Hiába gondoltuk, hogy az Újpest nem ellenfél, nem tudtunk nyerni a lilák ellen - PMFC-Újpest 0-0
A Ferencváros és a Videoton vendégjátéka után szombat este újabb fontos meccset játszott a PMFC a Stadion utcában, az ellenfél ezúttal a kiesés szélén álló Újpest volt. A találkozó nagy részében kiegyenlített csata folyt, ám az utolsó tizenöt percben az Újpest több nagy helyzetet is kihagyott. Ha csak ezt az időszakot nézzük, a vezetőedzőként most debütáló pécsi Mink Olivér örülhet az egy pontnak, ám bőven lehet hiányérzetünk, ezt a - meglehetősen halvány, a kiesés szélén álló - újpesti csapatot hazai pályán le kellett volna győzni. Főleg, hogy a meccs előtt az edző azt...
ANK-s úszósikerek Dunaújvárosban
Zsúfolásig megtelt a dunaújsvárosi Fabó Éva Sportuszoda lelátója szerdán, a XXXIII. Arany Üst nemzetközi korosztályos úszóversenyen. A magyar úszósport kiemelkedő alakjai, többek közt Egerszegi Krisztina, Güttler Károly és Szabó József is megmutatták már tehetségüket az Arany Üst korábbi versenyein. A verseny három napja során harminc versenyszámban álltak rajtkőre a sporolók: ezúttal öt ország legjobb utánpótlás-korú versenyzői. A magyar élvonal mellett Szerbia, Szlovénia, Szlovákia, Németország és Románia ifjú tehetségei versengtek, negyvennégy klub háromszáznyolc...Az utolsó negyedig nyerésre állt a Pécs 2010 Győrben - de csak addig
A Győr hazai pályán legyőzte az előző szezonban ezüstérmes Pécs 2010 együttesét a női kosárlabda NB I elődöntős párharcának első, szerdai mérkőzésén. Elődöntő, 1. mérkőzés:UNI SEAT Győr-Pécs 2010 82-74 (20-19, 19-21, 21-24, 22-10)Legjobb dobók: Hollingsworth 22, Bujdosó, Ciglar 19-19, illetve Raksányi 20, Lynn 19 További eredmények:A 9-12. helyért, 3. mérkőzés:Ceglédi EKK - BSE-FCSM 68-73 (19-13, 18-15, 14-33, 17-12) Legjobb dobók: Orbán 22, Sosnowska 14, illetve Szondy 19, Károlyi 16 Az 5-8. helyért, 1. mérkőzések: FTC-Atomerőmű KSC 72-74 (19-14, 18-22, 12-17, 23-21) Legjobb...Kabarénak nevezte a...
Tagadta bűnösségét a Pécsi Törvényszéken szerdán kezdődött büntetőperben az a volt barcsi labdarúgó, aki az ügyészség szerint tavaly ősszel egy fogadás sikere érdekében bundázásra akarta...Várható volt: Mink Olivér a...
Amint a Pécsi Újság elsőként megírta, a szezon végéig az eddigi pályaedző Mink Olivér irányítja az OTP Bank Ligában hatodik helyen álló PMFC-Matias labdarúgócsapatát. Mink a hétfőn...Pécsi siker a kismaratoni...
Székesfehérváron rendezték meg az elmúlt hétvégén a kismaratoni országos bajnokságot, amelyen a második helyen végzett a PVSK...
Nem zárják ki a női...
A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének Fellebbviteli Bizottsága helyt adott a Pécs 2010 tartozásával kapcsolatos ügyben a baranyai klub fellebbezésének. A döntés értelmében a Pécs...Kedden dől el a pécsi női...
Noha eredetileg szombaton, majd hétfőn döntött volna a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége a Pécs 2010 csapatának sorsáról, erre végül kedden kerül sor. "A fellebbviteli...A játékosok fúrták meg...
Nyilván sokak számára volt váratlan a hétfőn ebédidőben napvilágot látott hír, mely szerint azonnali hatállyal...
Már nem Mészáros Ferenc a PMFC vezetőedzője
A PMFC-MATIAS vezetőségének döntése alapján a mai naptól, április 2-tól nem Mészáros Ferenc látja el a vezetőedzői teendőket a klub NB I-es labdarúgócsapatánál. Az ügyben bővebb tájékoztatást a szerdai napra ígért a vezetőség. Mészáros tavaly márciusban Kiss Lászlótól vette át az akkor még másodosztályú együttes irányítását. Vezetésével a csapat kiharcolta a feljutást, és az őszi szezonban remekül teljesített. A pécsi alakulat tavasszal azonban csak egyszer, a Kecskemét otthonában győzött, legutóbb szombaton, a kiesés ellen harcoló Pápa vendégeként játszott gól nélküli döntetlent....PMFC: két hét múlva jöhet a korábbi Bolton-csatár
A Pécsi MFC a téli átigazolási időszakban megállapodott a korábban a Bolton tartalékcsapatában is futballozó, legutóbb a dunaszerdahelyi DAC-ot erősítő Harsányi Zoltán szerződtetéséről, ám a támadó játékengedélye még mindig nem érkezett meg a baranyaiakhoz. „A pécsiek addig nem tudták szerződtetni Harsányit, amíg Szlovákiában nem mondták ki, hogy a DAC szerződést szegett a játékossal szemben. Ez időközben megtörtént, de előreláthatóan csak két hét múlva emelkedik jogerőre a döntés, vagyis a PMFC-nek valószínűleg, addig kell várnia a támadó játékengedélyére" -...Biczó Bence legyőzte Cseh Lászlót 200 m pillangón
A szám olimpiai ezüstérmese, Cseh László egyetlen századmásodperccel kikapott a pécsi Biczó Bencétől 200 m pillangón a debreceni úszó országos bajnokság szombati versenynapján. Biczó nagy tempóban kezdett, Cseh azonban egyre feljebb és feljebb jött, az utolsó ötvenen már átvette a vezetést, de Biczó még rá tudott tenni egy lapáttal a hajrában, s a végén a jobb benyúlás döntött. Mögöttük az elmúlt három Európa-bajnokságon ebben a számban dobogós helyen célba ért görög Joannisz Drimonakosz végzett harmadikként. "Hogy egy századdal megelőztem Lacit, ez egyértelmű szerencse, nem...
Simán győzött a PVSK férfi...
Gyenge napot fogott ki a Szeged NB I-es kosárlabdacsapata a Pécs ellen a szombati bajnoki fordulóban. A vendégcsapat nem tudta megnehezíteni a hazaiak dolgát, a PVSK meg sem izzadt....Három kapufát lőtt, de gólt...
Nem született gól a Pápa és a vendég Pécs összecsapásán a labdarúgó OTP Bank Liga 22. fordulójának szombati játéknapján. OTP Bank Liga, 22. forduló: Lombard Pápa Termál FC - PMFC-Matias...Két nappal később lesz...
Noha eredetileg szombaton döntött volna a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége a Pécs 2010 női csapatának sorsáról, erre végül hétfőn kerül sor. "A fellebbviteli bizottság előtt...Jövőre már csak tíz csapat...
A jelenlegi 12 helyett már csak tíz csapat szerepel 2013 őszétől a női kosárlabda NB I-ben. A magyar szövetség (MKOSZ) honlapjának tájékoztatása szerint az elnökség pénteki ülésén...Folytatódik az olimpiai...
Az uszodában egy próbát már teljesíthettek a napokban az EDF DÉMÁSZ Ötpróba London 2012 rendezvénysorozat keretében mozogni vágyók Pécsett, szabad téren azonban most hétvégén indul útjára...Nagyszabású aerobik...
Március 31-én és április 1-én két napos Aerobik Magyar Kupa versenyt rendeznek a Coca Cola Testébresztő Program támogatásával...
Tovább dagad a bundabotrány: most két kapust gyanúsítanak
A nemzetközi fogadási csalások ügyében a REAC két korábbi labdarúgóját gyanúsítottként hallgatták ki a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) munkatársai. Fazekas Géza, a KNYF szóvivője az MTI érdeklődésére csütörtökön elmondta, hogy a beidézett Sz. Leventével és F. Balázzsal - mindketten kapusok - szemben egy rendbeli kötelességszegés a gyanú. A megalapozott gyanú alapján egyikőjük 100 ezer forintot, a másikuk 2500 eurót kapott egy mérkőzés jogellenes befolyásolásért. Hozzátette: mindketten panaszt jelentettek be a gyanúsítás ellen, tagadták a terhükre felrótt bűncselekményt, de...Újra kikaptak a pécsi pólósok, de még maradhatnak az OB I-ben
Kikapott hazai pályán is a PVSK elsőosztályú férfi vízilabda csapata az OSC-től, így a bennmaradásért egy újabb, két győzelemig tartó küzdelem vár rájuk. Ezen, mint már közöltük, eldől, hogy a tizenegyedik vagy a tizenkettedik helyen zárják-e a bajnokságot. A tizenegyedik pozíció osztályozós helyet ér - azaz a másodosztály ezüstérmesével csaphatnak össze az OB I-es tagságért - a tizenkettedik helyezett viszont automatikusan kiesik. PVSK-Fűszért - OSC 10-11 (1-1, 4-3, 2-2, 1-2, 1-1, 1-2) - hosszabbítás után Legjobb góldobók: Bóbis 4, illetve Benczur, Szécsi 3-3 A párharc...A NAV-nál nem árulják el, meddig nyomoznak még a pécsi női kosarasoknál
Mint arról hírportálunk elsőként beszámolt, tavaly októberben nyomozás indult a Pécs 2010-et működtető Pécsi Női Kosárlabda Kft.-nél. A számvitel rendjének megsértése és más bűncselekmények gyanúja miatt kezdeményezett vizsgálat félév elteltével is tart, a NAV-nál viszont nem árulják el, mikor kerülhet pont az ügy végére. Mint ismert, a pécsi önkormányzat kezdeményezésére indított átvilágítás során számos szabálytalanságot tártak fel a Pécsi Női Kosárlabda Kft. gazdálkodásában. Az erről szóló dokumentumokat dr. Páva Zsolt polgármester átadta az ügyészségnek, a hivatal...
A rovat további témái
- A kiesés szélén a pólósok – De Blasio szerint a másodosztály sem jelentené a szakosztály halálát
- Bundabotrány: újabb focistákat állítottak elő
- Csirke Ferenc korrigálta nyilatkozatát
- Kikötött Antiguán az eltűntnek hitt magyar óceáni kenus
- Kitűnően szerepeltek a pécsi tájfutók a nemzetközi Mecsek Kupán - 64 FOTÓ
- Malajziai Nagydíj: Fernando Alonso győzött
« Előző
4887 | 4914 | 4941 | 4968 | 4995 | 5022 | 5049 | 5076 | 5103 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hétfőn és kedden nem látogatható a...
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Kilencvenegy éves melegrekord dőlt...
- Ilyen volt a pécsi Casino, ahol pénzt...
- Nézze meg, mennyire betalált Dávid...
- Csaknem 50 ezer forintot szánunk...
- Magyar Péter bejelentette, hogyan...
- Magyar Péter: csökken a kormánytagok,...
- Huszonhét határsértőt tartóztattak...
- Természetközeli élménypark vár...

