Visszaszólt a köztévé Gyurcsányéknak
2013. november 30. szombat 19:05

A magyar közszolgálati média a magyar médiatörvény betartásával működik - többek között így reagált az MTVA arra, hogy a Demokratikus Koalíció korábban "fideszes propagandával" vádolta meg a csatornát.
A köztévé nem enged elveiből - így reagált az MTVA a Demokratikus Koalíció közleményére, melyben a párt azt írta: "Végtelenül sajnáljuk, hogy ide süllyedt a Magyar Televízió. De előre szólunk: minden kurzusnak vége van egyszer, a szégyen viszont marad: a tisztességtelenség, az árulás, a köztársaság, a demokrácia elárulásának szégyene. Nehéz lesz ezzel élniük a "köztévé" mai vezetőinek, szerkesztőinek."
Az MTVA reakciójában az áll: "A magyar közszolgálati média az európai unió normái, és a magyar médiatörvény betartásával működik, szerkeszti műsorait, végzi azt a tevékenységet, amit neki a törvények feladatul szabnak. E folyamatba politikai pártok bele nem szólhatnak, elvárásokat meg nem fogalmazhatnak, ezzel is biztosítva a közmédia pártatlanságát, a kiegyensúlyozott tájékoztatás alapvető feltételeit, az alkotók függetlenségét."
"Ezen elvekből a közmédia szerkesztői, alkotói és vezetői eddig nem engedtek, és nem fognak engedni a jövőben sem" - teszik hozzá.
"Hírműsorainkban továbbra is fenntartjuk a jogot közszereplők, politikusok megkeresésére, álláspontjuk megjelenítésére, úgy, amint azt Európa és a világ valamennyi demokratikus államának független közszolgálati médiája is teszi" - zárul a közlemény.
A Demokratikus Koalíció azt nehezményezte, hogy a csatorna a bajai videóról akarja megkérdezni Gyurcsány Ferencet, és ahogy fogalmaznak, nem "a kórházak fenyegető fizetésképtelenségéről, az egyetemek szénszünetéről, vagy éppen a kormány szerint jó növekedési vagy beruházási adatokról".
A DK ezért azt üzeni: rendelkezésre állnak "tisztességes, az ország dolgaival foglalkozó beszélgetésekre", de nem segítik a "fideszes propagandát".
Képünkön az MTVA székháza látható.
MTI - Fotó: Beliczay László
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Május 4-én a magyar írásbelikkel...
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Átlagosnak ígérkezik idén a...
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Szándékosan gyújthatták fel egy...
- Órákon át tartó áramszünetekre...
- Mészáros Csoport: nem tervezi a TV2...

