Remek hangulatú mérkőzésen verte négy góllal a városi riválist a bajnok PMFC
2016. június 04. szombat 18:21

Futballünnepet tartottak szombat délután az újmecsekaljai stadionban. Látványos koreográfia, jó hangulat és magabiztos hazai győzelem.
Feltámadunk! Ezzel a jelszóval hangolódtak a pécsi szurkolók a szombati mérkőzésre, utalva arra, hogy a tavalyi szezonban még NB I-ben játszó PMFC-t, illetve a pécsi futballt a kizárást követően szimbolikusan eltemették a pálya közepén.
A PMFC a megyei bajnokság utolsó fordulójában a PEAC csapatát fogadta, a hazaiak pedig nem okoztak csalódást a kilátogató szép számú közönségnek. A Munkás már a harmadik percben előnyhöz jutott Kiss Patrik révén. A hazaiak mezőnyfölénye ezt követően is megmaradt, ám újabb találatot az első félidőben nem szereztek.
Jegyzőkönyv
Pécsi MFC - PEAC 4-0 (1-0)
Gólszerzők: Kiss (3.), Bodor (74.), Tóth (81.), Kónya (87.)
A második játékrész elején sem sikerült megrezegtetni az egyetemisták hálóját, ám az utolsó percekben gólfiesztát rendeztek a piros-feketék. Sorrendben előbb Bodor a 74., Tóth a 81., végül pedig Kónya a 87. percben talált a kapuba, kialakítva ezzel a 4-0-s végeredményt.
A Pécs 85 ponttal végzett az első helyen a megyei bajnokságban, hét egységgel megelőzve a második Szászvárt.
Képünk egy korábbi mérkőzésen készült.
EQM - Fotó: PMFC
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Tovább enyhül az idő, egy kis...
- Itt a szaharai por, saras eső hullhat
- A szívelégtelenségben szenvedő...
- Sebesvonatok járnak Pécs és Mohács...
- Megkezdték a választási értesítők...
- Szakvezetéssel járhatjuk be pénteken...
- Orvosi bravúr Pécsett: elvégezték...
- Részletes tájékoztatót küldenek a...
- Halálosan megfenyegettek egy fideszes...
- Molesztálta tanítványát egy pécsi...

