Elindultak az utolsó magyar olimpikonok Rióba

Elindultak az utolsó magyar olimpikonok Rióba Az olimpián induló magyar csapat utolsó delegációja is elindult vasárnap reggel Rio de Janeiróba. A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) honlapjának tájékoztatása szerint a gép hat óra után nem sokkal szállt fel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A járattal utazik a kajakos Fazekas-Zur Krisztina, Csipes Tamara és Somorácz Tamás, valamint Parti András hegyikerékpáros és több edző. Számukra az olimpia második hetében kezdődnek a küzdelmek. A címvédő négyes tagja, Fazekas-Zur Krisztina közölte, fantasztikus érzésekkel indul, és alig várja, hogy ott legyen Rióban. "Néztem a...

Sárosi Laura számára sajnos véget ért a riói kaland, befejezte a szereplését

Sárosi Laura számára sajnos véget ért a riói kaland, befejezte a szereplését Második csoportmérkőzésén is vereséget szenvedett a pécsi tollaslabdázó, Sárosi Laura, így befejezte szereplését a riói olimpián.A pécsi versenyző szombati ellenfele a világranglistán 20. kanadai Michelle Li volt, akitől két játszmában (21-11, 21-8) kapott ki. A 23 éves játékos - aki Ódor Andrea 1996-os atlantai szereplése óta az első magyar tollaslabdázó az ötkarikás játékokon - gyorsan 3-0-s hátrányba került, onnantól viszont jó darabig egyenrangú ellenfele volt a jóval esélyesebb Li-nek. A világranglistán 65. helyezett magyar játékos 8-11-ig tudta tartani a szoros eredményt,...

Jól indul az NB III-as szezon a PMFC-nek, itthon verte meg a Hódmezővásárhelyt

Jól indul az NB III-as szezon a PMFC-nek, itthon verte meg a Hódmezővásárhelyt Az NB III Közép-csoportjának második fordulójában a Hódmezővásárhelyi FC-t fogadta a Pécsi MFC labdarúgócsapata szombaton délután. Az első fordulóban veretlen együttesek összecsapását a pécsiek nyerték 1-0-ra. Miután a PMFC 1-0 arányban, idegenben legyőzte a Dunaharaszti MTK csapatát múlt vasárnap, szombaton hazai pályán is bemutatkozhatott az NB III Közép csoportban.A Munkás a Sólyom - Fekete, Erőss, Fellai, Szabó - Koller - Kónya D., Kiss P., Károly, Schmidt - Havasi összeállítással állt fel a nevében korábban szintén "Munkás" tagot viselő csongrádi alakulat...

Lakodalom miatt csúszik a...

Lakodalom miatt csúszik a PVSK Megye I-es rajtja Augusztus utolsó hétvégéjén rajttól el a Megye I-es labdarúgó bajnokság, a PVSK csapata azonban csak egy héttel később -...

Hazai pályán is...

Hazai pályán is bemutatkozik a PMFC az NB III-ban Az NB III Közép-csoportjának 2. fordulójában két veretlenül kezdő labdarúgócsapat találkozik egymással szombaton 17:30-tól a...

Négy éremmel gazdagodott a...

Négy éremmel gazdagodott a magyar olimpiai csapat Hosszú Katinka és Cseh László ezüstérmet nyert úszásban, Kapás Boglárka szintén úszásban, míg Márton Anita súlylökésben...

Japán ellen nyert először...

Japán ellen nyert először férfi pólóválogatottunk Megszerezte első győzelmét a magyar férfi vízilabda-válogatott a riói olimpián: Benedek Tibor együttese a csoportkör negyedik...

Sárosi Laura: sokan még...

Sárosi Laura: sokan még mindig azt hiszik, hogy a cipős dolog miatt vagyok Rióban Sajnos nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, nem érzem, hogy kihoztam magamból a maximumot, írta csütörtökön lejátszott,...

Hosszú Katinka újabb...

Hosszú Katinka újabb aranyéremre hajthat szombaton Hosszú Katinka a legjobb idővel jutott a csütörtöki elődöntőből a pénteki fináléba 200 méter háton a riói olimpián. Az immár...

80 éve szerzett bronzérmet gyorsváltóban a pécsi úszó, Abay Nemes Oszkár

80 éve szerzett bronzérmet gyorsváltóban a pécsi úszó, Abay Nemes Oszkár Az 1936-os a nyári olimpián bronzérmes magyar 4x200 méteres gyorsváltó tagja volt a pécsi Abay Nemes Oszkár. Napjainkban, pontosabban 1997-től pedig egy sportuszoda viseli a sportember nevét. Nem csak hazánkért, de Európa hírnevéért is küzdött négy remek sportember, amikor 1936. augusztus 12-én, a délutáni órákban megrendezték azt a döntőt, ahol a világ nyolc legjobb válogatottja álhatott rajtkőre. Közöttük ott voltak a mieink is, a nagy négyes. Az Amerikai Egyesült Államok (USA), valamint Japán legjobbjai kiemelkedtek a mezőnyből. Ezt az előzetes időeredmények alapján lehetett...

Sárosi Laura alulmaradt első olimpiai meccsén

Sárosi Laura alulmaradt első olimpiai meccsén A pécsi tollaslabdázó, Sárosi Laura első mérkőzésén két játszmában kikapott a kilencedik helyen kiemelt indiai Pusarla Venkata Sindhutól a riói olimpiai csütörtöki versenynapján. A reggeli mérkőzések kissé elhúzódtak, így a 23 éves játékos - aki Ódor Andrea 1996-os atlantai szereplése óta az első magyar tollaslabdázó az ötkarikás játékokon - bemutatkozása nagyjából 50 percet csúszott.A világranglistán 65. Sárosi riválisa óriási fölényben játszott az első játszmában. A kettejük közti jelentős magasságbeli különbségből adódóan - Sárosi az alacsonyabb - az indiai játékos a magas...

Maradt 19. a magyar válogatott a FIFA-ranglistán

Maradt 19. a magyar válogatott a FIFA-ranglistán A magyar válogatott - változatlanul a török együttessel holtversenyben - továbbra is 19. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) világranglistáján. A csütörtökön kiadott legfrissebb rangsor alapján az élen nem történt változás, azaz Argentína vezet Belgium és Kolumbia előtt.Az Európa-bajnok portugálok - a magyarok vb-csoportellenfelei - a hatodik helyet foglalják el. Az ősszel kezdődő vb-selejtezőben ugyancsak a magyarokkal együtt szereplő csapatok közül a svájciak a 18., a lettek a 110., a feröeriek a 135., az andorraiak pedig a 203. helyen állnak. A legfrissebb FIFA-ranglista (a...

Szilágyi Áron megvédte...

Szilágyi Áron megvédte olimpiai címét kardvívásban Simán nyert a döntőben, ezzel megvédte londoni címét Szilágyi Áron a riói olimpia szerdai férfi kardversenyében. A Vasas 26...

Harmadszor is döntetlent...

Harmadszor is döntetlent játszottak férfi pólósaink A magyar férfi vízilabda-válogatott harmadik mérkőzésén is döntetlent játszott a riói olimpián, így továbbra is nyeretlen:...

Szerda hajnalban húsz...

Szerda hajnalban húsz sportoló kelt útra Rióba Szerda hajnalban újabb magyar küldöttség indult Rio de Janeiróba, a nyári olimpia helyszínére.A Magyar Olimpiai Bizottság...

A Hódmezővásárhelyi FC-t...

A Hódmezővásárhelyi FC-t fogadja a PMFC szombaton Az NB III Közép-csoportját győzelemmel indító PMFC augusztus 13-án 17:30-kor első hazai mérkőzését játssza. Márton Gábor...

Hosszú Katinka olimpiai...

Hosszú Katinka olimpiai bajnok 200 méter vegyesen is Hosszú Katinka harmadik aranyérmét 200 méter vegyesen nyerte a riói olimpián.A szám világbajnoki címvédője és...

Csonka Zsófia a 10. helyen...

Csonka Zsófia a 10. helyen végzett női sportpisztolyban Csonka Zsófia a döntőről egy körrel lemaradva a 10., míg Tobai-Sike Renáta a 16. helyen zárta a sportpisztolyosok versenyét a...

A magyar női vízilabda-válogatott 13-11-re nyert Kína ellen

A magyar női vízilabda-válogatott 13-11-re nyert Kína ellen Győzelemmel rajtolt a magyar női vízilabda-válogatott a riói olimpián: Bíró Attila Európa-bajnok együttese kedden a 13-11-re nyert a kínai csapat ellen.A találkozót a harmadik negyedben döntötte el a gárda, mivel ezt a szakaszt 6-3-ra nyerte. Az összecsapás egyik legjobbja a négy lövéséből négygólos Czigány Dóra volt. A magyar válogatott csütörtökön a spanyolokkal, szombaton pedig a címvédő és világbajnok amerikaiakkal játszik a csoportban. A kvartettből minden csapat bejut a negyeddöntőbe.Rögtön jó védekezéssel, majd kihagyott emberelőnnyel kezdett a magyar válogatott. Az első...

Légiós és magyar játékosokat is szerződtetett a PINKK

Légiós és magyar játékosokat is szerződtetett a PINKK A szerb-amerikai center, Nevena Markovic mellett, három tehetséges fiatal magyar játékossal, Czinder Adriennel, Benke Sárával és Séra Nikolettel bővült a PINKK Pécsi 424 NBI A csoportos együttese.PINKK Pécsi 424 szerződtette a 23 éves 193 cm magas szerb-amerikai centert, Nevena Markovicot. Markovic a IUPUI csapatatában szerepelt az amerikai egyetemi bajnokságban, ahol 2015-ben végzett. Utolsó szezonjában mérkőzésenként 11,2 pont, 6,3 lepattanó 0,9 blokk átlagot ért el. Érdekesség, hogy a 3-pontosokat 42,9 %-os hatékonysággal értékesítette. Az elmúlt szezont Spanyolországban a Gran...

Anyukám világa: így szurkol a pécsi úszó, Kenderesi Tamás édesanyja a képernyő előtt

Anyukám világa: így szurkol a pécsi úszó, Kenderesi Tamás édesanyja a képernyő előtt FRISSÍTVE: A 19 éves, pécsi úszó bronzérmet nyert 200 méteres pillangón a riói olimpián. "Elfáradtam, rám férne egy sajtburesz" - mondta viccesen a verseny után. Persze mi is nézzük, követjük a nyári olimpiai játékokat. De olyan szemmel nem láthatjuk, mint Kenderesiné Szücs Ibolya. Mert a pécsi úszó, Kenderesi Tamás édesanyja bizony másképpen éli meg a Rio de Janeiróban zajló történéseket, mint az összes többi ember, aki a magyar sikerekért szorít. A tét hatalmas, a lehetőség óriási: Kenderesi Tamás, a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. versenyzője a döntőben fog versenyezni,...