Hoppál: mit ígért Gyurcsány a homályos pénzügyi köröknek?
2013. október 31. csütörtök 16:13

A Fidesz arra kíváncsi, mit ígért a Demokratikus Koalíciót (DK) vezető Gyurcsány Ferenc "homályos globális pénzügyi köröknek" az anyagi támogatásért cserébe - közölte a kormánypárt szóvivője budapesti sajtótájékoztatóján.
Hoppál Péter a csütörtöki Heti Válaszban megjelent cikkre hivatkozva tette fel a kérdést. A hetilap arról írt, hogy a volt miniszterelnök önálló baloldali-liberális tömböt épít, "és sikere aligha fog az anyagiakon múlni", ugyanis cégcsoportja "sorra nyeri" a külföldi kormánymegbízásokat és a munkákat a Soros György magyar származású amerikai üzletember által létrehozott alapítványtól.
"Irdatlan pénzekkel tömi Soros György üzletember Gyurcsány Ferenc cégeit" - értékelte a cikkben foglaltakat a Fidesz szóvivője. Hozzátette: az Együtt-PM szövetséget vezető Bajnai Gordon körüli alapítványokat, egyesületeket és blogokat szintén Soros György körei pénzelik, de most kiderült, hogy Gyurcsány Ferenc mögött is ezek a spekulatív pénzügyi körök állnak támogatóként. Úgy tűnik, a DK elnöke Soros pénzéből támadja saját vetélytársait, így például az MSZP-t is, vagyis "a személyes hatalmi harc különböző ütközeteiben Soros-pénzek állnak a háttérben" - jegyezte meg.
Hoppál Péter mindebből azt a következtetést vonta le, hogy "a szobordöntögetés akciója mögött is, aztán az elhíresült hamisítási botrány mögött is talán ebből a forrásból származó pénzek szerepelnek".
Úgy fogalmazott, most kezd kirajzolódni a valóság Gyurcsány Ferenc korábbi kijelentése mögött, amely szerint jobb nem tudni, honnan érkeztek a támogatások miniszterelnöksége idején a baloldalhoz.
A szóvivő ezek után azt a kérdést tette fel, hogy vajon mit várnak Gyurcsány Ferenctől e spekulatív pénzügyi körök, miért segítik őt, és vajon milyen "veszélyes alkut" köthettek.
"Mit ígért vajon Gyurcsány Ferenc ezeknek a homályos globális pénzügyi köröknek?" - kérdezte Hoppál Péter.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Heves zivatarok, jégeső csaphat le...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Elismerések az ünnepen: pécsi...
- Farkas Bertalan és Kapu Tibor kapta a...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Két baranyai tóba is érkezett...
- Családi fesztivállal, ünnepi...
- Európa legnagyobb műsorával készülnek...
- Így ünnepelték Szent István...
- Állatorvosi ügyelet az ünnepen...