Szombaton játssza utolsó nyári edzőmeccsét a PMFC
Szombaton utolsó nyári felkészülési mérkőzésén lép pályára a PMFC az NB III-as bajnokság rajtja előtt. Hamarosan elérkezik a várva-várt pillanat, amikor a piros-feketék számára kezdetét veszi a bajnoki pontvadászat. Igaz, az NB III Közép-csoport 2017/2018-as idényének augusztus 13-ai rajtján Márton Gábor vezette labdarúgócsapatunk Szegeden, a SZEOL SC vendégeként kezd, addig viszont hátra van még a mecsekaljaiak számára a felkészülés főpróbája.Hatodik előkészületi meccsünk alkalmával a horvát harmadosztályú NK Slavonija Pozega alakulatának vendégeként játsszunk, augusztus...
Négy arannyal zárták a magyarok a birkózó EB-t
A magyar válogatott remek teljesítménnyel, négy arany-, egy ezüst- és három bronzéremmel zárta a szarajevói kadet birkózó Európa-bajnokságot.A magyar szövetség tájékoztatása szerint Szél Anna az 56, míg Bognár Erika a lányok 60 kilogrammos kategóriájában diadalmaskodott, a kötöttfogásúaknál pedig Szőke Alex címét megvédve nyert 85 kg-ban, a vasárnapi utolsó napon pedig Vátzi Bálint 100 kg-ban lett első.A küldöttség ezüstérmét a szintén kötöttfogású Bak Gergely (63 kg) szerezte, míg harmadik helyen végzett Szekér Szimonetta (52 kg), Nagy Bernadett (70 kg) és a kötöttfogású Takács...
Döntetlent játszott hétvégén a PMFC Eszéken
Szombat délután a horvátországi Eszékre indult a PMFC NB III-as labdarúgócsapatát szállító csapatbusz, amely a tervezett program szerint időben érkezett meg a Dráva-menti városba. A piros-feketék külföldi kiruccanásának célja nem más volt, minthogy ötödik nyári felkészülési mérkőzésük alkalmával összecsapjanak a szintén harmadosztályú NK Osijek második számú gárdájával. Az este hatkor startoló előkészületi találkozó helyszínéül a helyi kiscsapat, az NK Elektra óváros melletti pályája szolgált, ahol a meccs elejét jelző sípszóra közel százan gyűltek össze. A lelátón a horvát...
Hosszú a legjobb idővel...
A címvédő Hosszú Katinka a legjobb idővel jutott az esti döntőbe, Jakabos Zsuzsanna pedig a 12. helyen végzett 400 méter...
Nagy csatában kaptunk ki a...
Világbajnoki ezüstérmes lett Budapesten a magyar férfi vízilabda-válogatott, miután 8-6-ra kikapott a horvátok legjobbjaitól a...
Két ezüst úszásban: Hosszú...
Hosszú Katinka (képünkön) és Milák Kristóf is ezüstérmet nyert szombaton. Hosszú Katinka második lett 200 méter háton...
Märcz Tamás: világbajnokok...
Meg akarja nyerni a hazai vb-t a magyar férfi vízilabda-válogatott, amelynek erre Märcz Tamás szövetségi kapitány szerint...
Kenderesinek nem jött össze...
Cseh László ezüstérmet szerzett, Kenderesi Tamás (képünkön) pedig a negyedik helyen végzett 200 méter pillangón szerdán a Duna...
Felrobbant az uszoda: Cseh...
FRISSÍTVE a versenyzők nyilatkozatával. Cseh László címvédőként a második, az olimpiai bronzérmes Kenderesi Tamás pedig a...
Kenderesi szenzációs versenyzéssel nyitott a vébén: "nehéz lassan úszni"
FRISSÍTVE a pécsi úszó nyilatkozatával. Cseh László címvédőként a legjobb, Kenderesi Tamás pedig a hetedik idővel jutott az elődöntőbe 200 méter pillangón a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokságon kedden. A két magyar közül elsőként a riói olimpián bronzérmes Kenderesi állt rajtkőre, a harmadik futamban hatalmas ováció fogadta a 4-es pályán: a 20 éves versenyző fordulóival mintha gondok lettek volna, többször is hátrányba került emiatt, csak negyediknek vágott neki az utolsó hossznak, de egy nagyon erős utolsó harminc méterrel, 1:55.96-os idővel megnyerte a...
Sajnos nem jutott be a döntőbe Financsek Gábor
A Mohácsi TE versenyzője, Financsek Gábor a 43. helyen végzett, így nem jutott döntőbe 50 méter mellen, míg a brit Adam Peaty hatalmas világcsúcsot ért el a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokságon kedden. A 31 éves magyar versenyző (képünkön) az egyik legnépesebb számban - 85 induló - a hatodik előfutamban állt rajtkőre, egyéni csúcsától (27.99) jócskán elmaradva, 28.44 másodperces idővel a kilencedik helyen csapott célba, ezzel összesítésben a 43. lett. "Nem sikerült úgy, ahogy terveztem, pedig a felkészülésem összeállt. Sajnos, a rajtra szétestem, már a beugrásom...
Nem jutott négy közé a magyar női vízilabda-válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott nem jutott be a legjobb négy közé a magyarországi vizes világbajnokságon, miután a hétfői negyeddöntőben 6-4-re kikapott a kanadai együttestől.Bíró Attila szövetségi kapitány Európa-bajnok csapata pontatlanul, sokszor bizonytalanul játszott - csupán a második negyedben szerzett gólt -, míg az észak-amerikai együttesből Monika Eggens egymaga ötször talált be.Az 5-8. helyért a görög-spanyol párharc vesztesével játszanak a magyarok.Eredmény, negyeddöntő:Kanada-Magyarország 6-4 (1-0, 3-4, 1-0, 1-0)góldobók: Szilágyi, Czigány, Illés, Takács 1-1,...
Megvan az első arany:...
Hosszú Katinka megvédte címét a női 200 méteres vegyesúszásban a 17. vizes világbajnokságon hétfőn a Duna Arénában. A...
Vizes vb: a versenyzők...
Több neves versenyző és szakember szerint is Magyarország fantasztikus házigazdája a 17. vizes világbajnokságnak, s ez a...
Megvan az első magyar érem...
Bronzérmet nyert a Kozma Dominik, Németh Nándor, Holoda Péter, Bohus Richárd összeállítású 4x100 méteres férfi gyorsváltó az...
Büszkék lehetünk, nagy...
Seszták Miklós szerint a feladatokat elvégezték, tart a magyarországi vizes világbajnokság és eddig nagy sikernek számít. A...
Kenderesi Tamás nem viccel:...
Nagyon jó szereplést vár magától Kenderesi Tamás pécsi úszó a budapesti vizes világbajnokságon. A Népszavának azt mondta,...
Elverte a Kaposvárt a PMFC...
A piros-fehérek szerda este régi riválisuk, a Kaposvár Rákóczi otthonában léptek pályára. A pécsiek jól kezdték a...
Kajak-kenu Eb: öt érem, közte két arany 200 méteren
A magyar versenyzők öt érmet, két-két aranyat és ezüstöt, valamint egy bronzot szereztek a vasárnapi 200 méteres döntőkben a plovdivi kajak-kenu Európa-bajnokságon. A legrövidebb távon elsőként a szombaton az 500 méteres négyes vezérevezőseként aranyérmes Lucz szállt vízre a magyarok közül. A kétszeres U23-as világbajnok versenyző a jó rajt után remekül tartotta a lépést legfőbb ellenfeleivel, s a hajrá neki sikerült a legjobban, ő rúgta be a hajóját elsőként a célba. "Az előfutamban nem jött össze a jó rajt, most viszont szerencsére igen, utána pedig...
Döntetlennel nyitotta az edzőmeccsek sorát a PMFC
Gólokban gazdag mérkőzésen 3-3-as döntetlent játszott szombaton a PMFC a szintén harmadosztályú Veszprémmel. Lejátszotta első edzőmérkőzését szombaton délután a PMFC, Újmecsekalján a Veszprémet fogadták. Rögtön az elején büntetőhöz jutottak a hazaiak, Koller azonban elhibázta a 11-est. A 21. percben a vendégek megszerezték a vezetést, öt perccel később Frank egyenlített. Az első negyvenöt percben további két gólt szereztek a veszprémiek, a második félidőben a PMFC azonban Mojzer és Rácz révén egyenlíteni tudtak, így döntetlennel ért véget a találkozó.PMFC: Sólyom - Kónya K.,...
Kajak-kenu Eb: öt arany és egy bronz a szombati magyar mérleg
A magyar egységek nagyszerű teljesítményt nyújtva öt arany- és egy bronzérmet gyűjtöttek szombaton, a plovdivi kajak-kenu Európa-bajnokság első döntős napján, amelynek délelőttjén hét 1000 méteres és három 500 méteres finálét rendeztek. A magyarok közül elsőként a kajakos Bodonyi Dóra szállt vízre a kissé borult, ellenszeles időben, s ő máris megörvendeztette a maroknyi magyar szurkolósereget. A 23 éves szolnoki versenyző féltávnál még második volt az orosz Vera Szobjetova mögött, de 600 méternél már az élre állt, s bár lengyel és brit riválisa vele tartott, a...
A rovat további témái
- Első edzőmeccsét játssza szombaton a Munkás, akár sört is vihetünk a lelátóra
- Új szakmai stábbal készül az idényre a PTE-PEAC
- Jótékonysági focikupát rendeznek Pécsváradon
- Ez ám a megtiszteltetés! Kenderesi Tamás mondhatja el a sportolói esküt a világbajnokságon
- Pécs a mazsorett egyik fellegvára, már nemzetközi szinten is sikeresek a lányok
- Több mint nyolcezren úszták át a Balatont
« Előző
1539 | 1566 | 1593 | 1620 | 1647 | 1674 | 1701 | 1728 | 1755 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Sebesvonatok járnak Pécs és Mohács...
- Itt a szaharai por, saras eső hullhat
- A szívelégtelenségben szenvedő...
- Részletes tájékoztatót küldenek a...
- Megkezdték a választási értesítők...
- Drogot árultatott egy nő a nyolcéves...
- Szakvezetéssel járhatjuk be pénteken...
- Halálosan megfenyegettek egy fideszes...
- Csaknem százzal kevesebb párt...
- Tour de Hongrie: a királyetap...

