Az utolsó pillanatban lefújták az idei Balatonparkot

Elmarad a Balatonpark elnevezésű koncert- és előadássorozat, amelyet Balatonfenyvesre hirdettek meg - közölte Barán Attila, a rendezvény főszervezője az MTI-vel. A Balatonpark a tavalyi kezdet után idén másodszor kívánta felsorakoztatni a magyar zenei élet élvonalának képviselőit, valamint színházi előadásokat a balatoni főszezonban, ám az utolsó pillanatban törölték a programsorozatot. Az elővételben megvett bérletek, jegyek árát visszafizetik - mondta a főszervező.  Barán Attila tájékoztatása szerint az érdeklődés megfelelő volt, pénzügyi gondokkal sem küzdöttek, ő...

Jégeső, szélvihar is lehet ma délután Baranyában

A várható heves zivatarok és felhőszakadás veszélye miatt öt megyére, közöttük Baranyára másod-, hét további megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetéseket adott ki vasárnapra a meteorológiai szolgálat. Az Országos Meteorológiai Szolgálat az MTI-hez eljuttatott figyelmeztetésében azt írta: késő délutántól délnyugat, dél felől egyre több helyen várható zivatar, legkisebb eséllyel a keleti, északkeleti megyékben. A vasárnap éjfélig szóló veszélyjelzés szerint másodfokú figyelmeztetés van érvényben Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Somogy és Tolna megyében. E megyékben a heves...

Nem volt telitalálatos szelvény az ötös lottón

Az ötös lottó televízióban közvetített számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki:Nyerőszámok: 3, 32, 50, 59, 65 Joker: 212518 Nyeremények:5 találatos szelvény nem volt;a 4 találatos szelvényekre egyenként 2 137 970, a 3 találatos szelvényekre 21 830, a 2 találatos szelvényekre 1445 forintot fizetnek. 

Szerencsére egyre többször...

Egyre többen fogyasztanak mézet Magyarországon, ez a tudatos táplálkozás fejlődését és a javuló jövedelmi viszonyokat tükrözi - mondta az agrárgazdaságért felelős államtitkár a XXVIII....

Nébih: filteres gyógyteát...

Magas szennatartalom miatt filteres gyógyteát vontak ki a kereskedelmi forgalomból tizenöt európai uniós tagállamban, köztük Magyarországon is - tájékoztatta a Nemzeti...

2020-ig 1100 milliárd jut...

A Fidesz elkötelezett a természetvédelem mellett, a következő európai uniós ciklus forrásai soha nem látott fejlesztéseket tesznek lehetővé - közölte a nagyobbik kormánypárt szombaton az...

Elhunyt Sinkó László...

Életének 75. évében elhunyt Sinkó László Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, érdemes és kiváló művész, a Nemzet Művésze - tudatta a Nemzeti Színház szombaton az MTI-vel. "Sinkó...

Ezernél több határsértőt...

A rendőrök 52 csoportban 1163 határsértőt - köztük 225 gyermeket - tartóztattak föl a polgárőrökkel együttműködve Csongrád megye déli részén pénteken - tájékoztatta a megyei...

Több mint 1100 idős...

A 2014/15-ös tanévben 1173, a nyugdíjkorhatárt elérő pedagógus esetében érkezett kérelem továbbfoglalkoztatásra, ebből eddig 543 esetben született támogató döntés - derül ki Rétvári...

Bezáratta a Velencei-tavi strandokat az ÁNTSZ

A hatóság szerint nem a vízminőséggel van baj, a probléma az, hogy a szabadstrandok engedély nélkül üzemelnek, nem felelnek meg a közegészségügyi feltételeknek és nincsenek vízi mentők, elsősegélynyújtó helyek. Bezáratta az összes Velencei-tavi szabadstrandot az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) - hangzott el az M1 péntek esti Híradójában. Az M1-en a határozat alapján azt mondták: a hatóság szerint nem a vízminőséggel van baj. A probléma az, hogy a szabadstrandok engedély nélkül üzemelnek, nem felelnek meg a közegészségügyi feltételeknek és nincsenek...

Banki elszámolás: a forinthitelesek is levelet kapnak

Augusztus elsején indul az elszámolás a forinthitelesekkel és a kölcsönüket ténylegesen devizában törlesztőkkel: a bankok szeptember 30-ig számolhatnak el érintett ügyfeleikkel. A Magyar Nemzeti Bank július végi közlése szerint mintegy 3,5 millió az elszámolási kötelezettséggel érintett forinthitel-szerződések száma és 16 900 a ténylegesen devizában törlesztetteké. Ezek jellemzően kisebb összegű hitelek, például rövid futamidejű gyorskölcsön-szerződések, személyi kölcsönök, áruhitelek, amelyek kevesebb ügyfelet érintenek - mondta el Binder István, a Magyar Nemzeti Bank...

Szombattól szigorodnak a menekültügyi szabályok

Szombattól szigorodnak a menekültügyi szabályok Az előzetes és részletes vizsgálati szakot összevonják, az eljárási idő lerövidül. A menekültügyi eljárás a kérelemről hozott döntés végrehajthatóvá válásáig tart, és addig így a kérelmező menekültügyi őrizetben maradhat. A hatóság megszünteti az eljárást, ha a kérelmező a neki kijelölt szálláshelyet vagy tartózkodási helyet 48 óránál hosszabb időre engedély nélkül elhagyja. Életbe lép az államhatárról szóló törvény módosítása is. Augusztus 1-jétől - azaz szombattól - hatályosak az új menekültügyi szabályok. Az eljárások lerövidítéséről július elején döntött a parlament. Pintér...

Négyszázmillióra...

Négyszázmillióra pályázhattak az önkéntes tűzoltóságok Az idén négyszázmillió forintnyi központi forrásra pályázhattak az önkéntes tűzoltóságok - közölte az Országos...

Háromezer kárpátaljai...

Háromezer kárpátaljai magyar gyerek táborozhat idén a Balatonon az Erzsébet-program pályázatának köszönhetően - közölte Wetzel Tamás nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár...

Terroristákat is keresnek a...

Terroristákat is keresnek a bevándorlók között Tíz, terrorizmussal gyanúsítható személy adatait, fényképeit, útleveleinek másolatát juttatták el a Bevándorlási és...

Futva menekültek a...

Tizenkét fő be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztatott az a Somogy megyei építőipari vállalkozás, amelynek a munkásai megpróbáltak elszökni az ellenőrzés elől. A NAV Somogy megyei...

Pénteken ismét csökkent az...

Pénteken ismét csökkent az üzemanyagok ára Csökkentette bruttó 5 forinttal a 95-ös benzin és 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol...

Nyárias időt ígérnek...

Nyárias időt ígérnek augusztus első hétvégéjére A hétvégén, augusztus első napjaiban erősödik a nappali felmelegedés, néhol akár 30 Celsius-foknál is melegebb lehet - derül...

Közmunkásokat toboroznak a határzár építéséhez

Közmunkásokat toboroznak a határzár építéséhez Mórahalmon és Szegeden megkezdődött a közfoglalkoztatottak toborzása az ideiglenes biztonsági határzár építéséhez - tájékoztatta a Csongrád Megyei Kormányhivatal kommunikációs vezetője csütörtökön az MTI-t. Varga Márta közölte, az építéshez kapcsolódó közfoglalkoztatási program országos mintaprogramként indul. A programról szerdán és csütörtökön tartott előadásokra azok kaptak értesítőt, akik regisztrált munkanélküliek, de jelenleg nem vesznek részt semmilyen közfoglalkoztatásban. A résztvevőket arról tájékoztatták a Honvédelmi Minisztérium Elektronikai, Logisztikai és...

Négyszázmilliós támogatást kaphatnak az önkéntes tűzoltók

Négyszázmilliós támogatást kaphatnak az önkéntes tűzoltók Négyszázmillió forintnyi támogatást kaphatnak ebben az esztendőben az önkéntes tűzoltó egyesületek. Az összegre négyszáznegyvenhárom pályázat érkezett, ezek közül öt nem felelt meg a feltételeknek, a többiek mind kapnak támogatást. Az önkéntes tűzoltó egyesületek működésének támogatását a központi költségvetés az illetékes minisztérium fejezeti kezelésű előirányzatai között biztosítja. 2015-ben az önkéntesek között szétosztható összeg félmilliárd forint, ebből százmilliót az önkéntes mentőszervezetek kapnak, a többire a tűzoltó egyesületek pályázhatnak. A négyszázmillió forint két...

"Zéró toleranciát a szabálysértő NAV-osokkal szemben!"

A szabályokat megszegő alkalmazottakkal szembeni zéró tolerancia alkalmazását kéri a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV). A szaktárca azt követően juttatta el közleményét az MTI-hez, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) csütörtökön közölte, a NAV 18 pénzügyőrét cigarettacsempészettel gyanúsítják. Az NGM szerint a NAV felel azért, hogy a közterheket minden vállalkozás és minden ember szabályosan megfizesse, az államkassza bevételeinek csaknem 93 százalékát a hivatal szedi be. Éppen ezért alapvető követelmény, hogy a hivatal összes...