Csökkenőben a MiZo adóssága
Ahogy arról korábban beszámoltunk, Zseljko Dokics lett az NB I-es kosárlabdacsapat vezetőedzője a távozó Füzy Ákos helyett. A csapat összetétele is jelentősen megváltozott: sok fiatal játékos pattogtatja majd a labdát a Lauber Dezső Sportcsarnokban a következő idénytől. Rózsa Gábor lapunknak elárulta, szerinte abból a szempontból szerencsés a csapat Euroliga-sorsolása, hogy sikerült elkerülni a nagycsapatokat. Viszont a csoport nagyon kiegyenlített, a 22,1-es átlagéletkorral pedig az Euroliga-sorozat legfiatalabb gárdája a pécsi. Így tehát nehéz lesz a továbbjutás, de a...
Még egy védőt szeretnének igazolni
A szerdai edzésen az egymás elleni játékot követően a kapuralövéseket gyakoroltatta Kiss László. A másfélórás tréning után a kapusokon volt a hangsúly, az edző maga tornásztatta meg Sólyom Csabát és cserekapusát. Kiss László nagyon aktív volt, nem csoda, hogy a kimerítő edzés után fáradtan tudott csak lapunknak nyilatkozni a hétvégi összetartásukról. – Mészkemencén a világtól elzártan, egy nyugodt, az alkalomhoz illő helyen tartottuk csapatépítő tréningünket. Vasárnap este mentünk, kedden jöttünk – a két nap alatt ötször edzettünk. Sok futás szerepelt a...
Harcosabbak lesznek a Párducok
Több új játékos is aláírt a csapathoz, a keret alaposan átalakult. Egy év kecskeméti kitérő után újra a PVSK-ban játszik majd Tóth Norbert, Kaposvárról Kiss Kornél érkezett, illetve csatlakozott két rutinos játékos, Gémes Levente és dr. Deák Attila is. A Pécsre települő kosarasok névsora a vezetőség tervei szerint még bővülni fog. Mint azt Máté Jánostól, a csapat ügyvezetőjétől megtudtuk, jelenleg a centerposztra keresnek játékost:– Sajnos Lepsényi Ádám áprilisban megsérült, műteni is kellett, az ő felépülése hosszú ideig tart még, csak januárban tud újra teljes...
Mester a Kozármislenyből a...
A patinás fővárosi labdarúgó klub, kivásárolta Mester Tamást élő szerződéséből, továbbá a megegyezés értelmében 2 hónapon belül a zöld-fehérek első csapata Kozármislenybe érkezik hírverő...PMFC-döntetlen az első...
Kecskemét - PMFC 1:1 (1:0)PMFC I. félidő: Sólyom - Nagy J., Racskó, Stark, Pintér - Regedei, Lantos, Schultz - Lovrencsics, Eszlátyi, GyánóPMFC II. félidő: Dibusz - Simonfalvi, Stark...Ha a Loki továbbjut, a...
A magyar bajnok - amely tavaly a legrangosabb európai kupa csoportküzdelmeiben is szerepelt - a második kör első mérkőzésén 1-1-es döntetlent játszott a Levadia Tallinn otthonában, a...A pécsi Biczó Bence...
Kiss László szövetségi kapitány tájékoztatása szerint az 1:55.82 perces idő az idei felnőtt világranglistán is a hatodik legjobb eredménynek számít, s a 14-szeres olimpiai bajnok Michael...Egy profi pécsi...
A hónap első hétvégéjén, a horvátországi Crikvenicában megrendezett nemzetközi tornán a Horváth-Vocskó páros a 7. helyen...
Elmarad az augusztus 20-i...
Közleményükben leírták, hogy a Red Bull Air Race ügyvezető igazgatója, Bernd Loidl csalódottságát fejezte ki a verseny törlésével kapcsolatban, különösen azért, mivel egy héttel ezelőtt a...Spanyolország a világbajnok!
A spanyoloké volt az első húsz perc, majd kiegyenlítetté vált a játék. A mérkőzésen rengeteg durva szabálytalanságnak lehettünk szemtanúi, ennek eredményeképpen Webb bíró kilenc sárgalapot is kiosztott a két válogatott játékosainak.Bár mind a spanyolok, mind a hollandok előtt adódtak óriási lehetőségek, a rendes játékidőben a kilencven perc során nem született gól, így a hosszabbításra maradt, hogy eldöntsék a világbajnoki cím sorsát.A kétszer 15 perces ráadás második fele, miután a bíró a 109. percben a holland Heitingát kiállította, döntést hozott: a 116. percben Iniesta a...
Matyi meg is válhat a PMFC-től
Az edzők bemutatkozása után Kiss László vette át a szót, aki hetek óta készült erre a beszélgetésre. Mint mondta, tapasztalatai szerint eddig "a gyűlölködés volt a jellemző a trénerekre, de ettől kezdve ennek vége". Az új vezetőedző kiemelte, hogy a klub szempontjából minden edző egyformán fontos, nem tesz kivételt. Tervei szerint az stáb a nyár során külföldre utazik továbbképzésre, de minden költséget az edzőknek kell állniuk. Kiss László hozzátette, szeretnék meghívni a Verebes-edzőakadémiát egy előadás erejéig, ezzel is segítve a PMFC munkáját.Idősebb Dárdai Pál...
Németország a bronzérmes
A harmadik helyért játszott mérkőzés alakulása:19. perc: Müller góljával a németek megszerezték a vezetést (1-0). A labda Schweinsteigerhez került, aki 30 méterről egyből lőtt, Muslerráról kijött a játékszer, amire Müller érkezett a leggyorsabban, és a fekvő kapus mellett a bal alsóba továbbított.28. perc: Suárez kitette balra a labdát Cavanihoz, aki 13 méterről higgadtan gurított a kifutó Butt mellett a bal alsóba (1-1).51. perc: Arévalo bedását Forlán küldte kapura akrobatikus mozdulattal, Butt dermedten nézte, ahogy a földre pattintott labda a...
Ez lesz a következő...
A 2014-es brazíliai labdarúgó-világbajnokság hivatalos emblémáját is bemutatták a johannesburgi Sandton Kongresszusi Központban. Íme:Laci megnyerheti az Európa...
Ifj. Csóka László 7 évesen kezdett el foglalkozni a rádióirányítású vitorláshajó-modellekkel. Édesapja 1962 óta a sport...
A döntő: Hollandia -...
Kikapott az esélyesebb Németország Spanyolországtól szerdán este a dél-afrikai Durbanban, a labdarúgó világbajnokság...
Hollandia már a döntőben
A mérkőzést a hollandok kezdték jobban, s fölényüket Van Bronckhorst hatalmas gólja egyértelműsítette a 18. percben (1-0).Ezt...
Csányi Sándor az MLSZ elnöke
Felvételünkön Kovács Árpád elnökségi taggal, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) volt elnökével beszélget a szövetség rendkívüli, tisztújító közgyűlését követően tartott sajtótájékoztatón..."Egyetlen dolguk van: focizni"
- A PMFC kölcsönben lévő játékosaival már találkozott edzéseken. Közülük kit látna szívesen a csapatban? - Két labdarúgót...
Kiemelkedő pécsi siker Szekszárdon
A szervezők mindenesetre szerették volna megmenteni a nagy múltú viadalt, hogy ne tűnjön el a név, így ha nem is amegszokott nemzetközi mezőnnyel, de legalább versenyt láthattak a kerékpársport rajongói. Ivanics formáját tekintve kiemelkedett a mezőnyből, nem bírt vele a mezőny legerősebb gárdája, a Merida HCT Team sem.Elkerülte a legnehezebb csapatokat a MiZo
A:MiZo, Kosice, Kraków, Riga, Mondeville, TarantoB:MKB-Euroleasing Sopron, Fenerbahce, Jekatyerinburg, Gdynia, Rivas Ecopolis, GospicC:Szpartak Moszkva, Salamanca, Galatasaray, Tarbes, Kaunas, PrahaD:Brno, Valencia, Bourges, Gorzów, Vologda, SchioAz A-csoport mérkőzéseinek időpontjai:1. forduló: MiZo Pécs 2010 - TTT Riga (10. 28., 18.00)2. forduló: Wisla Can-Pack Krakow - MiZo Pécs 2010 (11. 03., 18.30)3. forduló: MiZo Pécs 2010 - USO Mondeville (11. 11., 18.00)4. forduló: Good Angels Kosice - MiZo Pécs 2010 (11. 17., 18.30)5. forduló: Cras Basket Taranto - MiZo Pécs 2010 (11....Most már a döntőért fociznak
Eredmények a legjobb nyolc között, péntek:Hollandia - Brazília 2-1.Uruguay - Ghána 4-2 (11-esek után).Szombat:Németország - Argentína 4-0Spanyolország - Paraguay 1-0A negyeddöntő másik mérkőzésén Ghána Uruguay ellen lépett pályára.Az elődöntőben:Hollandia - Uruguay (kedd, 20:30)Németország - Spanyolország (szerda, 20.30)Képünkön: Júlio Cézar brazil kapus (zöldben) felugrik, hogy öklözzön, miközben játékostársa, Felipe Melo (fenn, kék) öngólt fejel a Port Elizabeth-i Nelson Mandela Bay Stadionban július 2-án, a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság negyeddöntőjének...
« Előző
5994 | 6021 | 6048 | 6075 | 6102 | 6129 | 6156 | 6183 | 6210 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ilyen volt a pécsi Casino, ahol pénzt...
- Több baranyai településen is...
- Nézze meg, mennyire betalált Dávid...
- Eddig még soha át nem élt forróság...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Egy magyar városban megtilották a...
- Elismerések az ünnepen: pécsi és...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...

