Az olimpia elúszott, de így is boldog az Eb-n szerzett két bronzával Financsek Gábor

Az olimpia elúszott, de így is boldog az Eb-n szerzett két bronzával Financsek Gábor Hosszú idő után, az országos bajnokságon elért eredményeivel a Pécsi Tudományegyetem egyik Tehetségkövete, a mohácsi színekben versenyző Financsek Gábor végre ismét kiharcolta, hogy részt vehessen egy világeseményen. A londoni Európa-bajnokságon a mohácsi úszó előbb remek idővel került 50 méteren középdöntőbe, majd a mix- és a vegyes váltó tagjaként is bronzérmet szerzett. A Mohácsi TE úszója   szerdán a mohácsi uszodában mesélt az Európa-bajnokságról. Kulisszatitkot is elárult.   - Már a reptéren érezhető volt a jó hangulat és az egység, ami végül az egész...

Utólag kizárták két futamról a Hondát, Michelisz számára harminchárom pont a tét

Utólag kizárták két futamról a Hondát, Michelisz számára harminchárom pont a tét Visszamenőleg kizárták a túraautó-világbajnokság (WTCC) legutóbbi két futamáról, szerzett pontjaiktól pedig megfosztották Michelisz Norbert csapatát, a Hondát. A sorozat honlapján olvasható közlemény szerint a Nemzetközi Automobil Szövetség úgy ítélte meg, a japán istálló autóinak - melybe beletartoznak a Zengő Motorsport versenygépei - haspáncél lemeze nem felel meg a szabályok által előírtnak, ezért utólag a magyar és a marokkói versenyhétvégén szerzett pontoktól is megfosztja a pilótákat. A gyári Honda azonnal jelezte, fellebbez a döntéssel szemben. Michelisz Norbert - aki a...

A szerb bajnok irányítóját szerződtette a PEAC-Pécs

A szerb bajnok irányítóját szerződtette a PEAC-Pécs A PEAC-Pécs női kosárlabdacsapatának kerete tovább formálódik, leigazolták a 21 éves, 178 cm magas Sanja Mandicot, aki az előző években a bajnokságot nyert Radivoj Korac csapatának irányítójaként tagja volt az Európa-bajnok szerb válogatott bővebb keretének.Sanja Mandic a fiatal szerb játékos-generáció egyik legtehetségesebb tagja, többen azt tartják róla, hogy kora ellenére a nemrégiben befejeződött bajnokság legjobb irányítója volt. Ezt igazolja, hogy az egyik európai kosárlabda portál őt választotta meg a legjobb játékmesternek hazája bajnokságában. Tavaly 26 meccsen 10,3 pont,...

Bejutott a PMFC a Baranya...

Bejutott a PMFC a Baranya Megyei Kupa döntőjébe Nem kis feladat várt május 25-én a PMFC-re, hiszen a bajnokság második helyén álló Szászvárt sodorta a sorsolás szeszélye az...

Gera belázasodott,...

Gera belázasodott, hazautazott az edzőtáborból Gera Zoltán tartós lázassága miatt hazautazott az Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott ausztriai...

Ellenfél nélkül: a pécsi...

Ellenfél nélkül: a pécsi Hart Petrának itthon már nincs versenytársa, Japánba vinnék edzeni A tollaslabdában igencsak kiváló japánok szerint ezerből egy olyan tehetség terem a sportban, amilyen a pécsi tollaslabdázó,...

Dárdai Pál, a...

Dárdai Pál, a rokkantnyugdíjas sikeredző a pécsi évekről és titkokról is mesél a róla szóló könyvben Őszintén beszél pályafutásáról Dárdai Pál a napokban megjelent önéletrajzi könyvében. Az egykori labdarúgó, szövetségi...

Zsebre is vághatjuk a...

Zsebre is vághatjuk a magyar labdarúgó-válogatott játékosait Football Heroes néven apró játékfiguraként jelennek meg a franciaországi Európa-bajnokságra készülő magyar...

Boruljon piros-feketébe a...

Boruljon piros-feketébe a lelátó a PMFC utolsó meccsén Egy nehéz időszak után jól jön majd a PMFC és a pécsi labdarúgás szerelmeseinek, hogy végre van minek örülni, lesz mit...

Dárdai Pált választották a játékosok az év edzőjének a Bundesligában

Dárdai Pált választották a játékosok az év edzőjének a Bundesligában A Hertha BSC-t irányító Dárdai Pál nyerte a szezon legjobb vezetőedzője címet a német Kicker szaklap játékosok körében végzett szavazásán.Az újság hétfőn megjelent számából kiderült, hogy a 235 futballista megkérdezésével rendezett voksoláson a magyar szakember a szavazatok 17,5 százalékát gyűjtötte be.    A magyar válogatottat tavaly nyárig vezető tréner tavaly tavasszal még a kieséstől mentette meg a fővárosi csapatot, a legutóbbi kiírásban viszont sokáig a harmadik helyen állt, s végül az Európa Liga-selejtezőt érő hetedik pozícióban zárt. A labdarúgók ezért az...

A mohácsi Financsek Gábor bronzérmes lett az Eb-n

A mohácsi Financsek Gábor bronzérmes lett az Eb-n Bronzérmet szerzett a Balog Gábor, Financsek Gábor, Cseh László, Bohus Richárd összeállítású 4x100 méteres férfi vegyvesváltó a londoni vizes Európa-bajnokság úszóversenyeinek vasárnapi zárószámában. A magyar kvartett - amelyben Cseh és Bohus is nagyszerű teljesítményt nyújtott - 3:34.12 perccel végzett a harmadik helyen. A számot a britek nyerték magabiztosan, míg másodikként a franciák zártak. Képünkön Financsek Gábor látható. 

A pécsi Csonka Zsófia a legjobb magyar a világkupán

A pécsi Csonka Zsófia a legjobb magyar a világkupán Csonka Zsófia - legjobb magyarként - a 15. helyen végzett a női sportpisztolyosok vasárnapi versenyében a müncheni sportlövő világkupán. A viadal honlapja szerint vasárnap a riói olimpiára készülő három magyar női pisztolyos közül az ebben a számban Londonban hatodik, a tavalyi Európa-bajnokságon győztes Csonka 579 kört ért el a 30+30 lövéses alapversenyben, ezzel három körrel maradt le a fináléról. A világbajnoki harmadik Tobai-Sike Renáta 574 körrel 38., míg Egri Viktória - aki Rióban csak légpisztolyban szerepel majd - 569-cel 52. lett. A férfi szabadpisztolyosok között az...

Bajnok a PMFC! Ha nehezen...

Bajnok a PMFC! Ha nehezen is, de egy góllal legyűrte a Bólyt a Munkás A hetvenhatodik percben szerzett találattal 1-0 arányban legyőzte a Pécsi MFC a Bólyi SE csapatát. Ez pedig azt jelenti, hogy...

Irány a stadion! Itthon...

Irány a stadion! Itthon lehet ma bajnok a PMFC Behozhatatlan előnyre tesz szert a Pécsi MFC, ha szombat délután legyőzi a Bóly SE csapatát az újmecsekaljai stadionban. A...

Körvonalazódik az új...

Körvonalazódik az új PEAC-Pécs magyar magja Az élő szerződéssel rendelkező Raksányi Krisztina mellett Zele Dorina és Licskai Zsófia is a PEAC-Pécs mezét ölti magára a...

A jövő teniszbajnokai...

A jövő teniszbajnokai mérkőznek meg egymással Pécsett A Pécs Városi Tenisz Club 18. éve rendezi meg az Európai Tenisz Szövetség versenynaptárában szereplő PÉCS JUNIOR TENNIS CUP 14...

Magyar fiatal is tudósíthat...

Magyar fiatal is tudósíthat a milánói BL-döntőről Magyar tagja is lesz a nemzetközi gyermek sajtóközpontnak Milánóban, aki tudósíthat a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjéről. A...

A magyar hokiválogatott a...

A magyar hokiválogatott a legszenvedélyesebb A vasárnapig tartó oroszországi világbajnokság "legszenvedélyesebb csapatának" választotta meg a magyar...

Bronzérmet szerzett Financsek Gábor és a magyar mix váltó

Bronzérmet szerzett Financsek Gábor és a magyar mix váltó Kedd délelőtt, a Financsek Gábor, Balog Gábor, Verrasztó Evelyn és Jakabos Zsuzsanna alkotta mix váltó negyedik idővel jutott a 4x100-as mix váltó döntőjébe.Magyar idő szerint este fél kilenckor jókedvűen érkezett a magyar váltó a rajtkőhöz. Nálunk Balog kezdett, majd Financsek a második 100 méteren elképesztő tempót diktált és második helyen tartotta csapatunkat. Őt követte Verrasztó majd Jakabos, aki végül hihetetlenül szoros hajrában harmadik helyen csapott célba és ezzel bronzérmet szereztek.

Hosszú és Financsek is jól kezdte a vizes Eb-t

Hosszú és Financsek is jól kezdte a vizes Eb-t Hosszú Katinka a 400 méter vegyes és a 200 méter hát előfutamából is a legjobb idővel jutott tovább a londoni vizes Európa-bajnokság úszóversenyeinek első napján, hétfőn. Hosszú 4:30.97 perces eredménnyel jutott a 400 m vegyes esti döntőjébe. A szám világ- és Európa-bajnokának óriási fölényét jelzi, hogy a második időt teljesítő brit Aimee Willmott 4:37.49-et úszott. Jakabos Zsuzsanna negyedikként került a fináléba (4:39.10).A 200 m hát előfutamából Hosszú 2:08.44-es idővel jutott az elődöntőbe, ugyanez Burián Katalinnak nyolcadikként (2:11.92) sikerült. György Réka kilencedikként...

15 érmet úsztak össze az ANK versenyzői Kecskeméten

15 érmet úsztak össze az ANK versenyzői Kecskeméten Kecskeméten rendezték a LXV. Országos Vidék Bajnokság május 12-14. között, ahol a pécsi ANK Úszóklub versenyzői is képviseltették magukat. A versenyen 56 egyesület több mint 400 versenyzője állt rajtkőre. A mindössze 5 versenyzővel induló ANK Úszóklub az 56 egyesületből pontversenyben a 7. helyen végzett. Az érmek tekintetében pedig az 5. helyre ugrottak.Összesítve 7 bajnoki cím, 5 ezüstérem és 3 bronzérem került a pécsi úszók nyakába.Berkecz Martina 200 és 400 méter vegyesen és 50 méter háton aranyat, 100 és 200 méter háton és 50 méter pillangón ezüstöt nyert.Jászó Ádám négy...