Hivatalosan is elúszott az NB I.

Hivatalosan is elúszott az NB I. Az tehát eldőlt, hogy a bajnoki cím, így a jövő évi NB I-es tagság immár a Siófok és a Gyirmót versenyfutásának eredményeképpen dől majd el a Nyugati csoportban, ám a PMFC még nem dőlhet hátra: ha jobb nem is, rosszabb még lehet - legalábbis matematikailag, hiszen ez már csak nem következik be... - a mostaninál a helyzet. A pillanatnyi 4. Tatabánya, az 5. Ajka, sőt, a 6. Kozármisleny is szerezhet még annyi pontot, amennyi a PMFC megelőzéséhez kellene.Várhidi Péter minderre úgy reagál, hogy most tehát sajnos tényként könyvelhetjük el azt, amit ő már akkor „megjósolt",...

Kiss Kornél is a Párducoknál folytatja

Az 1-es és 2-es poszton bevethető játékos évek óta meghatározó tagja volt a somogyi gárdának. Már 16 évesen bedobták a mélyvízbe, az akkori irányító Varga Roland sérülésének következtében Kmézics Zorán megnövelte Kiss pályán töltött perceinek számát. Az ezt követő szezonokban Farkas László és Dzunics Braniszlav keze alatt alapemberré vált, és főképp kemény védekezéséről híresült el kosaras körökben. Kiss Kornélnak idén az alapszakaszban a cserepadról beállva átlag 14 perc játékidő jutott, ami alatt 4,2 pontot, 1,7 lepattanót, 1 szerzett labdát és 0,9 gólpasszt átlagolt....

Árvíz után gólszüret kispályán

Árvíz után gólszüret kispályán A legmagasabb osztályban, a Szuperligában ezúttal igencsak egyoldalú mérkőzések voltak. A MiZu Pécs gárdája például öt gólt rúgott, mégis csak 4-1-re győzött az újonc Kaucsuk ellen, mivel egy gólt a saját kapujukba rúgtak a MiZu-sok. A TESZ ezúttal szintén elkapta a fonalat: a sötétkékek 4-et rúgtak a Murafém Kft.-nek. Tovább tart a Róth-Ker vesszőfutása: a tavalyi bajnok az újonc Szu-Pi Plastic-kal sem bírt. A Duplex Rota viszont megszerezte első győzelmét a pont nélküli Schiedellel szemben, míg az Albatrosz győzelemmel erősítette meg vezető helyét a tabellán.Az I. osztályban...

Az idén a Loki mindent vitt

Az idén a Loki mindent vitt Labdarúgó Magyar Kupa-döntő, Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 5000 néző. V.: Vad II (Ring, Varga Zs.).DVSC: Verpecz - Bernáth,...

Peterdi a 6. a...

A Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban rendezték az évad utolsó felnőtt férfi párbajtőr válogatóversenyét, amelyen 98 induló lépett pástra. A PTE-PEAC-PVSE részéről ketten jutottak a...

Aschenbrenner nyerte a...

Aschenbrenner nyerte a Salgó-ralit Úgy tűnt, a miskolcihoz hasonlóan szoros befutó lesz a Salgó-ralin is, ám az utolsó előtti gyorsasági előtt leesett az eső, s...

Jó hozzáállással is ikszre...

Jó hozzáállással is ikszre futotta ZTE II - PMFC 0-0 Labdarúgó NB II., Nyugati csoport, 27. forduló, Zalaegerszeg, 150 néző. V.: Pintér Cs. (Huszár B., Király...

NB I.: Kikapott, de bajnok...

A Debreceni VSC-TEVA a bajnok a labdarúgó Soproni Liga 2009/2010-es idényében, mert bár 1-0-s vereséget szenvedett vasárnap Kecskeméten a zárófordulóban, közvetlen üldözője, a Videoton is...

Pécsi páros a kínai...

Pécsi páros a kínai lábtoll-vébén? Darnai Adrienn fiatal kora ellenére már 10 éve űzi a hazánkban egyelőre kevéssé ismert lábtollat. A sportág egyik...

Milito BL-t nyert az Internek

Milito BL-t nyert az Internek Bayern München - Internazionale0-2 (0-1)Labdarúgó Bajnokok Ligája, döntő, Madrid, Bernabéu-stadion. V.: Howard Webb (angol).Bayern München: Butt - Lahm, Van Buyten, Demichelis, Badstuber - Robben, Van Bommel, Schweinsteiger, Hamit Altintop (Klose, 63.) - Müller, Olic (Gomez, 74.).Internazionale: Júlio César - Maicón, Lúcio, Samuel, Chivu (Stankovic, 68.) - J. Zanetti, Cambiasso - Sneijder - Eto'o, D. Milito (Materazzi, 92.), Pandev (Muntari, 79.).Gól: Milito (34., 70.).Sárga lap: Demichelis (25.), Van bommel (78.), illetve Chivu (30.).Meglepetést egyik szakvezető sem okozott,...

Tóth Norbert visszatér a Párducokhoz

- Jó érzéssel tölt el, hogy kezet fogtunk Máté Jánosékkal és meg tudtunk állapodni. Nagyon örülök annak, hogy visszatértem! - mondta Tóth Norbert a megállapodást követően.Tóth Kecskeméten az alapszakaszban átlag 3,8 pontot szerzett és 19 percet játszhatott meccsenként, ami a korábbi pécsi hétpontos átlagához képest jelentős visszaesést jelentett. A csapatváltásban a gyengébb teljesítmény is közrejátszott. - Legyünk őszinték, nem úgy sikerült a szezon, ahogy én elterveztem. Amit elvárok magamtól, abból gyakorlatilag semmit sem sikerült megvalósítanom. Úgy éreztem, váltanom...

Vári Attila vezeti az új sportholdingot

Vári Attila vezeti az új sportholdingot - Az immár egy esztendeje a PVSK-t erősítő Vári Attilát sportolóként biztosan senkinek sem kell bemutatni, én személy szerint például sosem felejtem a sidneyi olimpiai döntőben félpályáról lőtt bombagólját - nyitotta meg egy kellemes emlékkel a sajtótájékoztatót dr. Páva Zsolt. - Ám nemcsak sportolóként alkotott maradandót, hanem a gazdasági életben is letette már a névjegyét. Mostanáig ugyanis a főváros XI-XII. kerületében egy, a miénkhez hasonló sportlétesítmény sikeres vezetője volt, ezért is örülök, hogy elfogadta a felkérésemet, és július elsejétől az ő irányításával kezdheti...

Vajda is kiszállt a...

Vajda is kiszállt a válogatottból Ha valaki valóban sérült, főként ha súlyosan, azzal nincs mit kezdeni - ettől függetlenül egyre több sportágban...

Petik Attila az új pólóedző

Petik Attila az új pólóedző A búcsú és az érkezés különleges kettősségére hívta föl a figyelmet üdvözlésként keddi sajtótájékoztatójukon De Blasio...

Teret neveznek el róla Pécsett

Teret neveznek el róla Pécsett A meccs eredeti felvételét sokáig nem vetítették le Magyarországon, hiszen a kommunista diktatúra számára kellemetlen volt a...

Újra bajnokok, és most...

Újra bajnokok, és most indulnak is Nem lehet egyszerű odaállni egy bajnoki címet nyerő együttes elé, és közölni, hogy „bocs', fiúk, ti ugyan mindent...

Koeman fiatalít, Gera kimarad

Koeman fiatalít, Gera kimarad Erwin Koeman sérülés miatt nem számíthat Hajnal Tamás, Rudolf Gergely, Kádár Tamás és Szalai Ádám játékára a két...

Az igazi táncot díjazták...

Az igazi táncot díjazták Pécsett Bár a rendezők sokkal nagyobb érdeklődést reméltek, azért parázsló volt a hangulat a sportcsarnokban, a lelátókon nem csak a...

NB II.: Viharos pécsi győzelem

NB II.: Viharos pécsi győzelem PMFC - Kozármisleny2-0 (2-0) Labdarúgó NB II., Nyugati csoport, 26. forduló, Pécs, Újmecsekalja, 300 néző. V.: Andó-Szabó Zs. (Forgács A., Sebestyén L.).PMFC: Hegedűs - Nagy J., Stark, Sütő, Szamosi - Regedei, Lantos, Pintér - Varga Z. (Szabó L.) - Lovrencsics (Simonfalvi, 89. p.), Gyánó (Wittrédi, 83. p.).Vezetőedző: Várhidi Péter.Kozármisleny: Mester - Tóth I. (Fabinho, 55. p.), Finta, Éles, Tasselmájer - Vojnics-Zselics, Szabó B. - Hergenrőder, Tóth Z., Kollega (Laki, 42. p., Kutyáncsánin, 79. p.) - Lauer.Vezetőedző: Bene Ferenc.G.: Lovrencsics, 19. p., Gyánó, 30. p.Sárga lap:...

PMFC - Kozármisleny: a nagy derbi

PMFC - Kozármisleny: a nagy derbi Amelyre egyébként már csak statisztikai oldalról is felemás szemmel tekinthetünk. Onnan nézve ugyanis, hogy az eddigi két, újmecsekaljai meccsen előbb 1-0-ás (g.: Kulcsár), majd tavaly 2-0-ás (g.: Szalai, Kulcsár) pécsi győzelem született, vagyis a vendégek eddig egyetlen gólt sem tudtak rúgni a Stadion utcában, jók a hazai előjelek.Ám ha hozzátesszük, hogy a három esztendeje az NB I-ből kieső, a túloldalon az NB III-ból följutó, ráadásul körülményeit, játékosnévsorát és anyagi helyzetét tekintve is egymástól igencsak távol álló gárda most a tabella 3. és 5. helyén, mindössze 4...

MLSZ: licencek rendben, elnapolt forduló

Az Újpest nemzetközi, négy klub NB I-es, tizenöt egyesület pedig NB II-es engedélyt kapott. Április 20-án kilenc egyesület kapott nemzetközi és nyolc NB I-es licencet.A licencekNemzetközi: DVSC-TEVA, Videoton FC, Győri ETO FC, Budapest Honvéd, Kaposvári Rákóczi, MTK Budapest, Szombathelyi Haladás, ZTE FC, Újpest.Nemzeti (NB I): BFC Siófok, Gyirmót FC, KTE-Ereco, Nyíregyháza Spartacus, Paksi FC, PMFC, REAC, Szolnoki MÁV FC, Vasas FC, Diósgyőr, Dunakanyar-Vác, Ferencváros, Pápa.NB II: Baja, Barcs, Bőcs, ESMTK LE Kft., Kozármisleny, Hajdúböszörmény, Kaposvölgye, Kazincbarcika,...