Jégeső, szélvihar is lehet ma délután Baranyában
2015. augusztus 02. vasárnap 08:11
A várható heves zivatarok és felhőszakadás veszélye miatt öt megyére, közöttük Baranyára másod-, hét további megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetéseket adott ki vasárnapra a meteorológiai szolgálat.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat az MTI-hez eljuttatott figyelmeztetésében azt írta: késő délutántól délnyugat, dél felől egyre több helyen várható zivatar, legkisebb eséllyel a keleti, északkeleti megyékben.
A vasárnap éjfélig szóló veszélyjelzés szerint másodfokú figyelmeztetés van érvényben Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Somogy és Tolna megyében. E megyékben a heves zivatarokat akár 90 kilométer/óránál is erősebb szél, nagyméretű jég kísérheti, és rövid idő alatt jelentős mennyiségű csapadék hullhat. Néhol pár óra alatt akár 50 milliméternél is több eső eshet.
Budapesten, Pest, Komárom-Esztergom, Veszprém, Zala, Csongrád, Győr-Moson-Sopron és Vas megyében elsőfokú figyelmeztetés van érvényben a várható heves zivatarok, illetve felhőszakadás veszélye miatt.
Az előrejelzés szerint vasárnap a legmagasabb nappali hőmérséklet nyugaton 22, keleten 32 Celsius-fok körül valószínű. Késő este a Dunántúlon 19, a Tiszántúlon 27 fok körül alakul a hőmérséklet.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Újabb pécsi, legendás helytől...
- Pécs belvárosában raboltak,...
- Jön a ballagás, az anyák napja, jön a...
- Napsütéses, csodás tavaszi napunk...
- A vevők helyett a kommandósok várták...
- A lucfenyők már feladták, nem bírják...
- Napsütéses, kellemes napunk lesz hétfőn
- Vitézy Dávid Komlón: véget ér a...

