Futballünnep lesz szombaton Újmecsekalján - Garami és Dárdai is kint lesz a stadionban
2016. június 04. szombat 09:06

Hatalmas buli várható a bajnok és kupagyőztes PMFC utolsó megyei mérkőzésén. Ingyen sörrel, szurkolói koreográfiával, koncertekkel és igazi legendákkal ünnepel a Munkás.
A szombat délután négy órakor kezdődő PMFC-PEAC találkozó igazi futballünnepnek ígérkezik. Megéri időben kiérkezni a stadionba, hiszen a PSN Zrt. a Pécsi Sörfőzdével közösen vendégül látja az első ötszáz érkezőt egy pohár sörre.
Hogy a kezdésre meglegyen a hangulat, arról pécsi zenékkel gondoskodunk, majd pedig a PTE Táncegyüttes adja elő látványos műsorát.
Várhatóan a csapatok kivonulása sem lesz mindennapi esemény, a Szélsőséges Alternatíva nevű szurkolói csoport tagjai komoly látvánnyal készülnek. A klub tájékoztatása szerint ennek egyik eleme egy grandiózus méretű drapéria.
A találkozó félidejében köszöntik az egykori pécsi sikercsapatot, az 1985/86-os szezonban NB I-es ezüstérmet szerző PMSC gárdáját. Olyan egykori legendás nagyágyúk jönnek a 30. évforduló megünneplésére, mint Garami József, Bodnár László, Dárdai Pál, Lovász Ferenc és még sokan mások.
A mérkőzésre a belépés díjtalan. Az érdeklődők számára ezúttal is csak az északi ülő (A-tól F-ig), illetve a keleti B-közép szektort nyitják meg, 15 órától.
EQM - Fotó: PMFC
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hatalmas kígyóhoz riasztották a...
- Durva UV-B-sugárzásra figyelmeztetnek...
- Extrém alacsony kisvizek jellemezték...
- Ha ilyen virslit vett az Aldiban, meg...
- Beleszédülünk, úgy megvariálják...
- Úrnapját ünnepelték a bátai Szent Vér...
- Idén is megrendezik a Pécsi...
- Napról napra csökken a Duna...
- Két autó ütközött Pécsett, mentőre is...
- Holttestet találtak Pécsett, egyelőre...