A Rátgéber Akadémia lányai is indulnak a Regionális Ligában

A Rátgéber Akadémia lányai is indulnak a Regionális Ligában Nagy sikerrel zárult a tavaly nyáron először életre hívott U18 Regional Youth Basketball Games, ezért a szervezők megegyeztek a rangos nemzetközi sorozat folytatásában. Jövőre a Rátgéber Akadémia junior fiú csapata mellett a kadett lányok is indulnak a régió legjobb külföldi csapatai között.Ivica Mavrenszki junior fiú csapata kiválóan szerepelt a szerb, bosnyák és horvát csapatokkal közösen megrendezett, rangos nemzetközi versenysorozatban, és aranyéremmel zárta az U18-as Regionális Ligát. „Nagyon jó lehetőségnek tartom, hogy csapatunk hivatalos, éles mérkőzéseket játszhat...

#csakegyütt! Fókuszban Nagy, Guzmics és Korhut

#csakegyütt! Fókuszban Nagy, Guzmics és Korhut Egy angol lap Nagy Ádámot, a magyar válogatott középpályását is beválasztotta az Európa-bajnokság tíz legnagyobb tehetsége közé. A Ferencváros játékosa remek idényen van túl, emellett áldozatot is hoz, ugyanis szóbeli érettségi vizsgáját kénytelen elhalasztani, hiszen éppen Portugáliával játszik tétmeccset a válogatott. A nemzeti csapat pénteken délelőtt, Montauroux városában első hivatalos sajtótájékoztatóját is megtartotta, ahol Guzmics Richárd és Korhut Mihály válaszoltak a kérdésekre.Guzmics elmondta, kulcsfontosságúak lehetnek majd a rögzített szituációk, amelyeket...

Leváltották Győri Jánost, a PMFC ügyvezetőjét

Leváltották Győri Jánost, a PMFC ügyvezetőjét Információink szerint menesztették a a PMFC-MATIAS ügyvezető igazgatóját, Győri Jánost.A Pécsi Újság.hu értesülései szerint a PMFC labdarúgó-csapatát működtető társaság megköszönte Győri János ügyvezetőjének munkáját. Azt még nem lehet tudni, hogy az utódja ki lesz. A labdarúgó NB III-ba felkerült PMFC-nél ezek szerint más vezetővel képzelik el a jövőt a csapat körül lévő "fontos" emberek.Megkeresésünkre Győri János a hírt megerősítette, de a munkáltatóval majd közös közleményt adnak ki az ügyről.   

Együttműködik a TEK és az...

Együttműködik a TEK és az MLSZ a foci Eb ideje alatt A Terrorelhárítási Központ (TEK) folyamatosan figyeli a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság (Eb) rendezéséért felelős...

A foci Eb-t követők fele...

A foci Eb-t követők fele bízik válogatottunk továbbjutásában A teljes felnőtt népesség csaknem fele (46 százalék) fogja követni a labdarúgó Európa-bajnokságot, közülük 47 százalék bízik...

Bali Dániel, a lányok nagy...

Bali Dániel, a lányok nagy kedvence: a fiatal pécsi aerobikos vezeti a világranglistát Számos nemzetközi megmérettetésen bizonyított már Bali Dániel, a rövidesen kezdődő világbajnokságon is esélyesnek számít. A...

Több mint százan tekernek...

Több mint százan tekernek az idei Tour de Hongrie-n Az előzetesen leadott nevezések ismeretében 17 csapat 102 kerékpárosa áll rajthoz június 28-án a Tour de Hongrie-n. A...

Az NBI-be jutásért küzdhet...

Az NBI-be jutásért küzdhet a PTE Futsal csapata A PTE PEAC Futsal csapata a 2015/16-os évadban bajnok lett az NBII. közép csoportban. A küzdelmek a bajnoki fordulók után egy...

Storck erős védelmet,...

Storck erős védelmet, magabiztos játékosokat akar Az Európa-bajnoki rajtig hátralévő néhány napban tovább szeretné erősíteni a védelmet Bernd Storck, a magyar...

Megnyerte a Regionális Ligát a Rátgéber Akadémia

Megnyerte a Regionális Ligát a Rátgéber Akadémia A Rátgéber Akadémia junior fiú csapata a bajnoki ezüst után rangos nemzetközi versenysorozatban nyert aranyérmet. Az U18 Regionális Ligában szerb, horvát, bosnyák csapatokat előzött meg az Akadémia. A Liga legértékesebb játékosa a pécsi Kucsora Csaba lett.Ivica Mavrenszki junior fiú csapata kiválóan szerepelt a szerb, bosnyák és horvát csapatokkal közösen megrendezett, rangos nemzetközi versenysorozatban. Az U18-as Regionális Liga augusztusban startolt Pécsett, és június 4-én zárult szintén a baranyai megyeszékhelyen ünnepélyes keretek között. Az aranyérem sorsa már az utolsó...

Több kell az Eb-n: kikaptunk a németektől a főpróbán

Több kell az Eb-n: kikaptunk a németektől a főpróbán A magyar labdarúgó-válogatott 2-0-ra kikapott szombaton a világbajnok német csapattól Gelsenkirchenben az Európa-bajnokságot megelőző utolsó felkészülési mérkőzésén.A hazaiak Lang Ádám öngóljával a 39. percben szereztek vezetést, majd a végeredményt Thomas Müller állította be a 63. percben. Bernd Storck, a magyarok szövetségi kapitánya a 82. percben becserélte Eb-kerete egyetlen újoncát, Bese Barnabást. Az Eb-n 44 év után résztvevő magyarok kedden indulnak Franciaországba, ahol elsőként június 14-én az osztrákokkal találkoznak Bordeaux-ban, majd négy nappal később Marseille-ben...

Remek hangulatú mérkőzésen verte négy góllal a városi riválist a bajnok PMFC

Remek hangulatú mérkőzésen verte négy góllal a városi riválist a bajnok PMFC Futballünnepet tartottak szombat délután az újmecsekaljai stadionban. Látványos koreográfia, jó hangulat és magabiztos hazai győzelem. Feltámadunk! Ezzel a jelszóval hangolódtak a pécsi szurkolók a szombati mérkőzésre, utalva arra, hogy a tavalyi szezonban még NB I-ben játszó PMFC-t, illetve a pécsi futballt a kizárást követően szimbolikusan eltemették a pálya közepén. A PMFC a megyei bajnokság utolsó fordulójában a PEAC csapatát fogadta, a hazaiak pedig nem okoztak csalódást a kilátogató szép számú közönségnek. A Munkás már a harmadik percben előnyhöz jutott Kiss Patrik révén. A...

Holland sztárt igazolna a...

Holland sztárt igazolna a Bajnokok Ligájába igyekvő Fradi A Ferencváros vezetőedzője, Thomas Doll megerősítette, hogy leigazolná a korábbi holland válogatott labdarúgót, Rafael van der...

Futballünnep lesz szombaton...

Futballünnep lesz szombaton Újmecsekalján - Garami és Dárdai is kint lesz a stadionban Hatalmas buli várható a bajnok és kupagyőztes PMFC utolsó megyei mérkőzésén. Ingyen sörrel, szurkolói koreográfiával,...

Valenciában lesz vezetőedző...

Valenciában lesz vezetőedző Roberto Hernandez A mindkét pécsi csapatnál megforduló, hazánkban közel három évet eltöltő Roberto Hernandez egy alacsonyabb osztályú valenciai...

Azt a kétszázát! Mohácsi a...

Azt a kétszázát! Mohácsi a női kézilabda másodosztály gólkirálya A Mohácsi TE NBI/B-s női kézilabda csapata sajnos nem tudta kiharcolni a bennmaradást, a tizenharmadik helyen végezve búcsúzni...

Az Eb-rajt előtt vetítik a...

Az Eb-rajt előtt vetítik a foci-válogatottunkról szóló filmet Egy nappal a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság rajtja előtt, jövő csütörtökön mutatják be a TV2-n a Magyar csapat -...

Szoros csoportot vár a foci...

Szoros csoportot vár a foci Eb-n az osztrák szövetségi kapitány Az Európa-bajnokságon szoros, kiegyensúlyozott csoportra számít Marcel Koller, a magyarokkal azonos négyesben szereplő osztrák...

Hazai pályán küzdhet meg a PMFC a megyei kupáért

Hazai pályán küzdhet meg a PMFC a megyei kupáért Két év után ismét a PMFC Stadion ad otthont a Baranya Megyei Kupa hármas döntőjének. A szerdán délután négy órakor kezdődő fináléban a megyei I. osztály bajnoka, a PMFC mellett a megye II-es Lovászhetényi FC és a megye IV-es Kővágószőlősi SE játszik egymás ellen 1-szer 45 perces találkozókat. A végén az lesz a kupagyőztes, aki a körmérkőzések alapján a legjobban szerepel.Az előzetes esélylatolgatások alapján a Márton Gábor vezette piros-feketék a favoritok, akik könnyedén duplázhatnak az idei szezonban, hiszen a már bebiztosított bajnoki cím mellé „hazai pályán" a kupát...

Velük indul az utazás: kihirdette keretét Storck

Velük indul az utazás: kihirdette keretét Storck Két pécsi futballista, Gera Zoltán és Dibusz Dénes is bekerült a magyar válogatott Európa-bajnokságra utazó 23 fős keretébe, melyet kedden délután három órakor hirdetett ki Bernd Storck szövetségi kapitány.A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a határidő napján, délután pontban három órakor hozta nyilvánosságra, kik utazhatnak a jövő hét pénteken kezdődő franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságra.Bernd Storck kedden az ausztriai edzőtáborban az M4 Sport-nek mondta el, hogy utolsó szűkítésénél a 29 fős keretből Megyeri Balázs (Getafe), Kocsis Gergő (Puskás Akadémia),...

Storck szerint senkit nem ér meglepetés a kerethirdetéskor

Storck szerint senkit nem ér meglepetés a kerethirdetéskor Senkit nem fog nagy meglepetés érni az Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott keddi kerethirdetésekor Bernd Storck szövetségi kapitány szerint. "Előre tájékoztattam a játékosokat, hogy ki mire számíthat az Eb-t vagy az ősszel kezdődő világbajnoki selejtezőket illetően, így senkit nem fog nagy meglepetés érni.Akik végül nem kerülnek a kontinensviadalra utazók közé, azokkal személyesen ülök le elbeszélgetni" - mondta az MTI kérdésére a német szakvezető, aki elárulta, van néhány sérült, de arra nem válaszolt, hogy ez befolyásolja-e a 23 fős keret...