A járási hivatalok ellenőrzik a gyerekek közétkeztetését
A járási hivatalok népegészségügyi szakemberei ellenőrzik az iskolákat, hogy a gyerekek étkeztetése megfelel-e a szeptember 1-jétől hatályos előírásoknak - erről Fűrész Tünde, a család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár beszélt az M1 aktuális csatornán szerdán. A közétkeztetési rendelet célja, hogy a gyerekek egészségesebb ételeket kapjanak a bölcsődékben, az óvodákban és az iskolai menzákon. A hivatalok szakemberei nem fognak büntetni, de ha valahol azt látják, hogy nem az előírásoknak megfelelően készítik el az ételeket, próbálnak segíteni, ajánlásokat tenni...Már a Keleti pályaudvar melletti utca is megtelt migránsokkal
Már nemcsak a Keleti pályaudvar előtti tér, hanem a szomszédos Bethlen Gábor utca is megtelt migránsokkal - jelentette az MTI tudósítója a helyszínről szerda délelőtt. A téren továbbra is tüntetnek a bevándorlók. Az MTI tudósítója azt tapasztalta, hogy több mint százan továbbra is "Germany, Germany" és "lets go Germany"-t skandálva követelik, hogy engedjék őket felszállni a Németországba tartó vonatokra. A környéken leginkább a gyrososok előtt nagy a sor, de nagy a tömeg a Bethlen Gábor utcai mobiltelefon-szaküzletnél, ahol feltöltőkártyákat vásárolnak a...
Csökkent a benzin, emelkedett a gázolaj ára
Csökkentette bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a gázolajét 2 forinttal emelte. A 95-ös benzin átlagára 340-341 forintra csökkent, a gázolajé pedig ugyanerre a szintre emelkedett. Legutóbb pénteken változtak az árak, akkor bruttó 9 forinttal csökkent a 95-ös benzin és 8 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi ára. A benzin átlagára tavaly szeptember és 2015. január között mintegy 100 forinttal csökkent, majd idén július közepéig fokozatosan több mint 70 forinttal emelkedett. Az utóbbi egy hónapban viszont csaknem 40...
Zavartalanul lépnek át...
Zavartalanul lépik át a magyar-osztrák határt Hegyeshalomnál a nemzetközi vonatok - közölte a MÁV helyettes szóvivője kedden az MTI-vel. Váczi Viktor elmondta, hogy mindkét irányból, Bécs...Migránstragédia:...
Elrendelte a Kecskeméti Járásbíróság a 71 menekült halálát okozó bűncselekmény miatt őrizetbe vett ötödik embercsempész előzetes letartóztatását is kedden. Sárközy Szabolcs, a Kecskeméti...Hét éve lejárt húsgolyókat...
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei 2008-as lejáratú fagyasztott húsgolyókat is találtak az egyik M1-es autópálya melletti étteremben a főbb útvonalak mentén...Orosz rendőrök buktattak le...
Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat Zalában egy idősebb nagykanizsai férfi ellen, akit orosz rendőrök buktattak le az interneten terjesztett felvételek miatt - tájékoztatta a Zala...Bezárt a Keleti pályaudvar,...
FRISSÍTVE - Újraindult a vonatközlekedés a Keleti pályaudvaron, a migránsokat nem engedik be. A budapesti Keleti pályaudvar...
Becsöngetnek, kezdődik az...
Ma véget ér a mintegy két és fél hónapos vakáció és megkezdődik a 2015/16-os tanév az iskolákban. Kedden 1 millió 200 ezer...
Tűzoltódoktorok sérültek meg egy fővárosi balesetben
A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság (FKI) tűzoltódoktor szolgálatának két munkatársa sérült meg hétfő délben Budapesten: autójuk a Rákóczi úton borult fel - tájékoztatta az FKI szóvivője az MTI-t. Kisdi Máté elmondta: a tűzoltódoktorok terepjárója megkülönböztető jelzést használva haladt egy riasztás miatt a Rákóczi úton, a Keleti pályaudvar irányába, amikor a Szövetség utcánál összeütközött egy másik járművel. A felborult terepjáróból a tűzoltók mentették ki bajtársaikat; egyikük súlyosan, a másik könnyebben sérült, mindkettejüket kórházba vitték. A helyszínelés és a...Hazánk látja el a balti légtér védelmét
Magyarország látja el szeptember 1-jétől a balti országok légtérvédelmét négy hónapon keresztül. A szimbolikus kulcsátadás hétfő délelőtt a litvániai Siauliai Légi Bázison volt. A Honvédelmi Minisztérium (HM) MTI-hez eljuttatott közleménye szerint Magyarország Norvégiától és Olaszországtól vette át a balti országok légtérvédelmét. Hende Csaba honvédelmi miniszter az eseményen azt hangsúlyozta, hogy napjainkban a balti légtér Európa és talán az egész NATO legbonyolultabb légterévé vált, különös tekintettel az ukrán válság következtében kialakult feszült nemzetközi helyzetre. Az...
Egészségesebb ebédet kapnak a gyerekek szeptembertől
Egészségesebb és a korábbinál változatosabb reggelit, ebédet és uzsonnát kapnak a gyerekek a bölcsődékben, óvodákban, iskolai menzákon szeptembertől - közölte a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. Novák Katalin arra is felhívta a figyelmet, hogy ugyancsak keddtől már 320 ezer gyerek családjának nem kell fizetnie a közétkeztetésért. Tájékoztatása szerint a tavalyi 28, illetve az idei 58 milliárd forint után jövőre már 70 milliárd forintot biztosítanak a költségvetésben a gyermekek díjmentes étkeztetésére. Az államtitkár azt mondta,...
Idén is segítenek rendőrök...
Az idei tanévkezdésnél is rendőrök, illetve polgárőrök segítik a közlekedést szeptember 1-től az iskolák környékén - közölte az Országos Balesetmegelőzési Bizottság főtitkára hétfőn az M1...Mindenkit megállítanak az...
FRISSÍTVE - Már nincs torlódás a soproni, a kópházi és a fertődi határnál. Az osztrák határrendészeti szervek közúti...
Embercsempészeket fogtak el...
Két magyar embercsempészt és hat illegális bevándorlót fogtak el Hegyeshalom közelében a mosonmagyaróvári rendőrök - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a...Elvitték a hatos lottó 923...
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 35. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:Nyerőszámok: 6 (hat)11 (tizenegy)25 (huszonöt)36...BM: csak úti okmánnyal,...
A vonatkozó uniós szabályozás szerint a menedékkérő csak úti okmány és érvényes vízum birtokában utazhat tovább...
2017-től minden általános...
Felmenő rendszerben kiterjesztik az ingyenes tankönyvellátást, 2017-től minden általános iskolásnak alanyi jogon járnak az ingyen tankönyvek - mondta Dunai Mónika, a Fidesz-frakció...Hirado.hu: több száz bevándorló tüntet a Keletinél
FRISSÍTVE: folyamatosan érkeznek a rendőrök! Az M1 Híradó tudósítása szerint feszült helyzet alakult ki a pályaudvar alsó és felső szintjén is. A menekültek azt szeretnék elérni, hogy vonattal engedjék őket tovább Németországba. A rendőrség figyelemmel követi az eseményeket - olvasható a Hirado.hu portálon. A migránsok angolul követelik, hogy "Engedjetek tovább Németországba." Véleményüket kézjelekkel is kifejezik: Németország említésekor felfelé tartják ujjukat, Magyarország esetén lefelé. A tömeg azt kifogásolja, hogy ugyan megvásárolták a vonatjegyeiket...Migránsok halála: újabb bolgár gyanúsítottat fogtak el
Újabb embert vettek őrizetbe a zárt teherautóban tragikus körülmények között meghalt 71 migráns ügyében a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai szombat este. A bolgár állampolgárságú férfival szemben embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatják a nyomozást - közölte honlapján a rendőrség vasárnap. A magyar rendőrség az osztrák rendőrséggel együttműködve végzi a bűncselekmény teljes körű felderítését - olvasható a közleményben, amely nem tér ki arra, hol fogták el a férfit. A szombat este elfogott bolgár férfi az ügy ötödik...Szerdától új szabályok vonatkoznak az utazásszervezőkre
A képesítés jellegéhez kötött gyakorlati időt ír elő a kormány az utazásszervezői engedély megszerzéséhez, továbbá egy személy csak egy cégnél töltheti be ezt a pozíciót - egyebek mellett ezt tartalmazza az utazásszervezésről szóló kormányrendelet módosítása, amely szeptember 2-tól hatályos. A módosítás alapján az utazás szervezésért felelős személynek továbbra is meghatározott képesítéssel kell rendelkeznie. E körbe tartozik például a turisztikai szervező, értékesítő szakképesítés, illetve a magasabb turisztikai, illetőleg idegenforgalmi közgazdász szakképzettség, vagy akár más...A rovat további témái
- A bölcsődések és óvodások 90 százaléka ingyen étkezik
- Most sem vitték el az ötös lottó főnyereményét
- Befejeződött a műszaki határzár telepítése
- Két éven belül másodszor "nullázták le" a Kapos folyót
- Migránstragédia: négy gyanúsított került előzetesbe
- Másfélszer annyian ülnek börtönben, mint 2008-ban
« Előző
16902 | 16929 | 16956 | 16983 | 17010 | 17037 | 17064 | 17091 | 17118 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Buszokat, teherautókat ellenőriznek a...
- Egy hónapja hiába keresnek egy 11...
- Késve indul Pécsre a fővárosból egy...
- Nagyon pörgött a Baranya bisztró,...
- Orbán Viktor: Magyarország nem enged...
- Radikálisan csökkent az orvosok és...
- A magyar írásbelikkel kezdődnek...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...

