PMFC: két hét múlva jöhet a korábbi Bolton-csatár
2012. április 02. hétfő 07:38
A Pécsi MFC a téli átigazolási időszakban megállapodott a korábban a Bolton tartalékcsapatában is futballozó, legutóbb a dunaszerdahelyi DAC-ot erősítő Harsányi Zoltán szerződtetéséről, ám a támadó játékengedélye még mindig nem érkezett meg a baranyaiakhoz.
„A pécsiek addig nem tudták szerződtetni Harsányit, amíg Szlovákiában nem mondták ki, hogy a DAC szerződést szegett a játékossal szemben. Ez időközben megtörtént, de előreláthatóan csak két hét múlva emelkedik jogerőre a döntés, vagyis a PMFC-nek valószínűleg, addig kell várnia a támadó játékengedélyére" - nyilatkozta a Nemzeti Sport Online kérdésére a Harsányi ügyeit intéző játékosügynök, Paunoch Péter.
„Amint jogerőre emelkedett a DAC szerződésszegése, úgy a FIFA-tól különengedélyt kell még kérni, hogy Harsányi a PMFC-hez igazolhasson, de ez már csak egy-két napot jelenthet majd. Sajnos a szlovákiai csapat kétszeresen is inkorrekt volt Zoltánnal szemben, mert többhavi fizetésével elmaradt, majd abba sem egyeztek bele a vezetők, hogy közös megegyezéssel felbontsák a szerződését. Ezért kezdődött el az a folyamat, amelynek eredményeképpen még mindig nem játszhat az új csapatában" - tette hozzá a menedzser.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hétfőn és kedden nem látogatható a...
- Kilencvenegy éves melegrekord dőlt...
- Több baranyai településen is...
- Eddig még soha át nem élt forróság...
- Huszonhét határsértőt tartóztattak...
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- Magyar Péter bejelentette, hogyan...
- Ilyen volt a pécsi Casino, ahol pénzt...
- Nézze meg, mennyire betalált Dávid...

