Idén is keresik a legvonzóbb turisztikai célpontokat
Idén is lehet voksolni az Év Szállása versenyen, a 2015-ös megmérettetésen közel 9 ezer belföldi és 125 ezer külföldi szálláshely száll ringbe - közölte a versenyt elindító Szallas.hu portál az MTI-vel. A versenyt harmadszor rendezik meg, amely idén új kategóriával bővül, a legnépszerűbb wellness-szálláshely külön díjat kap. A végső sorrend a magyar utazók által megosztott mintegy 320 ezer vendégvélemény, valamint a Magyar Turizmus Zrt.-t is képviselő szakmai zsűri véleménye alapján alakul ki. Közölték: a közel 9 ezer hazai szálláshely 4 fő kategóriában - 4-5 csillagos hotel, 1-3...Kecskemétről indult az Ausztriában megtalált kamion
A Kecskeméti Járási Ügyészség minősített embercsempészés bűntette miatt indítványozta az ausztriai A4 autópályán hagyott autóban 71 menekült halálát okozó bűncselekménnyel összefüggésben őrizetbe vett három bolgár és egy afgán embercsempész előzetes letartóztatását - tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség sajtószóvivője szombaton az MTI-t. Schmidt Gábor főügyészségi ügyész közleménye szerint az embercsempészek közreműködtek a magyar rendszámú kamionban holtan talált migránsok Magyarországról Ausztriába szállításában. A rendelkezésre álló adatok szerint az embercsempészek a...Megint több mint kétezer határsértőt tartóztattak fel
Több mint kétezer határsértőt tartóztattak fel Csongrád megyében a rendőrök a polgárőrökkel együttműködve pénteken - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője szombaton reggel az MTI-t. Szenti Szabolcs elmondta: a 2337 illegális bevándorló között 553 gyermek volt. A legnagyobb számú csoportot éjfél után, Ásotthalom közelében fogták el. Ott 129 ember - 72 afgán, 26 pakisztáni, 14 szír és 17 iraki állampolgár - lépte át illegálisan a zöldhatárt. Az illegális bevándorlók ellen idegenrendészeti eljárást kezdeményezett a rendőrség - tette hozzá a szóvivő....
Kedden indul az iskola 1,2...
Csaknem 1,2 millió általános iskolás és középiskolás diák számára kezdődik meg kedden a 2015/2016-os tanév. A hivatalos tanévnyitót idén a Borsod megyei Hejőkeresztúron tartják, az...Fidesz: tranzitzónák...
Az államhatáron létesítendő tranzitzónák kialakítására és egy új jogi kategóriára, a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetre is javaslatot tesz a kormány és a Fidesz abban az összesen...Halálkamion: három embert...
Hetvenegy illegális bevándorló holtteste volt az osztrák A4-es autópályán csütörtökön felfedezett teherautóban, a menekülttragédia ügyében három személyt, köztük egy magyar okmányokkal...Rendkívüli leolvasásra...
Mint ismeretes, 2016 január 1-jével az E.ON Energiaszolgáltató Kft. egyetemes piacon kiszolgált földgázfogyasztó ügyfélkörét a...
Óriásit esett pénteken az...
Bruttó 9 forinttal csökkentette a 95-ös benzin és 8 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol...
Egy nap alatt huszonegy...
Huszonegy embercsempészt fogtak el a rendőrök Budapesten, valamint 102 illegális bevándorlót, továbbá lefoglaltak 16 autót - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a...Magyar rendszámú teherautóban találtak holttesteket Ausztriában
FRISSÍTVE: román állampolgár váltotta ki a holttesteket rejtő teherautó rendszámát! Magyar rendszámú az a tehergépjármű, amelyben számos holttestet találtak az osztrák A4-es autópályán - közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. Az osztrák rendőrség tájékoztatta a magyar rendőrséget, és a történtek felderítéséhez, az elkövetők elfogásához szükséges lépéseket a két rendőrség közösen teszi meg - mondta a tárcavezető, hozzátéve: vélhetően illegális bevándorlók estek áldozatul, akik Magyarországon keresztül vagy magyar...Hende Csaba: kultúránkat időnként meg kell védeni
Kultúránk és civilizációnk olyan érték, amelyet időnkét meg kell védeni, ezt pedig úgy tudjuk, ha "erővel erőt szegezünk szembe" - jelentette ki a honvédelmi miniszter csütörtökön Szombathelyen az egyre inkább kibontakozó "népvándorlásra" utalva. Hende Csaba a felújított Agora Művelődési és Sportház projektzáró ünnepségén arról beszélt, hogy a folyamat a szemünk előtt zajlik, és akaratlanul mi is részeseivé váltunk, ez pedig szavai szerint hatásaival fenyegeti országunk létét, nemzeti értékeinket. "Nem engedhetjük, hogy a határátlépés szabályait...
Harmincezer Quaestor-ügyfél fér hozzá a kártalanításához
Eddig mintegy harmincezer Quaestor ügyfél részére mintegy 82 milliárd forint kártalanítási összeget adott át a Befektető-védelmi Alap (Beva) a kifizetéseket intéző OTP-nek, ebből hétfőig 26 ezer ügyfél több mint 70 milliárd forintot vett fel - közölte a Quaestor Károsultak Kárrendezési Alapja (QA) csütörtökön az MTI-vel. A tájékoztatás szerint ezzel a Quaestor kötvényből eredő követeléssel rendelkező 32 ezer ügyfél 92 százaléka már felveheti a pénzét a bankfiókokban, míg a többieknél az adatok egyeztetése, az esetleges hiánypótlások beérkezése, azok elbírálása van folyamatban. A...
Őrjöngő illegális...
A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) fogdájában őrjöngő illegális bevándorlót kellett megfékeznie a Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egységeinek - közölte a szervezet csütörtökön...Kakaós tejek és italok...
Kakaós tejeket és italokat ellenőrzött a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), az összesen 39 termék, 19 kakaós...
Újabb rekordot döntöttek...
Újabb rekord dőlt meg a zöldhatáron szerdán Csongrád megyében; 2958 illegális bevándorlóval - köztük 698 gyermekkel - szemben...
Bővítik a befogadóállomások...
Hat pályázat érkezett a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalnak (BÁH) arra a közbeszerzési pályázatára, amelyet háziorvosi, házi gyermekorvosi, nővéri szolgáltatásra és telefonos..."A magyarság jövője a...
A magyarság jövője a Kárpát-medencében van - jelentette ki a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) elnöke szerdán Szentendrén, a 27. Kárpát-medencei főiskolástáborban tartott előadásában....Ha teheti, halassza...
Csökkenti bruttó 9 forinttal a 95-ös benzin és 8 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból az MTI szerdán. A csökkentéssel a...Könnygázzal kellett megfékezni a határsértőket Röszkén
Egyre agresszívabbak, egyre követelőzőbbek a mind nagyobb számban Magyarországra érkező illegális migránsok - mondta az MTI-nek szerdán Kovács Zoltán kormányszóvivő pár órával azután, hogy Röszkén könnygáz bevetésével fékezték meg a regisztrációra várók között kitört dulakodást. A kormányszóvivő hozzátette, mivel az illegális bevándorlók nem engedelmeskednek a szabályoknak, egyre nehezebb feladat a hatóságok számára az európai rendelkezések által megkövetelt intézkedések - köztük az ujjlenyomat-vétel - végrehajtása, ezzel egyre inkább ellehetetlenítik azt, hogy regisztrálva,...Ismét rekordot döntöttek a migránsok Csongrádban
Ismét rekordot döntött a zöld határon átlépő migránsok száma kedden Csongrád megyében; 2230 illegális bevándorlóval - köztük 555 gyermekkel - szemben intézkedtek a rendőrök a polgárőrökkel együttműködve Csongrád megye déli részén - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője szerdán az MTI-t. Szenti Szabolcs elmondta: a legtöbb embert ezúttal is Röszke külterületén fogták el a rendőrök, többségük szír, afgán és pakisztáni állampolgárnak vallotta magát. Az illegális bevándorlók ügyében idegenrendészeti eljárást kezdeményezett a rendőrség. Országosan kedden...
Újabb évfolyam kaphat méhnyakrák elleni védőoltást
Az ősszel induló tanévben is lehetőséget kapnak a hetedik osztályos lányok arra, hogy méhnyakrák elleni ingyenes védőoltást kapjanak, az ehhez szükséges beleegyező nyilatkozatot 2015. szeptember 11-ig kell kitölteni és leadni. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) tájékoztatása szerint a hazai méhnyakrák-megelőzési program részeként a múlt év őszén bevezetett, a humán papillomavírus (HPV) elleni térítésmentes, önkéntes védőoltásra a 2015/2016-os tanévben is azok a lányok jogosultak, akik az iskola 7. évfolyamát végzik. A méhnyakrák elleni védőoltást - az...
A rovat további témái
« Előző
16929 | 16956 | 16983 | 17010 | 17037 | 17064 | 17091 | 17118 | 17145 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Buszokat, teherautókat ellenőriznek a...
- Egy hónapja hiába keresnek egy 11...
- Késve indul Pécsre a fővárosból egy...
- Nagyon pörgött a Baranya bisztró,...
- Orbán Viktor: Magyarország nem enged...
- Radikálisan csökkent az orvosok és...
- A magyar írásbelikkel kezdődnek...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...

