Számos gépjármű akadt el a hömpölygő vízben
2015. augusztus 18. kedd 08:29

Az intenzív esőzések után felgyülemlett jelentős mennyiségű csapadék miatt sok helyen akadtak el tömegközlekedési járművek és személygépkocsik az utakon, volt, akit a tűzoltóknak kellett kimenteniük az autójából - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője kedd reggel az M1 aktuális csatornán.
Hajdu Márton azt mondta: kedd reggelig országszerte több mint 350 helyszínre riasztották a tűzoltókat. A legtöbb bejelentést a fővárosból és az agglomerációból kapták, de a Balaton déli partján, több Somogy megyei településen is számos kár felszámolásában kell még segítenie a katasztrófavédelemnek.
Az OKF szóvivője szerint főként a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék, valamint leszakadt faágak, kidőlt fák okoztak problémát.
Számos megyére keddre is figyelmeztetést adott ki a várható sok eső miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A kedd reggel az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzés szerint a nap folyamán több mint húszmilliméternyi csapadék hullhat Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Veszprém megyében.
Az ország nagy részén felhőszakadásra is készülni kell. Emiatt Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Pest megyére, valamint Budapestre a felhőszakadás veszélye miatt elsőfokú, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Nógrád megyére másodfokú figyelmeztetést adtak ki.
Képünkön egy kerékpáros közlekedik a vízzel elöntött XIII. kerületi Béke térnél augusztus 17-én.
MTI - Fotó: Bruzák Noémi
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Pécs belvárosában raboltak,...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Vitézy Dávid Komlón: véget ér a...
- Újabb pécsi, legendás helytől...
- Már négy éve üres a kirakat: a...
- A lucfenyők már feladták, nem bírják...
- Jön a ballagás, az anyák napja, jön a...
- Napsütéses, kellemes napunk lesz hétfőn
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...

