Laci megnyerheti az Európa Kupát
2010. július 08. csütörtök 18:59

Ifj. Csóka László 7 évesen kezdett el foglalkozni a rádióirányítású vitorláshajó-modellekkel. Édesapja 1962 óta a sport megszállottja, így a fiatal fiúra is hamar átragadt az apuka elszántsága: 10 éve vezetett először vitorláshajót, azóta sorra nyeri a versenyeket.
A hajókat egy német szakembertől vásárolják, a szakmában ő az egyik legjobb gyártó, de szponzor hiányában a költségeket a versenyzőknek kell megfizetniük. A nemzetközi megmérettetésekre a hazai bajnokságokon szoktak felkészülni, majdnem minden hétvégére esik egy-egy verseny, emellett a Pécsi-tavon gyakorolnak évente 5-6 alkalommal. Pécsett tizen foglalkoznak ezzel a sportággal, közülük messze a 17 éves fiatalember a legeredményesebb.
A sportágat három osztályba sorolják: létezik E, M és 10-es osztály.
Az E osztály a legkötöttebb, itt a hajók hossza nem haladhatja meg az egy métert, a vitorlás minden paramétere adott. Az M osztály az Egyesült Államokban jelent meg először, Marblehead kisvárosról kapta a nevét. A 30-as években a felépítés alapvető követelményeként az szerepelt, hogy a hajó 50 hüvelyk (kb.1,27 méter) törzshosszal és 800 négyzethüvelyk (0,516 m2) vitorla felülettel rendelkezzen, hogy egy abban az időben átlagosnak számító amerikai autóba is gond nélkül beférjen. A 10-es osztály számít a legszabadabbnak, a hajók bármilyen anyagból készülhetnek.
Ifj. Csóka László, aki jelenleg első az európai versenysorozatban - miután már csak két forduló van vissza - legrosszabb esetben is második a kontinensversenyen.
Kép és szöveg: Tasi Tímea
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szombaton is borús, de legalább enyhe...
- Több mint húsz éve kínálja Beck...
- Elbonthatják a PMFC stadionját, a...
- Hatvanöt éves lenne idén a pécsi...
- Kilenc autót is megrongált egy...
- Egyhetes, országos rendőrségi razzia...
- Hetek óta nyoma veszett egy 14 éves...
- Tízéves kislányra lőtt...
- A csütörtöki volt az év eddigi...
- Orbán Viktor: a béke ügyében mi...

