Pécsi diákok is részt vesznek a vívótalálkozón
2016. február 29. hétfő 08:15

A Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumának vívó diákja is részt vesznek március 11-én Budapesten, a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban megrendezendő I. Országos Suli Vívótalálkozón. A több száz ifjú kardforgatót megmozgató rendezvényen nem csupán egymással mérkőzhetnek majd meg az utánpótlás legfiatalabbjai, de lehetőségük lesz találkozni a sportág olimpiai és világbajnokaival is.
- Nem kevesebb, mint 35 olimpiai aranyérmünk és 64 világbajnoki címünk is jól mutatja, hogy vívónemzet a magyar. Ám minden hagyomány csak addig él, amíg valóban éltetik. Ezért is éreztük fontosnak, hogy felélesszük az iskolai vívás egykor nagy hagyományait Magyarországon - jelentette ki a Magyar Vívó Szövetség elnöke. Csampa Zsolt emlékeztetett rá, hogy a szövetség sulivívó programjának keretében a résztvevő, csaknem 100 iskolának vívófelszereléseket adott a szövetség. Ezekben az állami és egyházi oktatási intézményekben az adott település vagy megye vívóegyesületeinek kiváló szakembereivel, edzőivel együttműködve, részben a tornaórák keretében, részben tanórán kívüli foglalkozásként indulhatott meg a vívásoktatás.
Baranya megyében a PTE-PEAC Vívószakosztályának közreműködésével, a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumában indulhatott meg az új vívófelszerelésekkel a vívásoktatás az elmúlt hónapokban. Csampa Zsolt hozzátette: a program eredményeként ma már az ország 95 iskolában mintegy két és félezer vívó kisdiák jelenti az utánpótlást: a magyar vívás jövőjét.
Az országos programban résztvevő iskolák számára szervez hagyományteremtő szándékkal vívótalálkozót - az olimpiai kvalifikációt is jelentő, budapesti párbajtőr Grand-Prix előtt - a Magyar Vívó Szövetség 2016. március 11-én, pénteken Budapesten, a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban. A találkozóra mintegy 600 ifjú vívótanonc részvételét várják a szervezők az ország minden szegletéből. A legkisebbek tudáspróbán mutathatják majd meg, mit tudnak a páston, a nagyobbak pedig versenyszerűen vívhatnak meg egymással. Az ifjú vívóknak pedig a verseny izgalmain túl a legnagyobb élményt bizonyára azt jelenti majd, hogy a rendezvényen találkozhatnak és beszélgethetnek a sportág olimpiai és világbajnokaival is. A találkozót megelőző hetekben pedig a legismertebb vívóink bukkanhatnak fel a programban résztvevő általános iskolákban egy-egy tornaórán, hogy népszerűsítsék a vívást a fiatalok körében.
Csampa Zsolt bízik benne, hogy a programmal még több diáknak sikerül kedvet csinálni ahhoz, hogy akár versenyszerűen, akár csak szabadidős tevékenységként, de elsajátítsák a legnemesebb sport, a vívás alapjait.
Forrás: Magyar Vívó Szövetség
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Karambol miatt félpályán halad a...
- Jégeső, felhőszakadás csaphat le...
- Jelölt kecsegéket telepítettek a...
- 11 milliárd forintnyi...
- A bíborosok felvázolták a következő...
- Ismét csökkennek az üzemanyagárak kedden
- Csütörtökön ismét féláron fagyizhat...
- Több mint 80 ezren vizsgáznak magyar...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...