Virágkarnevál: elmaradnak a Nagyerdőbe tervezett programok

A folyamatos esőzés miatt a virágkarneváli hét csütörtöki, debreceni Nagyerdőbe tervezett programjai elmaradnak - közölte a karnevál sajtófőnöke az MTI-vel. A Békás-tó partján nem tartják meg a művészeti csoportok fellépését, a karneváli fiesztát, elmarad az Alma együttes koncertje a nagyerdei szabadtéri színpadon és elmaradnak az Értékszigetre tervezett, a hajdú-bihari települések értékeit bemutató programok is - mondta Kerekes Sándor. Az én virágkarneválom című pályázat eredményhirdetését csütörtökről szombatra halasztották és a IV. Galiba Gyermekfesztivál - Junior Virágkarnevál...

Áder: biztonságunk megteremtése közös feladat

Áder: biztonságunk megteremtése közös feladat Áder János államfő szerint "a haza minden előtt" fundamentumot előtérbe helyezve, közösen kell megteremteni a polgári demokráciánk új, 21. századi biztonságát. Biztonságunk megteremtése ránk vár, hazánk valamennyi polgárára - hangsúlyozta a köztársasági elnök a honvédtisztek augusztus 20-ai, ünnepélyes avatásán elmondott beszédében csütörtökön, kiemelve: "világunk egyre kevésbé hasonlít régi, megszokott önmagára". Tíz évvel ezelőtt senki sem gondolta volna, hogy egy évtizeden belül visszatér a hidegháború veszélye Európába, hogy recsegni-ropogni kezd az...

Óriási előrelépés a hazai egészségügyben

2015. július elsejétől visszamenőlegesen érvényes ágazati kollektív szerződés lehetővé teheti, hogy az ágazat legnagyobb belső feszültségét okozó munkaidőkeret törvényi feltételein könnyítsen. Meg nem erősített információk alapján a kormányzat mindennek a finanszírozására az idén több mint 5 milliárd forintot, a jövő évi költségvetésben, pedig már 12,4 milliárd forintot biztosítana. Folytatódtak az Ágazati Kollektív Szerződés tárgyalásai az Egészségügyért Felelős Államtitkárságon A 2015. július 1-én megkezdett Ágazati Kollektív Szerződés (ÁKSZ) tárgyalásai folytatódtak az...

Felvonták a lobogót,...

Felvonták a lobogót, megkezdte munkáját az operatív törzs A Honvédelmi Minisztériumban megkezdte munkáját az operatív törzs (OT), amely az augusztus 20-i ünnepi programok biztonságos...

"Az államalapítás számunkra...

A Szent István-i államalapítás számunkra mindennek a kezdetét jelenti, a több mint ezeréves államiság joggal ad okot a...

Sürgős eljárással...

Sürgős eljárásban fogadhatja el a parlament a büntető törvénykönyv (Btk.) illegális bevándorlással összefüggő szigorítását, a Fidesz és a KDNP szeptember 3-ára és 4-ére javasolja...

Átadták az augusztus 20-i...

Átadták az augusztus 20-i állami kitüntetéseket Ott vannak, ahol tenni kell valamit, jelenlétükkel változik, jobbra fordul a világ - méltatta az augusztus 20-i állami ünnep...

Feloldották az országos...

Feloldották az országos tűzgyújtási tilalmat A Földművelésügyi Minisztérium (FM) azonnali hatállyal feloldotta az erdőkre és fásításokra, valamint az azok melletti...

Rengetegen nyaralnak a...

Rengetegen nyaralnak a hosszú hétvégén Teltházzal üzemelnek a szállodák a csütörtökön kezdődő négynapos hosszú hétvégén a fővárosban és vidéken egyaránt. Kovács...

Szerdán ismét csökkent a benzin ára

Szerdán ismét csökkent a benzin ára Bruttó 3 forinttal csökkentette a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a gázolajé nem változott. A csökkentéssel a 95-ös benzin literenkénti átlagára 360-361 forintra mérséklődött, a gázolajé 351-353 forint maradt. Legutóbb múlt pénteken változtak az árak, akkor bruttó 3 forinttal csökkent a gázolaj és a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi ára is. A benzin literenkénti átlagára tavaly szeptember és 2015 január között mintegy 100 forinttal csökkent, majd idén július közepéig fokozatosan több mint 70 forinttal emelkedett. Az utóbbi csaknem egy...

Több százmilliós viharkárról számoltak be a biztosítók

Több százmilliós viharkárról számoltak be a biztosítók Több százmillió forintos, a hétfő esti vihar nyomán bejelentett kárról számoltak be a biztosítók az MTI-nek, a legtöbb bejelentés a fővárosból érkezett. A Generali biztosítóhoz kedd délelőttig mintegy 1500 bejelentés érkezett, a károk becsült összértéke megközelíti a 300 millió forintot. A kárbejelentések zöme Budapestről érkezett, a biztosító továbbra is a fővárosból számít nagyszámú bejelentésre, ahol sok helyen még most is szivattyúzzák a vizet. A kárszakértők igyekeznek a bejelentést követő 24 órán belül felvenni a kapcsolatot a károsultakkal - írják. A Generali szakemberei...

Így közlekednek a vonatok a nemzeti ünnepen

Az augusztus 20-i ünnepnap és a hosszú hétvégés szabadnapok miatt változik a vonatok közlekedési rendje - közölte a MÁV kedden az MTI-vel. Mint írták, szerdán a pénteki, augusztus 20-án a szombati, augusztus 21-én és 22-én (pénteken és szombaton) az ünnepnapi, augusztus 23-án a vasárnapi menetrend szerint közlekednek a vonatok. A várható utasforgalmi igényekhez igazodva a vasúttársaság az összes rendelkezésére álló, üzemképes járművét felhasználja. A helyjegyfogyás figyelembe vételével - ahol az utasforgalom indokolja - a lehetőségekhez képest az InterCity és gyors vonatokhoz...

Sokan pihennek Siófokon és...

A szállásár-összehasonlító trivago.hu portál adatai szerint a nemzeti ünnep hosszú hétvégéjén a főváros mellett a Balaton és a fürdővárosok a legkeresettebb úti célok, a két legnépszerűbb...

ORFK: a migránsok...

Az illegális bevándorlók szállítása bűncselekmény is lehet, amely azonban csak szándékosan követhető el - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata az MTI...

Önköltségi ár alatt adják...

Önköltségi ár alatt adják el a tejet a magyar termelők A magyar termelők az önköltségi ár alatt, literenként 75 forintért adják el a tejet a feldolgozóknak - mondta Harcz Zoltán, a...

Ikeás lámpa rázott meg egy...

Áramütés kockázata miatt visszahívja a Patrull elnevezésű éjjeli lámpát az IKEA - közölte a társaság kedden az MTI-vel. Az IKEA arra kéri a vásárlóit, hogy akik ilyen lámpát vásároltak,...

Számos gépjármű akadt el a...

Számos gépjármű akadt el a hömpölygő vízben Az intenzív esőzések után felgyülemlett jelentős mennyiségű csapadék miatt sok helyen akadtak el tömegközlekedési járművek és...

Felkészültek a hidegebb...

Ősszel és télen is biztosított lesz a menedékkérők ellátása a kijelölt befogadóállomásokon - tájékoztatta az Állampolgársági és Bevándorlási Hivatal (BÁH) a Magyar Hírlapot. A hivatal a...

Szinte teljesen enyhíthetők a parlagfű tünetei

A parlagfű tünetei 90 százalékban enyhíthetők, ha a beteg orvoshoz fordul és betartja a személyre szabott terápiát - mondta Nékám Kristóf orvos, allergológus az M1 aktuális csatornán hétfőn. A szakember a közeledő parlagfűszezon kapcsán arra hívta a fel a figyelmet: az erre érzékenyeknél ilyenkor jelentkező asztmás, náthás tünetek 20-30, vagy akár 50 százalékkal is csökkenthetik a beteg teljesítőképességét. Az elmúlt hetek forró időjárása valamelyest mérsékelheti a parlagfűterhelést - mondta Nékám Kristóf. Hozzátette ugyanakkor, hogy a szárazságtűrő mediterrán parlagfűfélék évente...

Faág ölt meg egy fiatal német férfit a Szigeten

Faág esett egy, a Sziget fesztivál zárása után tiltott helyen sátrazó fiatal német férfire, aki a helyszínen életét vesztette - közölte a Sziget sajtófőnöke hétfőn az MTI-vel. Vető Viktória tájékoztatása szerint fél tizenkettőkor, több órával a fesztivál zárása után az éjszakai esőzés miatt leszakadt az egyik fa ága, és egy alatta lévő sátrazóra esett. A fesztivál orvoscsoportja azonnal a helyszínre érkezett és megkezdte az újraélesztést, de már nem tudtak segíteni a súlyosan sérült német fiatalemberen. A baleset egy figyelmeztető táblákkal tiltott, kempingezésre nem alkalmas, a...

NAV: mindig adóköteles a lakáskiadás

Minden esetben adózni kell a lakáskiadás után, függetlenül attól, hogy hosszabb időre vagy néhány vendégéjszakára adja bérbe az ingatlant a tulajdonos, az adózás módja viszont eltér - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel. A tartós ingatlan-bérbeadáshoz nem kell adószámot kiváltani, hacsak a bérbeadó nem választ valamilyen adószámhoz kötött gazdálkodási formát. Mivel a magánszemély általi, nem turisztikai célú bérbeadás áfamentes, a havi lakbérről számlát nem, de átvételi elismervényt ki kell állítani, vagy legalábbis nyomon követhetően jegyezni kell a...