Elhunyt gondozottja után tizenkét évig vett fel támogatást egy nő
2015. szeptember 10. csütörtök 09:15
Költségvetési csalás miatt emeltek vádat egy keszthelyi asszony ellen, aki több mint hárommillió forint kárt okozott azzal, hogy mozgáskorlátozott gondozottja elhunyta után még 12 évig felvette a fogyatékossági támogatást - tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség csütörtökön az MTI-t.
A mozgáskorlátozott férfit 2001-től gondozta az asszony és akkori élettársa egy keszthelyi lakásban. A Magyar Államkincstár a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló törvény alapján fogyatékossági támogatást folyósított számára, amit mindig a gondozója vett át.
A fogyatékkal élő férfi 2002 áprilisában elhunyt, de az őt gondozó asszony a halálesetről sem a Magyar Államkincstár Zala Megyei Igazgatóságát, sem a kézbesítő Magyar Postát nem tájékoztatta. A fogyatékossági támogatást még 12 éven át, 2014 júliusáig jogosulatlanul felvette.
Az asszony ezzel több mint 3,1 millió forintos kárt okozott, ezért a Zalaegerszegi Járási Ügyészség költségvetési csalás bűntette miatt emelt ellene vádat.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Pécs belvárosában raboltak,...
- Napsütéses, kellemes napunk lesz hétfőn
- Faggyal, havazással és széllel...
- Vitézy Dávid Komlón: véget ér a...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- A lucfenyők már feladták, nem bírják...
- A vevők helyett a kommandósok várták...
- Ezen a napon robbant fel negyvenc éve...
- Már négy éve üres a kirakat: a...
- Szakvezetéssel járhatjuk be ismét a...

