Lázár: válsághelyzet kihirdetését fontogatja a kormány

Lázár: válsághelyzet kihirdetését fontogatja a kormány A tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet kihirdetésére tett javaslatot a Belügyminisztérium a kormánynak, a kabinet jövő keddi ülésén dönt erről - mondta Lázár János csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. A Miniszterelnökséget vezető miniszter arról is beszámolt, hogy a nemzetbiztonsági kabinet kap olyan jelzéseket, hogy erősödik a térségben a szervezett bűnözői körök tevékenysége, és a terrorveszély lehetősége is nő Magyarországon. Egy kérdésre azt is mondta, hogy szeptember 15-ig el kell készülnie a határzárnak Röszkénél, a vasúti sínen is.

Átmenetileg nem járnak vonatok Bécs és Budapest között

Túlterheltsége miatt átmenetileg nem indít vonatokat Bécs és Budapest között az osztrák vasúttársaság (ÖBB) csütörtöktől. A korlátozás érinti a Bécs és Budapest között közlekedő Railjet vonatokat, továbbá a határon átkelő regionális járatokat is. A vasúttársaság közlése szerint jelenleg különjáratokat sem indítanak Münchenbe, mivel jelenleg sokkal több menekültet kell Bécsbe szállítani, mint elutaztatni az osztrák fővárosból. München fele tartó menetrendszerinti járatok közlekednek, azonban csak annyi embert engednek fel rá, amennyi a szabad ülőhely. Az utóbbi két hétben csaknem...

Nyomoznak a migránsokat bántalmazó operatőr ellen

A Szegedi Járási Ügyészség garázdaság vétségének gyanúja miatt nyomozást rendelt el azzal az operatőrrel szemben, aki a feljelentés szerint szerdán több menekültet bántalmazott a röszkei rendőrségi gyűjtőpontnál - tájékoztatta a Csongrád megyei főügyészhelyettes csütörtökön az MTI-t. Törő Sándor közölte, a főügyészségre érkezett feljelentés szerint a helyszínen forgató egyik tévé operatőrnője több menekültet bántalmazott, köztük gyermeket is. A feljelentés elbírálására jogosult járási ügyészség csütörtökön garázdaság vétsége gyanúja miatt nyomozást rendelt el, amelyet a Szegedi...

Pofon ütöttek egy férfit,...

Meghalt egy férfi, akit az ismerőse megütött Kisgyőrben. A pofozkodó ellen halált okozó testi sértés gyanúja miatt indult eljárás - tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei...

Kétezer migráns várakozik a...

Kétezer migráns várakozik a Keleti pályaudvaron Mintegy kétezer illegális bevándorló várakozik a fővárosi Keleti pályaudvarnál - mondta Lakatos Tibor, az Országos...

Elhunyt gondozottja után...

Költségvetési csalás miatt emeltek vádat egy keszthelyi asszony ellen, aki több mint hárommillió forint kárt okozott azzal, hogy mozgáskorlátozott gondozottja elhunyta után még 12 évig...

Vigyen haza egy Golfot a...

Volkswagen-találkozót tartanak a jövő héten szombaton a mogyoródi Hungaroringen, ahová immár negyedik alkalommal várják a márka tisztelőt. Az idén már tíz típus tart összejövetelt, pedig...

Sokan érdeklődnek a családi...

Sokan érdeklődnek a családi csődvédelem iránt Jelentős az érdeklődés a családi csődvédelem iránt - mondta Rétvári Bence, a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke az MTI-nek....

Katonai konvojok okozhatnak...

Egy gyakorlat miatt fokozott katonai jelenlét lesz tapasztalható többek között Hódmezővásárhelyen, Baján és a két város melletti településeken, torlódás is lehet - közölte a Honvédelmi...

Ezeket a migránsokat engedik fel a nemzetközi vonatokra

Csak korlátozott számban ugyan, de felengedik a rendőrök a bevándorlókat a budapesti Keleti pályaudvarról Bécsbe, illetve Németországba induló nemzetközi vonatokra - hangzott el az M1 aktuális csatornán szerdán.  Az M1 tudósítója elmondta: először az érvényes papírokkal rendelkező utasok szállnak fel, majd a fennmaradó helyek függvényében a migránsokat is felengedik a vonatra. Először a családok szállhatnak fel, ám sokszor nehéz megállapítani, kik tartoznak össze, ebből adódóan előfordulnak hangosabb szóváltások a rendőrök és a migránsok között, de tettlegesség eddig nem...

Ismét kitörtek a migránsok a röszkei gyűjtőpontról

Ismét kitörtek a migránsok a röszkei gyűjtőpontról Mintegy 200-250 migráns elhagyta szerda délelőtt a röszkei Dugonyi úton kialakított rendőrségi gyűjtőpontot - tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója. A korábbi napokhoz hasonlóan főként fiatal férfiak feszültek neki a sorfalnak, majd amikor a rendőrök már nem tudták tartani a tömeget, az elindult a régi 5-ös út és az M5-ös autópálya felé. A menethez családosok és nők is csatlakoztak. A rendőrség nem alkalmazott kényszerítő eszközt, sem gumibotot, sem könnygázt nem vetett be. A rendőrök az M5-s autópálya melletti csomópontban igyekeznek megállítani a tömeget. A sisakot és...

Idén már négy-ötezer migránst toloncoltak ki

Idén már 4-5 ezer bevándorlót toloncoltak ki Magyarországról, ők jellemzően nem terjesztettek elő menekültügyi kérelmet, illetve a kérelmüket elutasították - mondta el Balázs László, az Országos Rendőr-főkapitányság határrendészeti főosztályvezetője és Kiss Attila, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal helyettes főigazgatója szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten. Balázs László közölte: eddig 172 821 emberrel szemben intézkedtek tiltott határátlépés miatt, közülük 2770-nel szemben kedden. Éjféltől szerda reggel 8 óráig 691 bevándorlót állítottak elő. A hatóságok ebben az évben...

Balesetet szenvedett...

Balesetet szenvedett barlangászt mentettek az éjjel Sikerült kihozni a kedd este balesetet szenvedő barlangászt a fővárosi Ferenc-hegyi-barlangból, a mentés mintegy három és fél...

Péntekig lehet leadni a...

Péntekig lehet leadni a HPV-oltáshoz a nyilatkozatot Közeledik a humán papilloma vírus (HPV) elleni védőoltáshoz szükséges nyilatkozatok leadási határideje; a szülőknek szeptember...

Kitörtek Röszkéről:...

FRISSÍTVE: Megállították a rendőrök Szeged határában azokat a migránsokat, akik kedden kora délután hagyták el a röszkei gyűjtőpontot - jelentette az MTI tudósítója a helyszínről. Mintegy...

Simicskó szerint növelni...

Simicskó szerint növelni kell a magyarok biztonságérzetét A magyarok biztonságérzetének növelését tartotta az egyik alapkérdésnek Simicskó István kijelölt honvédelmi miniszter...

Az ombudsman vizsgálja a...

Már folyamatban van az ombudsman vizsgálata a migránsok helyzetével kapcsolatban - reagált az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala kedden az Eötvös Károly Intézet korábbi közleményére. Az...

Ötletversenyt hirdetett a...

A tudatosabb fogyasztóvá válást elősegítő ötletversenyt hirdetett a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH), a mindennapi életben hasznosítható, újszerű és kreatív javaslatokat elsősorban...

Menekültnek álcázva terroristák érkeztek Európába?

A This is Christian Syria (Ez a keresztény Szíria) Facebook-csoport internetes adatgyűjtése szerint magukat menekültnek álcázva megérkeztek Európába az iszlám terroristák. A közösségi oldalakra feltöltött fotók tanúsága szerint a jelenleg "az európai városokban parádézó illegális bevándorlók" közül többen korábban az Iszlám Állam oldalán harcoltak - írta a Magyar Idők keddi számában. Megjegyzik, a lapnak nincs megfelelő eszközrendszere ahhoz, hogy az információk valóságtartalmát ellenőrizze, a biztonsági, titkosszolgálati szakértők véleménye szerint azonban több ezer...

Lemondott Hende Csaba honvédelmi miniszter

Lemondott Hende Csaba honvédelmi miniszter Lemondott Hende Csaba honvédelmi miniszter. Döntését Orbán Viktor kormányfő elfogadta, majd Simicskó Istvánt kérte fel a honvédelmi miniszteri feladatok ellátására. A Kormányzati Információs Központ hétfőn az MTI-hez eljuttatott tájékoztatása szerint hétfőn ülésezett a kormány nemzetbiztonsági kabinetje, ahol áttekintették az illegális bevándorlással kapcsolatos helyzetet, ezen belül beszámolót hallgattak meg a magyar-szerb határon épülő ideiglenes biztonsági határzár készültségi állapotáról. A kabinet ülését követően Hende Csaba honvédelmi miniszter benyújtotta lemondását a...

Szijjártó szerint a képmutatás Európa-bajnoksága zajlik

Szijjártó szerint a képmutatás Európa-bajnoksága zajlik A külgazdasági és külügyminiszter szerint ma a képmutatás Európa-bajnoksága zajlik "a tömeges népvándorlás" ügyében. Szijjártó Péter a Budapesti Corvinus Egyetem tanévnyitó ünnepi szenátusi ülésén hétfőn kijelentette: azokat bírálják ma Európában, akik a leginkább ragaszkodnak az uniós szabályok betartásához. Azokat bírálják, akik a leginkább nevén nevezik a problémákat, és akik világossá teszik, hogy nem menekültkérdéssel állunk szemben, hanem "tömeges népvándorlással", amelynek mozgatórugója sokszor nem háború, hanem egy jobb élet reménye - mondta, hozzátéve:...