fordított 300 millió forint körüli összeg, és ő kifizette volna a dupláját is. Az ingatlanfejlesztéssel foglalkozó, magyar állampolgársággal is rendelkező üzletember Izraelből érkezett tanúkénti meghallgatására a Szolnoki Törvényszékre, és a Sukoró-ügyként ismertté vált büntetőper hétfői tárgyalásán több mint hat órán át válaszolt a kérdésekre. A bíróság előtt angolul beszélő...
"Az adócsalóknak a börtönben a helyük" - Orbán a NAV-ügyről
Aki adót csal, annak börtönben a helye - jelentette ki Orbán Viktor hétfőn a parlamentben Vágó Gábornak válaszul. Az LMP-s képviselő Horváth András volt adóhatósági munkatárs ezermilliárd forintos adócsalásról szóló állításairól kérdezte a kormányfőt az azonnali kérdések órájában. Vágó Gábor arról érdeklődött a pártelnök-miniszterelnöknél, hogy támogatja-e a Fidesz az LMP által szorgalmazott parlamenti vizsgálóbizottság felállítását, továbbá van-e terve a kormányoldalnak az adócsalások csökkentésére. Az adócsalókkal szemben a lehető legkeményebben fel kell lépni, ez alól senki sem...
Minden önkormányzat...
A kormány a települési önkormányzatok teljes adósságát átvállalja, ez 1247 milliárd forint - mondta Pintér Sándor Miskolcon,...
Egyház- és közösségellenes...
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint egyház- és közösségellenes javaslatokat fogalmazott meg Gyurcsány Ferenc előző...
Hétfőtől lehet megvásárolni...
Hétfőtől lehet megvásárolni az új babakötvényt. A 19 éves futamidejű állampapír névértéke 1 forint, és bármekkora összegben...
Gyurcsány, ha tehetné,...
Tizenhat pontból álló programot hirdetett meg Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke vasárnap Budapesten. A...
Eltörölhetik az...
A földtörvény részletszabályairól és az alkotmánybírók korhatárának eltörléséről is dönthet az Országgyűlés a jövő hét elején....
A szocialisták szerint...
Az MSZP szerint a kormány nem a szegénység, hanem a szegények ellen küzd. Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP országos...
Ennyi lehet a minimálbér a következő esztendőben
Folytatódnak hétfőn a tárgyalások a jövő évi minimálbérről és bérajánlásról a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF) a munkaadói, munkavállalói szervezetek, valamint a kormány között. A legutóbbi tárgyalás után a munkaadók és a munkavállalók is úgy nyilatkoztak, hogy közeledtek az álláspontok, sőt Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára optimista volt azzal kapcsolatban, hogy a december 2-i egyeztetésen megállapodás születik. A minimálbér 2013-ban 98 000, a szakmunkás minimálbér pedig 114 ezer forint. Tavaly év...
Kezdődik az advent, a karácsonyra való lelki felkészülés időszaka
Ma kezdődik az advent, a karácsonyra való lelki felkészülés négy vasárnapot felölelő időszaka. A templomokban országszerte advent első vasárnapjának liturgiáját tartják. Az adventi készület hagyománya a 4. századból ered, amikor a vízkeresztkor tartott keresztelések előtt háromhetes előkészületi időt tartottak. A következő században ez a várakozás átalakult: már a karácsonyra, Krisztus megszületésének ünnepére készültek lelkileg a keresztények az ünnepet megelőző hat héten keresztül, ebből rövidült le a négy vasárnapot átívelő adventi időszak. A három lila és egy rózsaszín...Továbbra sincs telitalálat a lottón, már egymilliárd a főnyeremény
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 48. héten megtartott ötös lottó és joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 12 (tizenkettő) 30 (harminc) 51 (ötvenegy) 66 (hatvanhat) 73 (hetvenhárom) Joker: 930371. Nyeremények: 5 találatos szelvény nem volt; a 4 találatos szelvényekre egyenként 1 946 110; 3 találatos szelvényekre 23 300; 2 találatos szelvényekre 1475 forintot fizetnek. Az 5 találatos várható főnyereménye a 2013. 49. játékhéten: 1090 millió Ft.Visszaszólt a köztévé...
A magyar közszolgálati média a magyar médiatörvény betartásával működik - többek között így reagált az MTVA arra, hogy a...
29 gyerek szenvedett...
Összesen 31-en, többségében gyerekek szenvedtek szén-monoxid-mérgezést szombaton a zalaegerszegi jégcsarnokban, hat súlyos...
Bajnaiék szerint az...
Az Együtt-PM szerint a 16 százalékos egykulcsos személyi jövedelemadó a "Fidesz ősbűne", mert a magyar emberek...
Vasárnaptól nyilatkozhatunk...
A havi kétszeri ingyenes készpénzfelvételi lehetőséget igénylőknek december elsejétől nyílik módjuk arra, hogy nyilatkozzanak...
Több parkolóhely lesz a...
A 300 négyzetméteresnél nagyobb teljes alapterületű, napi fogyasztási cikkeket árusító üzleteknél, az árusítótér minden megkezdett 10 négyzetmétere után egy személygépkocsi elhelyezését...Kövér szerint már könnyebb...
Az Országgyűlés elnöke szerint a jelenlegi kormány az elmúlt három és fél év minden napján Magyarország megújításán, illetve...
Feltárulhat a kommunista diktatúra hatalmi működése
A kommunista diktatúra hatalmi működésének feltárása lesz a Nemzeti Emlékezet Bizottsága feladata. A testület létrehozását pénteken törvényjavaslatban kezdeményezte Navracsics Tibor igazságügy-miniszter. Az indítvány szerint a bizottság minden más szervezettől független lesz és tevékenységének eredményéről átfogó jelentést készít. A kommunizmus bűneinek feltárása érdekében önállóan és az Országgyűlés kérésére is tehet megállapításokat, előterjeszthet javaslatokat. A bizottság öttagú lenne, elnökét és két tagját az Országgyűlés választaná meg kétharmados többséggel, míg egy-egy...Az iparkamara elnöke véget vet "az extraprofittal járó partinak"
A magyar gazdaságpolitika kiszámítható, és célja a nemzeti érdekek védelme, ennek pedig az az egyik következménye, hogy a külföldi cégek számára "vége az extraprofittal járó partinak" - mondta pénteken Berlinben a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke. Parragh László a Magyar-Német Fórum 23. éves közgyűlésén a gazdasági növekedésről, versenyképességéről és innovációról szóló panelbeszélgetésen elmondott vitaindítójában úgy vélte, a magyar gazdaságpolitikában "nagyon világos logika mentén mozognak a dolgok". A termelő cégeknek kedveznek a változások,...
Hanuka van, Orbán levélben köszönti a magyarországi zsidókat
Áldott, békés és boldog ünnepet kívánt Orbán Viktor miniszterelnök a hazai zsidóság képviselőihez hanuka alkalmából intézett üzenetében, amelyről Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője tájékoztatta pénteken az MTI-t. Az üzenetben - amelyet a kormányfő a magyarországi zsidóság képviselőinek levélben is eljuttat - az áll: a magyar kormány nagyra értékeli azt a vallási és kulturális örökséget, amelyet a magyar zsidóság képvisel. "Az ünnep alkalmából is biztosítom a hívő közösséget, minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy félelem nélkül ápolhassák vallási...A rovat további témái
- Megnyugodhatunk, harminc év múlva is lesz nyugdíj
- Nyártól nem működhet dohánybolt plázákban és benzinkutakon
- Zsigó szerint tiszta lappal folytathatják a települések
- Visszatüzel a NAV, rágalmazás miatt feljelenti volt dolgozóját
- Matolcsy lemondásra szólította fel az EU gazdasági biztosát
- Fiataloknak szóló interaktív kampányba kezdett az Együtt-PM
« Előző
20169 | 20196 | 20223 | 20250 | 20277 | 20304 | 20331 | 20358 | 20385 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egy hónapja hiába keresnek egy 11...
- Késve indul Pécsre a fővárosból egy...
- Buszokat, teherautókat ellenőriznek a...
- Nagyon pörgött a Baranya bisztró,...
- Radikálisan csökkent az orvosok és...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Orbán Viktor: Magyarország nem enged...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...

