Jobbik: a Magyar Hajnal csupán egy "kamupárt"
2013. október 31. csütörtök 20:39
A Jobbik szerint a szerdán alakult Magyar Hajnal komolytalan formáció, a tíz alapító tagon kívül nem rendelkeznek se alapszervezetekkel, se tagsággal, de híján vannak képviselőjelölteknek és aktivistáknak is - tudatta közleményében a Jobbik álláspontját Dúró Dóra, az ellenzéki párt szóvivője csütörtökön az MTI-vel.
Jelezte, pusztán a sajtómegkeresések miatt reagálnak a hivatalosan még be sem jegyzett Magyar Hajnal elnevezésű párt megalakulásának bejelentésére.
A Jobbik közleményében emlékeztet rá, hogy a bejegyzésre váró párt alapító tagjai közül többen a Jobbikból kizárt vagy kilépett "sértett emberek", akik egymással is nehezen összeférhető személyiségek, így a pártba már induláskor bele van kódolva annak szétesése is. Erkölcsileg pedig komoly teher, hogy az új párt elnöke olyan személy, aki Szent Koronára tett esküjét megszegve nem adta vissza mandátumát.
A Jobbik szerint a Magyar Hajnal fő motivációja, hogy az új kampányfinanszírozási rendszert kihasználva egyfajta "kamupártként" komoly anyagi forrásokhoz jussanak.
Az ellenzéki párt azonban így is azt kívánja a Magyar Hajnalnak, hogy az állami kampánytámogatás megszerzésén túl találjanak maguknak hasznos nemzeti és társadalmi célokat is - zárul a Jobbik közleménye.
Kisgergely András a Magyar Hajnal elnöke, korábbi jobbikos politikus bemutatkozó sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a párt, amely indulni akar a következő választásokon, magyar, nemzeti, keresztény és szociális alapokon áll. Egyelőre bejegyzés alatt áll, a bíróság hiánypótlásra szólította fel őket.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Május 4-én a magyar írásbelikkel...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...
- Átlagosnak ígérkezik idén a...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Rohamosan apad a Duna: Mohácsnál egy...
- Mészáros Csoport: nem tervezi a TV2...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...

