Görbicz ismét a világ legjobbja lehet
A Nemzetközi Kézilabda-szövetség (IHF) címére (Peter-Merian-Strasse 23, 4002 Basel, Svájc) vagy a honlapján (www.ihf.info) található szavazólapra július elsejéig küldhetőek el a voksok „A világ legjobbja 2007" választáson. Az IHF és a World Handball Magazine című szaklap közös jelöltjeinek listáján ismét szerepel a győri Görbicz Anita, aki 2005-ben már kiérdemelte a címet (szavazni nem csak a felsoroltakra lehet).Az IHF által javasolt játékosokNők:Görbicz Anita, Valérie Nicolas (francia), Polina Vjahirjeva (orosz), Ionela Stanca-Galca (román), Jana Uszkova (orosz),...
UEFA: kizárták a Portót - visszaveszik az Eb-jogot?
Michel Platini UEFA-elnök januárban ultimátumot intézett a szervezőkhöz, mert a pályázati anyagban vállalt határidőket nem tartották be, és komoly csúszások voltak/vannak az előkészületekben.Az UEFA-n belül egyre többen szorgalmazzák új házigazda kijelölését. Több gazdasági szakember is úgy véli, hogy lehetetlen négy év alatt annyi repülőteret, szállodát és megfelelő autópályát, vasútvonalat építeni, amely egy ekkora esemény zavartalan lebonyolításához elengedhetetlenül szükséges.A dpa-nak név nélkül nyilatkozó UEFA-tisztségviselők azt mondták, hogy Platini rendkívül kényelmetlen...Kettős győzelemmel kupagyőztes a Debrecen
Debrecen - Honvéd2-1 (0-1)G.: Czvitkovics (74.), Leandro (76.), ill. Filó (39.)A kupagyőzelem kérdése már a döntő első meccsének első félidejében eldőlt, a Debrecen azonban győzelemmel szerette volna zárni a szezont, és sikerült is elérnie a célját. A finálé második meccsén a hazaiak csak a második félidőben kezdtek el igazán futballozni, ekkorra azonban a Honvéd már vezetett, a 39. percben Filó talált a hálóba.Fordulás után sorra vezette támadásait a Loki, ám sokáig csak kapufáig jutott, az egyenlítő találatot a 74. percben sikerült megszerezni Czvitkovics révén. Két perccel...Márton Kozármislenyből a...
Márton Gábor Bene Ferenc távozásakor került a Kozármislenybe, és fordulókkal a bajnokság vége előtt biztosította a kitűzött célt, a labdarúgócsapat másodosztályú tagságának megőrzését....Rátgéber-dráma: befejezte,...
FRISSÍTVE:(21:20)A fórum jelenleg is tart, munkatársunknak egyelőre csak Rózsa Gáborral sikerült kapcsolatot teremtenie, aki...
B-csoport: A házigazdák...
Ausztria: még saját szurkolóikat is meg kell győzniA tornán társrendezőként szereplő sógoroknak kis túlzással a saját...
Huszonegyezer jegy az...
Kamuti Balázs, a Pegazus Tours sportigazgatója az MTI kérdésére elmondta, hogy bár rendben átvették a jegyeket, az...
FIA-szavazás: Mosley-nak...
A szexbotrányba keveredett sportdiplomata saját maga kérte a bizalmi szavazást, és már egy-két héttel ezelőtt kiszivárogtak olyan hírek, miszerint továbbra is többen támogatják a...Az aranylabdás Cannavaro...
Az olasz labdarúgó-válogatott első edzésén Fabio Cannavaro ütközött a juventusos Giorgio Chiellinivel, miután a Real Madrid hátvédje olyan szerencsétlenül esett, hogy aláfordult a bokája....EURO 2008: különleges sörök, csalódott örömlányok
Ausztriában 27 ezer rendőr (csupán Bécsben 3 ezer) áll teljes készenlétben júniusban, míg Svájcban több mint 31 ezren lesznek bármikor bevethetőek. A svájci rendőrök ideiglenesen még a narancssárga egyenruhájuknak is búcsút intenek, nehogy összekeverjék őket a holland szurkolókkal. Az alpesi országban mintegy 15 ezer svájci katona segíti majd a rendőröket és a biztonsági szolgálatokat. A katonai egység - amelynek a közreműködésére a svájci parlament átszámítva 1,5 milliárd forintot szavazott meg - speciális feladatokat kap a nemzetközi sportrendezvény idején: logisztikai, építési,...Fegyverneky a Brnót választotta
Az elmúlt egy-két esztendőben a pécsiek Iványi Dalma melletti másik meghatározó játékosává fejlődő, 24 éves, 178 centis irányítóról már hetekkel ezelőtt nyilvánosságra került, hogy többedmagával távozik az ismét csak ezüstéremig jutó MiZo-Pécs 2010-től. Amíg azonban a horvát Emilija Podrug azt is rögtön hozzátette, hogy a lengyel Gdyniánál folytatja a következő idényben, Fegyverneky új állomáshelyéről csak most lebbentette föl a fátylat.Az információhiány pedig, ahogy az lenni szokott, természetesen számtalan pletyka alapjául szolgált kosarasberkekben. Ezek...
EURO-2008: figyelik a magyar focihuligánokat
Samu István vezérőrnagy elmondta: azoknak az adatait adták át, akiket futballklubok nemkívánatosnak tartanak mérkőzéseken, valamint azokét, akiket a bíróságok szurkolói rendbontás miatt elítéltek.A rendőrfőkapitány-helyettes tájékoztatása szerint az adatokat Ausztria és Svájc kérésére valamennyi EU-tagállam megküldte. Magyarországról eddig tíz ember adatait adták ki.Ausztria a nagyobb közúti határátkelőkön az ottani Európa-bajnoki mérkőzések kezdete előtt 26 órával visszaállítja az ellenőrzést a schengeni belső határokon, és a kontrollt a meccs végétől számítva még 24 órán át...Nagytakarítás a Fradinál,...
Mint azt a pepsifoci.hu egy hete megírta, a gyenge szereplés nem marad következmény nélkül az Albert-stadionban, már egy nappal a szezonzáró után megkezdődött a nagytakarítás az...A-csoport: Még nem...
SVÁJC: góllövő csatár kerestetik!A házigazda Svájc bizonyos szempontból kilóg a sorból, elvégre a helvéteknek nem kellett...
Prága is pályázik a 2016-os...
Jacques Rogge, a NOB elnöke június 4-én 16.30 órakor jelenti be a csökkentett névsort, a hivatalos pályázókat. Ezeknek a városoknak a képviselői megfigyelőként jelen lehetnek a pekingi...Szolnokiak nyerték a...
Az országos kispályás labdarúgó bajnokság május 31-i döntőjében a második az 1. FC CORRADO csapata lett Budapestről. Ők 150 ezer forint értékű sportszer vásárlására szóló utalványt...Méregdrága labdarúgó Eb -...
A Bécsi Gazdasági Kamara felmérése alapján az üzletek hozzávetőleg egyharmada vasárnaponként is nyitva tart majd június 7. és 29. között, az Eb ideje alatt. A kamara és a szakszervezet...Öttusa-vb: érem nincs,...
A negyedik helyen végzett a Horváth Viktor, Marosi Ádám, Balogh Gábor összeállítású csapat a budapesti MVM...
Loeb 41. győzelmét aratta az Akropolisz-ralin
1 perc és 9 másodperces előnnyel fejezte be a háromnapnyi száguldást a Citroen pilótája, aki szinte végig óvatosan, de okosan hajtott. Többek foga beletört a görög pályákba, a legtöbb versenyzőnek gumi gondjai akadtak. „Ez nagyon, nagyon durva verseny volt" - monda szűkszavúan a regnáló világbajnok. Másodikként ért célba az új fejlesztésű Subaru Impreza 2008 WRC-vel Petter Solberg, aki hosszú idő után ért be újra dobogós helyre. A norvégnak nem lehet oka panaszra. „Teljesen meghatódtam, hogy az új autó ennyire jól működött. Nekünk nem voltak problémáink, a...Talmácsi remekelt Mugellóban
A címvédő Talmácsi Gábor - aki pályafutása első világbajnoki futamgyőzelmét három esztendeje éppen a mugellói pályán szerezte meg - remekül kapta el a rajtot, elsőkényt fordult be az első kanyarba, és igyekezett meglépni a többektől. Ez azonban nem jött neki össze, hiába volt gyorsabb és erősebb a motorja, mint a szezonban korábban bármikor. A francia Mike di Meglio már az első körben elmet mellette, Talmácsi ugyan visszaelőzött, de sok időt ezúttal sem tölthetett el az élen. Nagy csata alakult ki, 12 fős boly diktálta elől az iramot. Folyamatosan előzgették egymást a motorosok,...
A nap is alig látszik a szmogtól Pekingben
Tíz héttel a nyári olimpia rajtja előtt a német Bild kiküldte munkatársát egy kis terepszemlére. Az újságíró beszámolója aggasztó, hiszen ahogy leírta, a 18 milliós nagyváros felett folyamatosan nyomasztó füstfelhő gomolyog, a számtalan felhőkarcoló beleolvad a szmogba, így nehezen képzelhető el, hogy nemsokára itt versenyeznek majd a világ legjobb sportolói. Szinte minden sportcsarnok és stadion régóta készen áll, az olimpia helyszíne szinte zavaróan nyugodt helyen van, de a nap alig bújik elő a szmog miatt, és délben látszik úgy, mintha akkor virradna, sőt az utcai lámpák is...
« Előző
7803 | 7830 | 7857 | 7884 | 7911 | 7938 | 7965 | 7992 | 8019 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Zárva tartanak a rendelők és a...
- Pécsen és Mohácson is bajba került...
- Éjfélig kérhető a részletfizetés a...
- A papi hivatásokért ajánlották fel...
- Így zajlott az élet a leghírhedtebb...
- Egymás után lobbantak fel a...
- Viharos nap vár ránk, de végre enyhül...
- Új napi középhőmérsékleti rekord...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...

