Útinformációs mobilapplikációt fejlesztett ki a rendőrség
2015. augusztus 25. kedd 11:15

A keddtől letölthető ingyenes alkalmazás baleseti értesítésekkel és egyéb közlekedési információkkal segíti az úton levőket - jelentette be Pető János rendőr ezredes sajtótájékoztatón Budapesten.
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) rendszertervezési és fejlesztési osztályának vezetője az MTI kérdésére elmondta: a rendőrség belső erőforrásból készített alkalmazása jelenleg Android, de pár napon belül iOS és Windows Phone operációs rendszereken is elérhető lesz.
Hangsúlyozta: a fejlesztéssel a rendőrség szolgáltató jellegét kívánták erősíteni, a balesetek mellett a korlátozásokat és az alternatív útvonalakat is jelölik a programban.
Az alkalmazást ismertetve kifejtette: két alpontot jelenítettek meg, az egyik az útinformációs adatokat tartalmazza, a másik pedig a határinformációs értesítéseket.
Az applikációban digitális térképen is bejelölik piros piktogrammokkal a baleseti helyszíneket, illetve a felhasználó területi szűrőket is beállíthat, valamint GPS alapon a közlekedő a közvetlen környezetére vonatkozó útinformációs adatokhoz is hozzájuthat.
A közelben lévő balesetekről hangjelzéssel ad értesítést a program, de külön jelölik azt is, ha egy adott útszakaszon lassú a haladás. A határforgalmi adatok között az átkelők nyitva tartási ideje mellett azt is feltüntetik, hogy mennyit kell várakozniuk a közlekedőknek a határállomáson.
Az információk közösségi portálon is megoszthatóak, de akár e-mailben, SMS-ben is továbbíthatóak.
Hablicsek Nikoletta, az ORFK ügyeleti főosztályának vezetője arról beszélt, hogy a Rendőrségi Útinformációs Rendszerben (RUTIN) megjelenő baleseti információk forrásai elsődlegesen a rendőrség megyei és fővárosi tevékenységirányítási központjaiba érkező lakossági bejelentések, amelyek adatai alapján küldik ki az ügyeletesek az első értesítést. A helyszínre irányított rendőrök visszajelzései alapján új, pontosabb értesítések jelenhetnek meg az applikációban. Ekkor már konkrét információkat közöl a rendőrség a forgalomkorlátozó intézkedésekről, így például a félpályás vagy teljes útlezárás várható időtartamáról, illetve a terelési útvonalakról. A program azt is jelzi, ha az adott korlátozás megszűnt.
Arra a kérdésre, hogy számos hasonló applikáció elérhető már, miért volt szükség erre az új alkalmazásra, Csiszér-Kovács Viktória, az ORFK szóvivője azt mondta: a rendőrség nem kíván versenyezni egyetlen hasonló fejlesztéssel sem, a RUTIN a rendőrség saját terméke, amelyben az információk hitelesek és pontosak, illetve első kézből, a rendőrségtől származnak.
Képünkön az új Rendőrségi Útinformációs Rendszer (RUTIN) útinformációs mobilapplikáció egy okostelefon kijelzőjén Budapesten augusztus 25-én.
MTI - Fotó: Marjai János
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Pécs belvárosában raboltak,...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Vitézy Dávid Komlón: véget ér a...
- Napsütéses, kellemes napunk lesz hétfőn
- Már négy éve üres a kirakat: a...
- A lucfenyők már feladták, nem bírják...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- A vevők helyett a kommandósok várták...
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...

