Utánpótlásbázis a Névtelen utcában
2010. június 28. hétfő 18:55

A Székelyhidi Utánpótláskorú Labdarúgóképző Sportegyesület már felvette a kapcsolatot a Kodály Zoltán Gimnáziummal, hogy tárgyalásokat kezdeményezzen egy tömegsportra megfelelő terület kialakításáról, ugyanis az e célra kiszemelt zöldövezet a középfokú oktatási intézmény tornacsarnokának tőszomszédságában található. A gimnázium támogatja az ötletet, mert így megoldódna az iskola központi épületétől távol fekvő tornaterem őrzése, valamint csökkenne az intézményre háruló kaszálás terhe.
Az önkormányzatot nem érné veszteség az ügyben, hiszen a terület korlátozottan forgalomképes vagyontárgynak minősül, ráadásul ingyenes használatba-adásával - amelyet egy erre vonatkozó rendelet is lehetővé tesz - támogathat egy olyan társadalmi szervezetet, amely a város érdekeit szolgáló sporttevékenységet folytat.
Székelyhidi Pál lapunknak elmondta, hogy első körben labdarúgópályát hoznának létre az érintett területen, amit a későbbiekben - amennyiben módjuk lesz rá - kisméretű műfüves pályával bővítenének. Az edző szerint kisebb mobil faházak építésével megfelelő körülmények teremthetők a fiatalok számára.
Az egyesület célja a sport, illetve a labdarúgás megszerettetése - egyelőre tisztán a tömegsport keretein belül. A fenntartást tagdíjakból és pályázati pénzekből képzelik el:
- Nincs mögöttünk óriási támogatás, nincs vállalkozó, aki mindent megcsinálna. Külföldi példák alapján találtuk ki ezt az egészet, remélem, hogy a közgyűlés csütörtökön meghozza számunkra a pozitív döntést - fogalmazott Székelyhidi Pál.
H. L. B. - Illusztráció: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szombaton is borús, de legalább enyhe...
- Több mint húsz éve kínálja Beck...
- Elbonthatják a PMFC stadionját, a...
- Hatvanöt éves lenne idén a pécsi...
- Kilenc autót is megrongált egy...
- Egyhetes, országos rendőrségi razzia...
- Hetek óta nyoma veszett egy 14 éves...
- Tízéves kislányra lőtt...
- Orbán Viktor: a béke ügyében mi...
- Új motorvonatokat, InterCity-kocsikat...

