Doppingoláson bukott le a kajakos Dudás Miklós

Doppingoláson bukott le a kajakos Dudás Miklós Doppingvétséget követett el a kajakos Dudás Miklós, akinek a szervezetében tiltott hormonkészítmény nyomaira bukkantak. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség kedden közleményben számolt be arról, hogy a 25 éves sportoló a tavalyi Európa Játékokon adta le azt a mintát, amely alapján megállapították a doppingvétséget. Dudás (képünkön) aranyérmet nyert Bakuban. "A teszt eredménye egyértelmű, de számomra megdöbbentő - idézte a közlemény Dudás Miklóst, aki négy éve Londonban K-1 200 méteren hatodik volt az olimpián. - A mintavétel előtt több hetet töltöttem Spanyolországban, edzőtáborban....

Ma és holnap: egyetemista futsalosok döntője a Lauberben

Ma és holnap: egyetemista futsalosok döntője a Lauberben Április 19-én és 20-án Pécsett, a Lauber Dezső Városi Sportcsarnokban rendezik meg a futsal női és férfi Magyar Eegyetemi és Főiskolás Országos Bajnokság négyes döntőjét. A résztvevő csapatok:Nők Debreceni Egyetem Eötvös Loránd Tudományegyetem, BudapestNyugat-magyarországi Egyetem, Szombathely Testnevelési Egyetem Férfiak Miskolci Egyetem Nyugat-magyarországi Egyetem, Szombathely Óbudai Egyetem Széchenyi István Egyetem, GyőrA részletes program: Április 19 (kedd): 12:00: 1. női elődöntő 13:30: 1. férfi elődöntő 15:00: Megnyitó 15:30: 2. női elődöntő 17:00: 2. férfi elődöntő Április...

Magabiztosan nyert a PVSK a Sopron ellen

Magabiztosan nyert a PVSK a Sopron ellen A Pécs hazai pályán magabiztos, 85-66-os győzelmet aratott a Sopron együttese felett a férfi kosárlabda NB I középszakaszának középházában vasárnap. Eredmény, középszakasz, középház: PVSK-PANNONPOWER - Sopron KC 85-66 (26-11, 19-25, 21-17, 19-13) A tabella: 1. Sopron KC 5 2 3 375-381 49 pont 2. Kaposvári KK 6 3 3 508-480 47 3. Falco-Trend Optika KC Szombathely 6 2 4 453-490 47 4. KTE-Duna Aszfalt 5 4 1 384-349 45 5. PVSK-PANNONPOWER 6 3 3 429-449 45

Nem jött össze a dobogó...

Nem jött össze a dobogó Michelisznek, de a himesházai versenyzőé a hétvége előzése Nagyot küzdött Michelisz Norbert a túraautó-világbajnokság (WTCC) hétvégi futamain, de sajnos a dobogóra nem állhatott fel. A...

Még a kihagyott büntető is...

Még a kihagyott büntető is belefért: simán győzött a PMFC a városi rangadón Sorozatban tizenhetedik mérkőzését is megnyerte a PMFC: szombaton a PVSK vendégeként négy gólt rúgtak, s egyet sem kaptak....

A negyedik helyről...

A negyedik helyről rajtolhat Michelisz vasárnap A himesházai versenyző, Michelisz Norbert a negyedik rajthelyet szerezte meg a túraautó-világbajnokság (WTCC) Szlovákiai...

Városi derbi: a PVSK-val...

Városi derbi: a PVSK-val játszik szombaton a Munkás - vajon ismét kiszakad a gólzsák? A Márton Gábor vezette PMFC szombaton a PVSK vendégeként folytatná győzelmi szériáját.  Harminchat év után ismét városi...

Ezeket a meccseket...

Ezeket a meccseket nézhetjük pénteken, szombaton és vasárnap A pénteki, szombati és vasárnapi élő sportközvetítések a hazai televíziókban: Április 15., péntek M4 Sport 8.00: Forma-1,...

Maradt még esélyük a...

Az utolsó negyedben kiütötte Kaposváron a hazaiakat a PVSK elsőosztályú férfi kosárlabda csapata a középházban. A végig harcias és nagyot küzdő Pécs az utolsó negyedben is felépített...

Jól kezdett a PINKK-Pécsi 424, de a Sopron jutott a döntőbe

A Sopron bejutott a női kosárlabda NB I döntőjébe, ugyanis a párharc második, kedd esti, komlói mérkőzésén is legyőzte a PINKK csapatát. A találkozót jobban kezdte a házigazda: kilenc ponttal vezetett az első negyed végén. A folytatásban azonban visszaesett a teljesítménye, a hátralevő három negyedben összesen egy ponttal dobott többet (24), mint az elsőben (23), így a magára találó vendég együttes jutott a döntőbe. Eredmény, elődöntő, 2. mérkőzés: PINKK-Pécsi 424 - UNIQA Sopron 47-67 (23-12, 9-24, 6-16, 9-15) Az egyik csapat második győzelméig tartó párharcot 2-0-ra nyerte a Sopron.

Ma este visszavághat a PINKK a soproni lányoknak

Ma este visszavághat a PINKK a soproni lányoknak Kedden este hétkor rendezik Komlón a női NB I elődöntőjének második mérkőzését, ahol a PINKK-Pécsi 424 a Sopront fogadja. Az első meccsen, pénteken Sopronban (képünkön) nagyon elverték a pécsi lányokat, emlékeztetőül: UNIQA Sopron - PINKK-Pécsi 424 77-39 (22-12, 20-9, 20-10, 15-8). Az egyik csapat második győzelméig tartó párharc állása tehát a ma esti mérkőzésig: 1-0 a Sopronnak.

Kétszázötven szerelést ad át Újmecsekalján a polgármester

Az eddig használt, sok esetben vegyes sportfelszerelések helyett - társaságiadó-források felhasználásával - a PMFC teljes utánpótásgárdája, csaknem 250 fiatal,  egységes és komplett, minőségi sportfelszerelést és kiegészítőket kaphat. A szereléseket kedden este hatkor Újmecsekalján dr. Páva Zsolt polgármester és Vári Attila, a PSN Zrt. vezérigazgatója adja át. Mint ismert, a tavaly önkormányzati tulajdonba került PMFC célja, hogy a felnőtt csapat mielőbb visszajusson a sportág élmezőnyébe.

Hargitay András váltja Kiss...

Hargitay András váltja Kiss Lászlót az úszóválogatott élén Hargitay András lett a magyar úszóválogatott új szövetségi kapitánya. A Magyar Úszó Szövetség hétfői elnökségi ülését követően...

Egy negyedet nyert csak a...

A tavaly döntős Kecskemét 14 ponttal verte a vendég Pécset vasárnap a férfi kosárlabda NB I középszakaszának középházában. Eredmény: középszakasz, középház: KTE-Duna Aszfalt -...

Tízzel verte az Egerszeget...

A PEAC-PÉCS és a Cegléd került előnybe párharcában a női kosárlabda NB I 5-8. helyeiért zajló küzdelemben. A Vasas kiesett az élvonalból.  Eredmények: Az 5-8. helyért, 1. mérkőzések:...

Kassai Viktor vezeti a Real...

Kassai Viktor vezeti a Real Madrid-Wolfsburg visszavágót Kassai Viktor vezeti a Real Madrid-VfL Wolfsburg visszavágót kedden a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. Az európai...

Az olaszokkal játsszák a...

Az olaszokkal játsszák a trieszti döntőt férfi pólósaink A magyar férfi vízilabda-válogatott döntőbe jutott a trieszti olimpiai selejtezőtornán, ahol az elődöntős összecsapáson hat...

Gólfiesztát rendezett a...

Gólfiesztát rendezett a Pécs, kilencet rámoltak a Mohácsnak - tényleg visszavágtak Újabb gólzáporos meccsen aratott győzelmet a PMFC az újmecsekaljai stadionban. Ezúttal a Mohácsnak rúgtak kilencet, holott a...

Revansot vehet szombat délután a Pécsi MFC a Mohácson az őszi vereség miatt

Revansot vehet szombat délután a Pécsi MFC a Mohácson az őszi vereség miatt Visszavágásra készül a PMFC: a megye I-es bajnokságban egyedül a Mohácsi TE volt képes arra, hogy legyőzze Márton Gábor tanítványait. Kemény lesz a szombati, újmecsekaljai meccs. A megyei labdarúgó bajnokság huszonkettedik fordulójában a Mohácsi TE 1888 látogat Pécsre. A mérkőzés pikantériáját az adja, hogy az őszi szezonban a Duna-partiaknak sikerült borsot törniük a pécsiek orra alá, 3-2-re legyőzték ugyanis a piros-feketéket. A mohácsiak jelenleg a tabella negyedik helyén állnak, tizenhét ponttal lemaradva a listavezető PMFC-től. A bajnoki címet tehát aligha veszélyezteti az...

Pécs rendezi a Final Fourt az asztalitenisz Extraligában

Pécs rendezi a Final Fourt az asztalitenisz Extraligában Idén Pécs ad otthont a férfi és női asztalitenisz Extraliga négyes döntőjének április 30-án és május 1-jén. A szövetség honlapjának híre szerint ahogy tavaly, úgy idén is egy helyszínen, két nap alatt döntenek a férfi és női Extraliga legjobb csapatai a dobogós helyekről. A 2016-os Final Fourt a Lauber Dezső Városi Sportcsarnokban rendezik. A pályázati kiírás nem tiltotta olyan városok jelentkezését, amelyek csapata részt vesz a négyes döntőben, ám az esetükben kikötés volt, hogy a helyszín nem lehet a klub hazai pályája. A Final Four résztvevői  Férfiak:PTE PEAC- Kalo Méh...

Mártonék 3-0-ra verték az észak-dunántúliakat

Mártonék 3-0-ra verték az észak-dunántúliakat Szerdán, az UEFA Régiós Kupán való részvételért csapott össze Tatabányán a Márton Gábor által vezetett Dél-Dunántúl válogatott az Észak-Dunántúl válogatottal. A régiónkat képviselő zöld-sárga mezes amatőr labdarúgócsapat gerincét a PMFC adta, tizenegy mecsekaljai focista mellett ketten-ketten a PEAC-ból és a Szászvárból, míg egy-egy játékos a Bodából és a Siklósból került be a keretbe. Észak-Dunántúl - Dél-Dunántúl 0-3 (0-1)Gólszerzők: Szentes (39.), Kiss P. (64.), Szigeti (79. - öngól) Kiállítva: Loch Krisztián (86.) Észak-Dunántúl: Gíber (Sándor, 46.) - Veres, Szigeti, Berki,...