Ügyészt és bírót cserélne a rablógyilkos ároktői banda
2013. november 18. hétfő 16:28

Elfogultsági kifogást jelentett be a bírói tanács és az ügyész ellen több vádlott az ároktői banda ügyében folyó elsőfokú büntetőper hétfői tárgyalásán a Fővárosi Törvényszéken.
Több vádlott szerint a média és a politika nagy nyomást gyakorol a hatóságokra, amelyek részrehajlóan járnak el. Az ötödrendű vádlott ugyanakkor a több mint négy éve tartó ügyben most hozakodott elő azzal, hogy eddig - megvádolt testvérei fenyegetéseitől tartva - nem merte előadni rájuk nézve terhelő vallomását, amely a vádat támasztja alá.
Az ügyészség szerint a hat büntetett előéletű, szoros családi kapcsolatban álló férfi 2008-2009-ben tucatnyi alkalommal támadt éjnek idején idős emberekre az otthonukban és súlyosan bántalmazta őket, hogy értékeiket megszerezze. Két halálos áldozata van a bűncselekmény-sorozatnak, amely miatt korábban az ügyészség öt tényleges életfogytiglan kiszabását indítványozta, a védelem viszont jobbára felmentést kért.
Archív képünkön: Az ötödrendű vádlott (b) beszél az R. Elemér és 5 vádlottársa ellen emberölés és rablás ügyében folyó büntetőper tárgyalásán a Fővárosi Törvényszéken 2013. november 5-én.
MTI - Fotó: Marjai János
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Május 4-én a magyar írásbelikkel...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Átlagosnak ígérkezik idén a...
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Mészáros Csoport: nem tervezi a TV2...
- Órákon át tartó áramszünetekre...
- Vitézy Dávid Komlón: véget ér a...

