Nézze meg két rövid videón és hetvennégy fotón, milyen volt vasárnap a PMFC-Fradi!

Nézze meg két rövid videón és hetvennégy fotón, milyen volt vasárnap a PMFC-Fradi! Ugyan a várakozásokkal ellentétben nem telt meg az újmecsekaljai stadion vasárnap délután - sőt, többszáz hely maradt üresen -, ennek ellenére remek hangulatú meccset vívott a PMFC és a Ferencváros. A vendég zöld-fehérek megérdemelten nyerték meg a sok hibával tarkított meccset. A pécsiek játékáról mindent elmond, hogy a piros-feketék a kilencven perc alatt egyetlen gólhelyzetet sem dolgoztak ki. A pécsi vezetőedző a mérkőzés után úgy nyilatkozott, "ilyen kritikán aluli teljesítményt" még nem látott csapatától, Mészáros Ferenc szerint több labdarúgóját is megbénította a...

Válogatott játékosokkal érkezik a Csurgó kézilabda csapata Pécsre

Hétfőn újra hazai pályán játszik a Varióautó KC férfi kézilabda csapata, a vendég ezúttal a válogatottakkal megerősített Csurgó KC lesz. Mindkét együttes szempontjából nagy tétje van mérkőzésnek: a Varióautó KC a a legjobb nyolcba, a Csurgó a legjobb négybe kerülésért vív nagy csatát. A mérkőzés 18 órakor kezdődik előtte a junior csapat délután négytől, az ifik 14 órakor játszanak.A felnőtt mérkőzésre a belépő ára 1100 forint, diákoknak, nyugdíjasoknak 600. Tizennégy év alatt a belépés ingyenes.

Az olvasó kérdez: ezúttal Matyi Dezső, a PMFC tulajdonosa válaszol

Az olvasó kérdez: ezúttal Matyi Dezső, a PMFC tulajdonosa válaszol A tavasz közeledtével újraindítottuk korábban is nagy érdeklődésre számot tartó sorozatunkat, melyben olvasóink a város közéleti szereplőit kérdezhetik, ők pedig hírportálunk hasábjain válaszolnak a pécsiek felvetéseire, javaslataira, esetleg kritikáira. Páva Zsolt polgármester után következő online interjúnk alanya Matyi Dezső nagyvállalkozó, az Alexandra-hálózat és a PMFC labdarúgó klub tulajdonosa, akinek szintén e-mailen tehetik fel olvasóink a kérdéseiket csütörtökön 16 óráig. A pécsi üzletember-sportvezető válaszait terveink szerint a hétvégén...

Fontos meccset nyertek a...

Hazai medencében öt góllal verte a PVSK a közvetlen riválisnak számító Kaposvárt a vízilabda első osztályban. Férfi vízilabda NB I.  PVSK-Füszért - Kaposvári VK 12-7 (3-1, 2-2,...

Harminckét pontos vereségbe...

Könnyedén nyert a jóval esélyesebb Paks a pécsi kosarasok ellen szombat este. A PVSK-ból Vaszojevics és Csirics nyújtott kiemelkedőt.   Férfi kosárlabda NB I. Atomerőmű SE - Pécsi...

Óriási csatában maradt alul...

Óriási csatában maradt alul a Pécs 2010 Sopronban - és még pontot is levonnak A címvédő Sopron hazai pályán két ponttal győzte le a Pécs együttesét a női kosárlabda NB I. szombati játéknapjának...

Az utolsó percekben kapott...

Be kellett érnie az egy ponttal a Kozármislenynek Ajkán. A baranyai csapat négy perccel a rendes játékidő vége előtt kapott gólt. Labdarúgó NB II., 18. forduló Ajka - Kozármisleny...

A pécsi Jakabos nagy...

A pécsi Jakabos nagy fölénnyel nyert, hatodik a világranglistán Jakabos Zsuzsanna és Verrasztó Dávid révén magyar sikert hozott a női és a férfi 400 méter vegyes az egyesült államokbeli...

Sorsdöntő meccset játszanak...

Sorsdöntő meccset játszanak szombat este a pécsi pólósok az Abay uszodában A kilencedik helyért vívott harc újabb állomásaként kulcsfontosságú mérkőzést játszik a PVSK-Füszért a Kaposvárral szombaton...

Nem lesz elég a vendégjegy: legalább 1500 fradista jön Pécsre

Nem lesz elég a vendégjegy: legalább 1500 fradista jön Pécsre Vasárnap délután az idei tavasz legnagyobb pécsi sporteseményét rendezik az újmecsekaljai stadionban, ahol a házigazda PMFC-Matias a Ferencvárost látja vendégül. A várhatóan sokezer embert megmozgató meccsre a játékosok mellett a szurkolók és a rendőrség is gőzerővel készül. Budapestről különbuszokkal és vonattal érkeznek a zöld-fehér drukkerek, de a környező településekről is többszáz fradista utazik Pécsre. A rend őrei komoly erőkkel, mintegy kétszáz fővel biztosítják majd a rendet. A kispadokról pedig két pécsi néz majd farkasszemet egymással.  A tavasz első hazai...

Mégis küld 300 jegyet a PMFC a Fradi szurkolóinak

Korábban arról szóltak a hírek, hogy a Pécsi MFC vezetősége nyomdai problémák miatt nem tud jegyeket küldeni a Ferencváros drukkereinek a két csapat vasárnapi bajnokija előtt, így csak a helyszínen válthatnak belépőt a vendégszurkolók, de a pmfc.hu beszámolója szerint 300 jegyet mégiscsak küldenek a fővárosba. A PMFC 300 darab jegyet küld a Ferencváros szurkolóinak részére a két csapat vasárnapi, pécsi bajnokijára, ezeket a belépőket - a fradi.hu tájékoztatása szerint - pénteken válthatják meg az érdeklődők 1500 Ft/db áron. Ezen kívül a helyszínen még hétszáz darab, a...

Szombatig fizetnie kell a női kosárcsapatnak, különben pontlevonás lesz

Mint kedden a Pécsi Újság.hu megírta, pontlevonással büntetheti a Pécs 2010 női csapatát a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) versenybizottsága. Szerdán döntöttek: így is lesz, már amennyiben a klub szombatig nem rendezi tartozásait. A klubot három korábbi játékosa, Kelly Mazzante, Fegyverneky Zsófia és Somogyi Andrea, valamint előbbi kettő ügynöke jelentette fel tartozás miatt, ennek összege összesen körülbelül 35 millió forint. A testület a Sopron elleni bajnoki rangadóig adott időt a pécsi csapatnak, hogy kifizesse adósságát, ha erre a megadott időpontig nem...

A PMFC-s Bajzátot három...

A PMFC-s Bajzátot három mérkőzésre tiltották el Ülést tartott a Magyar Labdarúgó-szövetség Fegyelmi Bizottsága kedd délután. A testület határozata szerint Bajzát...

A nyomda miatt nem küldött...

A Ferencvárosi Torna Club (FTC) labdarúgócsapatának hivatalos oldala számol be róla, hogy a vasárnapi, 16 órakor kezdődő pécsi bajnokira a PMFC nyomdai problémák miatt nem tudott...

Az ország legjobb nyolc...

Az Alsóörsön megrendezett kézilabda utánpótlás országos elődöntőn a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. kézilabdásai a Pick Szegedet is megelőzve a második helyen jutottak az ország legjobb nyolc...

Nem rendezte a tartozásokat...

Nem rendezte a tartozásokat a Pécs 2010, pontokat vehet el a szövetség Kedd délben lejárt a határidő, hogy a Pécs 2010 a több játékosa felé is fennálló tartozás kapcsán a fizetésről vagy az...

Hamarosan megújul a PVSK...

A pécsi sportegyesület honlapján található rövid tájékoztatás szerint a közeljövőben megújul a PVSK honlapja. Az indoklás szerint a napról-napra változó világ megköveteli a gyors, pontos,...

Taroltak a Nevelési Központ...

Tizenhárom klub közel 200 versenyzőjének részvételével rendezték meg az idei első ANK Delfin Kupát március harmadikán. Az ANK versenyzői 32 éremmel zárták a napot. Az igen...

Pécsi győzelmek a harkányi futóversenyen

Pécsi győzelmek a harkányi futóversenyen A férfiaknál és a nőknél is pécsi atléta szerezte meg az első helyet a Pécs-Harkány országúti futóversenyen: előbbieknél Kiss Dávid győzött 1:27:49 órás idővel, utóbbiaknál pedig Bátai Réka 1:34:46-tal. A viadalt, melynek távja 25 km volt, 28. alkalommal rendezték meg. Vasárnap csaknem nyolcszázan, egészen pontosan 779-en álltak rajthoz.

A huszonnyolcadik Pécs-Harkány futóversenyt rendezik

Huszonnyolcadik alkalommal rajtol el a 25 kilométeres Pécs-Harkány országúti futóverseny, amely egyben szezonnyitó viadalnak is számít. A versenyen tartják a hadseregbajnokságot, először állhatnak rajthoz a kerekesszékesek, de az esemény része az olimpiai ötpróba pontgyűjtő akciónak is. A start vasárnap 11.00-kor Verseny utcában lesz, az eredményhirdetésre 15.00-kor a harkányi gyógyfürdőben kerül sor.

Kiütéses győzelmet aratott a PVSK férfi kosárlabda-együttese

Majdnem negyven ponttal győzte le a PVSK-PANNONPOWER csapata a sereghajtó Zalakerámia együttesét a férfi elsőosztályú kosárlabda-bajnokság szombati játéknapján. Pécsi VSK-PANNONPOWER - Zalakerámia ZTE KK 103-66 (23-13, 25-15, 28-23, 27-15) Lauber Dezső Sportcsarnok   V.: Györffy P. A., Balog Gy., Söjtöry T. (Faidt) Pécs: VASZOJEVICS 18/6, Kovács P. 1, DOYNE 24/3, CSIRICS 19/9, Tóth N. 7 Cs.: LEPSÉNYI 15, Csabay 8/6, Deák -, Ignácz 5/3, Bíró 3/3, Halász 3.ZTE: Kelley 6, Gáspár 7/3, Whitworth 6/6, Tóth G. 2, HENDERSON 18/6 Cs.: KINTER 14, BAKI 7/6, Bödör 2, Vertetics -,...