Pécsi diákok is részt vesznek a vívótalálkozón
A Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumának vívó diákja is részt vesznek március 11-én Budapesten, a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban megrendezendő I. Országos Suli Vívótalálkozón. A több száz ifjú kardforgatót megmozgató rendezvényen nem csupán egymással mérkőzhetnek majd meg az utánpótlás legfiatalabbjai, de lehetőségük lesz találkozni a sportág olimpiai és világbajnokaival is. - Nem kevesebb, mint 35 olimpiai aranyérmünk és 64 világbajnoki címünk is jól mutatja, hogy vívónemzet a magyar. Ám minden hagyomány csak addig él, amíg valóban éltetik. Ezért is éreztük...
„Aranycsata": győzelmével lerázta vetélytársát, a Szászvárt a PMFC szombaton
Háromgólos győzelmet aratott a Munkás szombaton hazai pályán a Szászvár felett, így a vendégek immár négy ponttal vannak lemaradva az éllovas PMFC-től. A PMFC nyerte a korábban aranycsatának beharangozott rangadót. A vendég Szászvárnak a mérkőzést megelőzően mindössze egy ponttal volt kevesebbje a megyebajnokságot vezető Munkásnál, a különbség azonban most már négyre nőtt.A meccsen a szünetig nem esett gól, a második félőben azonban háromszor is betalált a Pécs. Hadobás (képünkön középen) a 63., majd Schmidt a 73. és a 65. percben is eredményes volt. PMFC-Szászvár: 3-0 (0-0)
Az MLSZ-nél örülnek Gianni Infantino győzelmének
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) örül a FIFA-elnökválasztás eredményének, Gianni Infantino győzelmének - mondta az MLSZ honlapjának Berzi Sándor MLSZ-alelnök, miután hazatért a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) pénteki, zürichi rendkívüli kongresszusáról. "A Visegrádi Hatok szövetségének országai ugyanis Gianni Infantinót (képünkün) támogatták, vagyis a választás során az MLSZ akarata is érvényesült" - fogalmazott Berzi, aki Csányi Sándor elnökkel és Vági Márton főtitkárral együtt képviselte az MLSZ-t a svájci eseményen, amelyen a tagországok küldöttei az...
Indul az idény, a rivális...
A Baranya megyei I. osztály tavaszi első fordulójában, szombaton a Pécs mögött csupán egy pont hátrányban lévő Szászvár...
Labdarúgó NB I: Újpestre...
A második helyen álló Újpest a harmadik Debrecent fogadja a labdarúgó OTP Bank Liga szombati 22. fordulójának...
Végleges a PMFC kerete:...
Az átigazolási időszak utolsó napján is volt mozgás a PMFC keretében: aláírt a csapathoz Bodor Márkó, Tóth Adrián és Loch...
Két ponttal maradt le a...
A tavaly negyedik Sopron szerezte meg a bronzérmet a Syma Csarnokban zajló férfi kosárlabda Magyar Kupa küzdelmeiben, miután a...
Már kaphatók a jegyek a...
Megkezdődött a jegyárusítás vasárnap a magyar és a horvát labdarúgó-válogatott március 26-i, budapesti barátságos mérkőzésére....
Nemzetközi tornát rendeznek...
A mai napon nemzetközi labdarúgó tornának ad otthont a PMFC Stadion utcai pályája.Nemzetközi női labdarúgó tornát rendez a...
Női kosárlabda Eb-selejtező: Pécsett ruházta el a szlovákokat a magyar csapat
A magyar női kosárlabda-válogatott szombaton kiélezett csatában, egyetlen ponttal legyőzte a szlovák csapatot Pécsen az Európa-bajnoki selejtező harmadik fordulójában, így továbbra is százszázalékos teljesítménnyel vezeti a csoportját. Magyarország-Szlovákia 65-64 (17-13, 9-11, 9-12, 30-28)A legjobb magyar dobók: Quigley 27, Fegyverneky 10 Az E csoport két veretlen válogatottja csapott össze a Lauber Dezső Sportcsarnokban, a magyarok novemberben Miskolcon az izlandiak ellen, majd Portugáliában nyertek. A harmadik forduló kiemelten fontos volt a magyaroknak és a szlovákoknak...
Elvérzett a PVSK az elődöntőben, a bronz meglehet
A címvédő Szolnoki Olaj lesz a Körmend ellenfele a Syma Csarnokban zajló férfi kosárlabda Magyar Kupa vasárnapi fináléjában, mivel a szombati második elődöntőben magabiztosan legyőzte a Pécs csapatát. Eredmény, MK, elődöntő:Szolnoki Olaj KK - PVSK-PANNONPOWER 92-69 (28-17, 28-15, 23-22, 13-15) korábban:Sopron KC-Egis Körmend 72-74 (20-22, 26-14, 15-25, 11-13) A további program: vasárnap: bronzmérkőzés:Sopron KC - PVSK-PANNONPOWER 15.00 döntő:Egis Körmend-Szolnoki Olaj KK 17.30Döntetlenezett az Újpest, növelte előnyét a Fradi
Tizennyolcról húsz pontra növelte előnyét az éllovas Ferencváros a labdarúgó OTP Bank Ligában, ugyanis a szombati 21. fordulóban kétgólos győzelmet aratott a Puskás Akadémia felett, míg a második Újpest 1-1-es döntetlent játszott az MTK Budapesttel. A játéknapon meglepetések is születtek: a sereghajtó Békéscsaba pontot szerzett a címvédő Videoton vendégeként, a szintén bennmaradásért küzdő másik újonc, a Vasas pedig hazai pályán legyőzte a dobogóért csatázó Haladást, így elmozdult a kieső helyről. Az OTP Bank Liga 21. fordulójának eredményei:Diósgyőri VTK-Budapest Honvéd...
Dárdai csapata újra...
A Dárdai Pál irányított Hertha BSC döntetlent játszott a vendég Wolfsburggal a német labdarúgó-bajnokság 22. fordulójának...
Legyőzte horvát...
Utolsó felkészülési mérkőzését játszotta szombaton délután a PMFC: Újmecsekalján legyőzte horvát ellenfelét. Ha az...
Szombaton a Lauberben lép...
Szombaton este fél nyolckor a pécsi Lauber Dezső Sportcsarnokban Szlovákiával csap össze a magyar női kosárlabda-válogatott. A...
Horvát csapat lesz az...
Február 20-án, szombaton ismét egy horvát együttes ellen élesíti magát a Munkás a bajnoki aranycsatára.Elérkezett a...
Juhász Dorkát, az év...
A Magyar Olimpiai Bizottság február 5-én tüntette ki az év legjobb utánpótláskorú sportolóit. A Rátgéber Akadémia tehetsége,...
Ezzel a kerettel...
A Svájcban játszó Mervó Bence személyében csak egy légiós szerepel a magyar labdarúgó-válogatott jövő heti, edzőtáborozó...
Máris eladná Dzsudzsákot török klubja, a Bursaspor
A Bursaspor vezetősége - török sajtóértesülések szerint - úgy döntött, hogy eladja Dzsudzsák Balázst, a csapat magyar válogatott futballistáját. Több török sportportál is arról számolt be, hogy az egyesület vezetői már fel is vették a kapcsolatot a 29 éves játékos menedzsmentjével. Dzsudzsák teljesítményével elégedetlenek a vezetők, ráadásul az anyagi problémákkal küzdő klub helyzetén csak ront a magyar támadó magas fizetése. Dzsudzsákért állítólag egyelőre egyetlen klub sem érdeklődött, de a Bursaspor már több kínai csapattal is felvette a kapcsolatot. A magyar válogatott...
Futballmezre cseréli versenyoverallját Michelisz?
Névre szóló futballmezével fotózkodott Michelisz Norbert, a himesházai autóversenyző, amit egy thaiföldi szurkolótól kapott ajándékba. Talán a rajongókat is meglepte, hogy Michelisz Norbertet nem csak az aszfaltcsíkon, de futballpályán is lehet látni. A Honda gyári versenyzője még tavaly, a Túraautó-világbajnokság versenyének alkalmával járt Thaiföldön, ahol még egy saját nevével és rajtszámával ellátott mezt is kapott ajándékba. - A szám stimmelt, de talán jobb, ha az autóknál maradok - írta Michelisz hivatalos Facebook-oldalán. A himesházai pilóta ezzel a képpel szerette volna...
Pécsi vívók is versengtek a vancouveri világkupán
A PTE-PEAC Vívószakosztály két párbajtőrözője, Berta Dániel és Peterdi András is a vancouveri világkupára utazó keret tagjai voltak, így az egyéni versenyszámot követően tűzközelből élhették át, ahogy a magyar férfi párbajtőr-válogatott egy fantasztikus izgalmakkal kísért versenyben megnyeri a vancouveri világkupát - az utolsó kvalifikációs megmérettetést -, és ezzel repülőjegyet vált a 2016-os nyári olimpiai játékokra.A világ legjobbjai csaptak össze az kvótaszerzésért folytatott igen kiélezett verseny egyéni versenyszámában is, mely 192 fős mezőnnyel vette kezdetét még pénteken....
A rovat további témái
- Győzött a Ferencváros és az Újpest is - ez történt az élvonalban
- Nem lesz magyar tollaslabdázó a vasárnapi döntőben
- Magabiztosan nyert a fővárosban a PINKK-Pécs
- A szurkolók képeivel reklámozná magát a PMFC
- Régi horvát ismerőst köszönt a PMFC szombaton
- Újpest-Videoton rangadó az NB I tavaszi nyitányán
« Előző
2268 | 2295 | 2322 | 2349 | 2376 | 2403 | 2430 | 2457 | 2484 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Tovább enyhül az idő, egy kis...
- A szívelégtelenségben szenvedő...
- Itt a szaharai por, saras eső hullhat
- Sebesvonatok járnak Pécs és Mohács...
- Megkezdték a választási értesítők...
- Orvosi bravúr Pécsett: elvégezték...
- Szakvezetéssel járhatjuk be pénteken...
- Azt kéri Pécs polgármestere, ne...
- Halálosan megfenyegettek egy fideszes...
- Drogot árultatott egy nő a nyolcéves...

