Olasz hadüzenet a vibrátoroknak
2008. december 01. hétfő 16:47

A gazdasági világválság az európai országok kormányfőit és elnökeit is megizzasztja: mind azon gondolkodnak, hogy lehetne a válság hatásait enyhíteni. Silvio Berlusconi olasz kormányfő azonban a szexiparban látja a megoldás kulcsát.
A miniszterelnök szerint ugyanis azzal, ha 25 százalékra emelné az erotikus segédeszközök, magazinok és filmek áfáját, két legyet üthetnének a családok egy csapással.
- Gondoljanak csak bele: így a családok is többet tudnak spórolni hiszen a férj nem költ majd annyit szexújságokra, a feleség pedig vibrátorokra, ráadásul még a kincstárnak is jót tesz a plusz bevétel - ismertette tervét a 72 éves, playboy hírében álló politikus. Az egyik erotikus cikkeket áruló bolt tulajdonosa nem tart attól, hogy a törvény bevezetése után visszaesne forgalma.
- A jó szexről nem fognak lemondani az emberek, még a legnagyobb válságban sem - vélekedik a neve elhallgatását kérő kereskedő olasz lapoknak.
- Ráadásul ez nem megoldás semmire. Azzal, ha a családok 25 euróval (6500 forint) kevesebbet költenek egy hónapban, nem oldódik meg semmi, csak frusztráltabbak lesznek, és rosszabbul fognak teljesíteni a munkahelyükön - jelentette ki a német Bild magazinnak Tito Boeri, a milánói Bocconi Egyetem közgazdász professzora.
BorsOnline - Fotó: The Sun
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kilencvenegy éves melegrekord dőlt...
- Hétfőn és kedden nem látogatható a...
- Huszonhét határsértőt tartóztattak...
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Ilyen volt a pécsi Casino, ahol pénzt...
- Csaknem 50 ezer forintot szánunk...
- Nézze meg, mennyire betalált Dávid...
- Magyar Péter bejelentette, hogyan...
- Magyar Péter: csökken a kormánytagok,...
- Természetközeli élménypark vár...

