A vitorlás szövetség elnöke, a pécsi dr. Kollár Lajos szerint éremmel térhetnek haza az olimpiáról
Pontszerzésben reménykedik, viszont dr. Kollár Lajos amondó, némi szerencsével akár érmet is nyerhetnek a magyar vitorlás versenyzők a riói olimpiáról. A szövetséget vezető pécsi professzor lapunknak úgy nyilatkozott, fantasztikus sportolókat küldenek a játékokra. A szigorú doppingellenőrzések miatt rendkívül oda kell figyelni. Szép reményekkel indulnak az ötkarikás játékokra a magyar vitorlázók. A versenyszámokban három magyar sportoló indulhat, rajtuk kívül két szörfös szerzett még kvótát. Őket ugyan a Nemzetközi Olimpiai Bizottság egy kalap alá veszi, hazánkban viszont két...
Pécsi úszósikerek az I. Országos Cápa Bajnokságon
Több mint hetven egyesület részvételével zajlott Budapesten a Tüske uszodában az I. Országos Cápa bajnokság.A fiúknál a 2004 és 2005-ben született korosztály, míg a lányoknál a 2005 és 2006-os korosztály legjobbjai mérték össze tudásukat. Az ANK Úszóklub három versenyzővel vett részt az év legnagyobb korosztályos versenyén. Keszthelyi Henriett, Péter Alex és Séner Martin képviselte az egyesületet.Jancsik Árpád az ANK Úszóklub edzője értékelte az eredményeket.- Meglepően jól szerepeltek sportolóink, Keszthelyi Heninek bár nem sikerült döntőbe jutnia, de dicsérendő, hogy mindenből...
Győzelmével a Hungaroring rekordere lett Hamilton
A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton nyerte vasárnap a 31. Forma-1-es Magyar Nagydíjat, a Mercedes brit pilótája ötödször győzött a Hungaroringen, ahol előtte ez még senkinek sem sikerült, és átvette a vezetést a vb-pontversenyben. A 31 éves versenyzőnek ez volt pályafutása 48. és idei ötödik futamgyőzelme. Hamilton mögött az összetettben eddig az élen álló csapattársa, a pole pozícióból rajtoló német Nico Rosberg végzett a második helyen, hátránya 24 pont a címvédő mögött. A dobogó alsó fokára a Mogyoródon két évvel ezelőtt győztes Daniel Ricciardo, a Red Bull ausztrál pilótája...
Magyar Nagydíj: a nagy eső...
A világbajnoki pontversenyben vezető Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája nyerte a 31. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati,...
Újabb izgalmas futam lehet...
Az elmúlt évekhez hasonlóan ismét izgalmasan alakulhat vasárnap a Forma-1-es Magyar Nagydíj, melyet 31. alkalommal rendeznek...
A magyar-portugál is ott...
A magyar-portugált a franciaországi Európa-bajnokság legjobb öt mérkőzése közé választotta a kontinentális szövetség (UEFA)....
Első hazai edzőmeccsét...
Bízva az időjárásban, ezúttal már tényleg lejátszhatja második edzőmérkőzését a PMFC. Márton Gábor vezette együttes - a...
Négy edzőmeccs vár a...
Véglegessé vált az augusztus első hétvégéjén kezdődő NB III-as bajnokságra készülő PMFC felkészülési programja. A felnőtt...
Jól szerepeltek a PTE-s...
Videó! A Pécsi Tudományegyetem női strandkézilabda-csapata a negyedik, a fiúk az ötödik helyen végeztek a Magyar...
Százötvennyolc magyar sportolóért szoríthatunk Rióban
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) 158 sportoló nevezését küldte el a riói ötkarikás játékok szervezőinek. A MOB honlapjának keddi beszámolója szerint 21 sportágban 93 férfi és 65 női sportoló képviseli majd a magyar színeket. Négy évvel ezelőtt Londonban 157 fős volt a magyar sportolói csapat, idén eggyel többen utazhatnak. Tartalékként a vívó Somfay Péter szerepel a névsorban.A sportszakemberekkel - sportági csapatvezetés, edzők, orvosok, masszőrök, technikai személyzet, a delegáció vezetése és a csapatiroda tagjai - együtt ez a szám a háromszázat is meghaladja."A MOB 294...
EL-selejtező: előnyben a Videoton, a Loki és az MTK is kikapott
Hazai pályán játszották a magyar csapatok első csütörtöki mérkőzésüket a labdarúgó Európa Liga-selejtező második fordulójában. A Debreceni VSC-TEVA hazai pályán 2-1-re kikapott a fehérorosz Torpedo Zsodzinától.Jobban nem is kezdhette volna a mérkőzést a DVSC, hiszen Tisza góljával már a második percben megszerezte a vezetést. Az első játékrész folytatásában két hatalmas helyzete is volt a hazai csapatnak, gólt mégis a vendégek rúgtak a félidő közepén. A fehérorosz kupagyőztes találata "megfogta" a debrecenieket, akik újabb komoly helyzetet már nem tudtak kialakítani a...
Másfél millió euróért igazolt Olaszországba Nagy Ádám
Az olasz labdarúgó Serie A-ban legutóbb 14. Bologna leszerződtette a magyar bajnokságban címvédő Ferencvárostól az Európa-bajnokságon is szerepelt Nagy Ádámot. A fradi.hu közleménye szerint az olasz egyesület másfél millió eurót (470,5 millió forint) fizetett a középpályásért, de ez az összeg "bizonyos feltételek teljesülése mellett elérheti akár az 1,8 millió eurót is."A 21 éves Nagy 2015 májusában mutatkozott be a Ferencvárosban, első válogatott mérkőzését pedig tavaly szeptember 7-én, az Észak-Írország ellen idegenben elért 1-1-es döntetlen alkalmával játszotta. A...
Játék nélkül lett hatodjára...
A Ferencváros labdarúgócsapata első bajnoki mérkőzésén veheti át a Szuperkupát, amelyet hatodszorra hódított el, ezzel...
Egy helyet javított a...
A magyar válogatott egy helyet javítva - a török együttessel holtversenyben - 19. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA)...
Több hajót megrongált a...
A rossz időjárás miatt a várt 600 helyett 485 hajó indul a 48. Kékszalag Erste World Nagydíjon, a szerda esti vihar komoly...
Új igazgatókkal, régi-új...
Sajtótájékoztatót tartott a PMFC és a PSN Zrt. július 13-án, szerdán a csapat Stadion utcai klubházában. Az eseményen két új...
Ez is összejött: Gera...
Az UEFA honlapján meghirdetett közönségszavazáson is Gera Zoltán találata győzött, amelyet a portugáloknak lőtt a...
Bonyhád ellen, idegenben...
Javában zajlik az augusztus 6-án startoló NB III-as szezonra való felkészülés a PMFC felnőtt labdarúgócsapatánál. Márton Gábor...
Két edzőmeccset is játszik a PMFC a héten
Egy héttel ezelőtt Márton Gábor vezetőedző irányításával megkezdte a felkészülést a Baranya megyei I. osztályt fölényesen megnyerő, így az NB III Közép-csoportjába felkerülő PMFC labdarúgócsapata. A piros-feketék napi egy-két kőkemény edzéssel készülnek a szezonra, ezen a héten pedig már edzőmeccseken is láthatják a szurkolók, hol tartanak a mieink.A mecsekaljaiak előbb július 13-án, szerdán 18:30-kor a Tolnai megyei I. osztály bajnokával, a Bonyhád VLC-vel mérik össze tudásukat. A rendezői részről "Bajnokok Csatájaként" aposztrofált felkészülési találkozót a Pécstől...
A szenvedély neve: foci, amiből évtizedek óta képtelen kigyógyulni Havasi Lajos
Mondjuk a szamárköhögés, a kanyaró, meg a bárányhimlő az, amit már régen tud az orvostudomány kezelni. De létezik egy kór, a futball, amiből egyeseket nem lehet kikúrálni. Ilyenben „szenved" Havasi Lajos, aki nem jár terápiára. Egyszer, gyermekkorában valamit elkapott, most, 59 évesen meg már nem keresi a gyógyírt. Bár pályára már tényleg ritkán lép, de folyamatosan követi az eseményeket a képernyőn keresztül, meg élőben is. Minden egy pécsi, Szabadság utcai zárt udvarban, egy dühöngőben kezdődött. Aztán jöhetett a nagyobb tér, az igazi játék. Amiből...
Tagokat toboroz a PEAC kosár- és futsal csapataiba
Toborzást hirdet a PEAC kosárlabdacsapata és futsal szakosztálya.A PEAC férfi kosárlabdacsapata játékosokat keres a 2016/2017. évi bajnoki szezonra a Nemzeti Bajnokság II. osztályában és az Egyetemi Bajnokságban induló férfi kosárlabda csapatába. Jelentkezni Czéh László szakosztályvezetőnél ([email protected], 06 70 313 5843) vagy Horváth Balázs vezetőedzőnél ([email protected], 06 30 968 7839) lehet.Emellett a PTE PEAC Futsal szakosztálya is felvételt hirdet az "U20"-as korosztályos csoportjába.Minden olyan futsal iránt érdeklődő fiatalt várnak, akik 1997. január 1. és...
A rovat további témái
- A csoportkörös szavazást Gera gólja nyerte, a végső voksoláson is diadalmaskodhat
- Lélegzetvisszafojtva készül Franciaország az esti döntőre
- Kiss Miklós mesteredző tartott az úszóoktatók számára konferenciát Pécsett
- Gera gólja lehet a foci Eb legszebb találata
- Nem Kassai vezeti a labdarúgó Eb vasárnapi döntőjét
- Szilágyi Áron viszi a magyar zászlót az olimpia megnyitóján
« Előző
1998 | 2025 | 2052 | 2079 | 2106 | 2133 | 2160 | 2187 | 2214 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A szívelégtelenségben szenvedő...
- Sebesvonatok járnak Pécs és Mohács...
- Itt a szaharai por, saras eső hullhat
- Megkezdték a választási értesítők...
- Részletes tájékoztatót küldenek a...
- Szakvezetéssel járhatjuk be pénteken...
- Drogot árultatott egy nő a nyolcéves...
- Halálosan megfenyegettek egy fideszes...
- Orvosi bravúr Pécsett: elvégezték...
- Csaknem százzal kevesebb párt...

