Mendes ruha nélkül védi az állatokat

Mendes ruha nélkül védi az állatokat A sztár ezzel csatlakozott azoknak a hírességeknek a sorához, akik óriásplakátokon hirdették: „inkább meztelenül járnak, mint szőrmében".Eva a szervezetnek adott interjúban elárulta: nem mindig figyelt arra, mit vesz fel. Amikor első filmje premierjére ment, egy szőrmekabátban lépett a vörös szőnyegre. A PETA másnap egy levelet írt neki, melyben figyelmeztették, hogy választása nem volt túl szerencsés. A színésznő azóta mindig figyel arra, mit vesz fel, és ha egy divattervező szőrméből készült ruhát ajánl fel, azt határozottan, de udvariasan visszautasítja.

Orosz szőkeség lett a világszépe

Orosz szőkeség lett a világszépe A 21 éves Kszenyija Szuhinova 108 ifjú hölggyel küzdött meg a világszépe címért a Dél-afrikai Köztársaság nagyvárosában megrendezett döntőben. A nyugat-szibériai Tyumenyből származó, 178 centiméter magas szőkeség India, illetve Trinidad és Tobago legszebb lányát előzte meg az 58. Miss World verseny dobogóján - írja a Blikk.hu.A világ minden tájáról érkezett szépségkirálynők a megmérettetés előtt egy hónapot töltöttek felkészüléssel a dél-afrikai országban, ahol már hatodik alkalommal rendezték meg a Miss World döntőjét.

"Öregedés? Dőlj hátra és élvezd!"

A többszörös Oscar-díjas fáradhatatlanul szereplő, rendező, komponáló Eastwood megválogathatja, hogy kivel dolgozik. Gran Torino című vígjátékához csupa ismeretlen arcot gyűjtött maga köré a filmvászonra, sőt a forgatókönyv is egy újonctól, Nick Schenktől származik.A 78 esztendős veterán filmest Walter történetében az ragadta meg, hogy akárcsak a főhős, ő is folyton változik és tanul - nyilatkozta az AP hírügynökségnek. A frissen megözvegyült Walt Kowalski magányosan él Detroit külvárosában. Társaságnak megteszi a puskája és a söre, főleg a betelepedett ázsiai szomszédságot...

Törőcsik otthon töltheti a...

Törőcsik otthon töltheti a karácsonyt Már sokkal jobban van, a veszély azonban még nem múlt el, legyengült immunrendszerével vigyázni kell rá az influenzás...

Amy Winehouse tananyag lett

Amy Winehouse tananyag lett A legújabb hírek szerint az énekesnő még ennél is komolyabb szerepet kapott a Nyugat-Skóciai Egyetem tananyagában: egy zenei...

Megcenzúrázták a meleg...

Megcenzúrázták a meleg cowboyokat A kivágott részek között szerepeltek olyan kulcsfontosságú jelentek is, mint például a két főszereplő (Heath Ledger és Jake...

Hargitai Bea ledöbbent...

Hargitai Bea ledöbbent Kolumbián Egyáltalán nem erre számított Hargitai Bea, amikor elvállalta a Senorita Szöszi kolumbiai forgatását. A szőke szépség persze...

Didót...

Didót terrorista-szimpátiával vádolják A "Safe Trip Home" című, nemrég megjelent új albumán Dido a Let's Do The Things We Normally Do című száma...

Jolie a legjobban kereső...

Jolie a legjobban kereső színésznő Az amerikai talkshow-királynőként emlegetett Oprah Winfrey "a nevét viselő média szédítő tömege, valamint roppant...

Megint kitette melleit a szupermodell

Megint kitette melleit a szupermodell A szexi Adriana a cég „csodamelltartóit" reklámozza, mely készítői szerint akár egy számmal is megnövelheti viselője mellméretét. Bár a modellnek nem igazán van rá szüksége, de a látvány valószínűleg éppen elég ahhoz, hogy a vásárlókat meggyőzze.

Elkészült a Pussycat Dolls kollekciója

Elkészült a Pussycat Dolls kollekciója Az amerikai lánycsapat - melynek énekese, Nicole Scherzinger a Forma 1-es pilóta, Lewis Hamilton barátnője - maga mutatta be a vadító ruhadarabokat az amerikai sajtónak. A „Shhh" kollekció ugyan még csak az Egyesült Államokban kapható, de ha a siker a látványon múlik, akkor valószínűleg hamarosan Európát is meghódítják a lányok.

Kezelhetetlenek a Beckham-gyerekek

Kezelhetetlenek a Beckham-gyerekek - Ordibálnak, verekszenek és egyáltalán nincsenek tekintettel a környezetükre, neveletlen kölykök és David soha nem szól rájuk - mesélte egy szemtanú a Daily Mailnek. Legutóbbi verekedésük a Los Angeles Lakers és a Toronto Raptors kosármeccsén robbant ki, amikor az ajándék lufikkal estek egymásnak, és olykor a körülöttük ülőket is eltalálták. David eközben békésen figyelte az eseményeket, míg Victoria egy londoni divat-shown vendégeskedett. ténykedései állítólag sok fejfájást okoznak a család személyzetének is, mivel idejük nagy részében ők vigyáznak a rosszcsontokra, akik...

Iskolát nyitna a szilikon...

Iskolát nyitna a szilikon szájú nő A szájmérete révén ismert hölgy elmondta: ízig-vérig nőnek tartja magát, mivel már több száz férfi fordult meg az ágyában. Az...

Olasz hadüzenet a...

Olasz hadüzenet a vibrátoroknak A gazdasági világválság az európai országok kormányfőit és elnökeit is megizzasztja: mind azon gondolkodnak, hogy lehetne a...

Pendrive-on jelent meg a...

Pendrive-on jelent meg a Belga-album Először GPS-en (globális helymeghatározó rendszeren) akarták kiadni koncertfelvételeiket, de az túl bonyolult lett volna és...

Állatkínzással vádolják...

Állatkínzással vádolják Freiéket Felháborította az állatvédőket Frei Tamás műsora. Az állatbarátok szerint A sztárok a fejükre estek adásaiban folyamatosan...

Beyoncé áprilisban...

Beyoncé áprilisban Budapestre jön A szervező Live Nation Hungary koncertiroda tájékoztatása szerint jövő szerdától árusítják a jegyeket a koncertre, amelyre...

Cliff Richard és a Shadows...

Cliff Richard 18 éves korában, éppen ötven esztendővel ezelőtt érte el első nagy sikerét a Move It című dalával, amelyet már akkor is a The Shadows kísért. A jövő őszre meghirdetett...

Hargitai Bea újra meztelenkedett

Hargitai Bea újra meztelenkedett - Az első akadályt könnyen vettem: a stábtagok segítettek felmászni a helikopter tetejére. A legemlékezetesebb mégis az volt, amikor egy Ferrari mellett fotóztak, hiszen imádom a száguldást - mesélte a Blikknek Bea.- Másnak a bungee jumping, nekem a fotózás jelenti az adrenalint. Először tizenhét évesen dobtam le ruhámat a nyuszis magazin kedvéért, azóta pedig számtalan fotózáson vettem részt. - Egy másik arcomat is meg akartam mutatni, hiszen a korábbi képek inkább visszafogottak lettek, most viszont vad és szexis képsorozat készült. Elégedett vagyok az eredményre, vad és szexis...

Elhunyt az énekes, Flipper Öcsi

Elhunyt az énekes, Flipper Öcsi A Hungária és a Dolly Roll egykori énekesét a székesfehérvári kórházban kezelték hetek óta, mert szervezete legyengült. Az énekes többször állt intenzív kezelés alatt is, de az elmúlt napokban jelentősen javult az állapota, így például már nem volt szükség gépi lélegeztetésre sem. A kórházi kezelés során súlyos belső szervi problémákra derült fény, amelyeket az orvosok heroikus küzdelemmel igyekeztek helyreállítani, de végül a betegség győzött. A STOP nem hivatalos információi szerint belső vérzés vezetett a zenész halálához.Többen már a kórházi kezelés ideje alatt tudni...

Válás: Madonna a munkába temetkezik

Válás: Madonna a munkába temetkezik Madonna hozzátette: "szomorú, hogy így alakult a magánélete, de nagyon szerencsés, hogy azzal a munkával foglalkozhat, amihez a legjobban ért." Szerinte "borzasztó lenne, ha gondolatai csak a válás körül forognának, és semmi mást nem tudna csinálni."Az 50 éves Madonna és a 40 éves Guy Ritchie válását múlt pénteken mondta ki egy londoni bíróság, nyolc év házasság után.Madonna jelenleg még az Egyesült Államokban turnézik és december 1-én mutatják be a mozik dokumentumfilmjét, amely Malawiról szól: az énekesnő és volt férje ebből az afrikai országból adoptálta...