Óriási csatában maradt alul a Pécs 2010 Sopronban - és még pontot is levonnak
2012. március 10. szombat 20:23

A címvédő Sopron hazai pályán két ponttal győzte le a Pécs együttesét a női kosárlabda NB I. szombati játéknapjának rangadóján. Raksányiék a vereség mellé valószínűleg pontlevonást is elkönyvelhetnek.
Uniqa-Euroleasing Sopron - Pécs 2010 57-55 (17-12, 13-15, 16-11, 11-17)
Legjobb dobók: Kurasova 14, illetve Quigley 18.
Nem fizettek, jön a pontlevonás
Információink szerint a Pécs 2010 nem rendezte a több játékosa felé is fennálló tartozását, így a soproni túráról mínusz egy ponttal érkeznek haza a lányok. Mivel a Raksányiék három ponttal előzték meg a negyedik Zalaegerszeget, a büntetés nem befolyásolja a helyezést. Március 31-ig viszont mindenképpen egyezségre kell jutni a kosarasokkal, különben nem indulhat a rájátszásban a Pécs 2010.
A soproni alakulat a záró negyedig nem adta ki kezéből a vezetést, ám a negyedik játékrészben, főleg Quigley ponterős játékának köszönhetően előnybe került a Pécs.
Drámai végjátékot hozott a mérkőzés, az idegek harcát pedig a házigazdák bírták jobban.
A Sopron a szombati győzelmével bebiztosította alapszakasz elsőségét, a Pécs a harmadik helyen zárt.
Archív képünkön Allie Quigley látható.
EQM - MTI
Facebook box
Megosztás
Kapcsolódó írások
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Éjjel és még kedden napközben is ránk...
- A bíborosok felvázolták a következő...
- Jelölt kecsegéket telepítettek a...
- Karambol miatt félpályán halad a...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Csütörtökön ismét féláron fagyizhat...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Hatalmas balhé volt Pécsett:...
- Ismét csökkennek az üzemanyagárak kedden