Hollandia már a döntőben
2010. július 06. kedd 22:50

A mérkőzést a hollandok kezdték jobban, s fölényüket Van Bronckhorst hatalmas gólja egyértelműsítette a 18. percben (1-0).
Ezt követően Robbenék kicsit elkényelmesedtek, feljebb jöttek az uruk, és a 41. percben világsztárjuk, Forlán ugyancsak ritkán látható nagy gólja révén egyenlíteni tudtak (1-1).
A második félidőben sokáig úgy tűnt, hogy nem jutnak egymással dűlőre a csapatok, de a 69. percben előbb Sneijder, majd négy perccel később Robben fejesével elhúztak a hollandok (3-1).
Az utolsó 10 percben Uruguay - annak ellenére, hogy az edző érthetetlen módon lecserélte a csapat klasszisát, Forlánt - kapujához szögezte a németalföldi nemzeti 11-et, de fordítani nem, csak szépíteni tudott. Az uruk második gólját Pereira szerezte a 92. percben (3-2).
Szerdán este fél kilenckor a másik ágon Németország és Spanyolország csapatai mérkőznek meg a döntőbe jutásért.
Képünkön: a holland Arjen Robben ünnepli fejesgólját, amellyel válogatottja 3-1-re vezetett a fokvárosi Zöld Pont Stadionban július 6-án, a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság elődöntőjének Hollandia-Uruguay mérkőzésén.
EQM - Fotó: MTI/AP/Fernando Vergara
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szombaton is borús, de legalább enyhe...
- Több mint húsz éve kínálja Beck...
- Elbonthatják a PMFC stadionját, a...
- Hatvanöt éves lenne idén a pécsi...
- Kilenc autót is megrongált egy...
- Hetek óta nyoma veszett egy 14 éves...
- Egyhetes, országos rendőrségi razzia...
- Tízéves kislányra lőtt...
- Orbán Viktor: a béke ügyében mi...
- Új motorvonatokat, InterCity-kocsikat...

