Csirke Ferenc korrigálta nyilatkozatát
2012. március 26. hétfő 11:41
A PVSK trénere úgy véli, hogy elhamarkodott volt, amikor a játékvezetőket bírálta az Albacomp elleni bajnoki után - olvasható a BB1.hu szakportálon.
Szombat este 27 pontos győzelmet aratott az Albacomp a nyolc közé igyekvő Pécs otthonában. A 71-98-ra zárult találkozót követően a PVSK edzője, Csirke Ferenc a játékvezetést is bírálta: „Sima lett a vége, sokáig tartottuk a 7-8 pontos különbséget. Nem szoktam és nem is szeretek foglalkozni a külső körülményekkel, de a harmadik negyedben a játékvezetők pár ítélettel megrogyasztották a csapatot, és már nem tudtunk visszajönni."
- Utólag úgy érzem, hogy elhamarkodott volt a mérkőzés utáni nyilatkozatom - fogalmazott a BB1.hu kérdésére Csirke. - Igazából nem volt benne a mérkőzésben a győzelmünk. Nem sikerült jól teljesítenünk, 11 büntetőt hibáztunk el, valamint a hárompontos dobó százalékunk is gyengére sikeredett. Összességében teljesen megérdemelt Albacomp győzelem született, és ezért sem volt sportszerű, hogy a játékvezetőkkel foglalkoztam. Talán azért is voltam felfokozottabb idegállapotban, mert vereségünkkel még továbbra sincs bebiztosítva matematikailag a helyünk a legjobb nyolc között, valamint Lepsényi is megsérült. Egyelőre nem tudjuk, hogy mennyire komoly a dolog, de elég nagy érvágás lenne, ha egyetlen 2 méter feletti játékosunk maradna a folytatásban.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyhetes, országos rendőrségi razzia...
- Új motorvonatokat, InterCity-kocsikat...
- Hatvanöt éves lenne idén a pécsi...
- Tízéves kislányra lőtt...
- Már ma megérkeznek az első értesítők...
- Orbán Viktor: a béke ügyében mi...
- Üzent Donald Trump: Orbán Viktor...
- Leszúrta az áldozatát - lehet, hogy...
- Kikaptak a Párducok Szegeden
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...

