Két ezüst úszásban: Hosszú és Milák második lett
2017. július 29. szombat 18:52

Hosszú Katinka (képünkön) és Milák Kristóf is ezüstérmet nyert szombaton.
Hosszú Katinka második lett 200 méter háton szombaton a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokságon.
A szám olimpiai ezüstérmese fantasztikus országos csúccsal, 2:05.85 perces idővel csapott a célba, a tavalyi, riói olimpián felállított 2:06.03-as idejét javította most meg.
Hosszú az 1-es pályán vágott neki a négy hossznak, tökéletesen kapta el rajtot, az első fordulónál második volt, azonban olyan jól rúgta el magát a faltól, hogy pillanatok alatt az élre állt. Főként ennek a fegyverének köszönhetően az utolsó hosszt is elsőként kezdte meg, a címvédő ausztrál Emily Seebohm azonban az utolsó métereken megelőzte őt.
Milák Kristóf is ezüstérmet nyert 100 méter pillangón szombaton a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokságon.
A mindössze 17 éves Milák az előfutam és az elődöntő után harmadszor is junior világcsúcsot úszott, 50.62 másodperces idejével pedig tovább javította országos rekordját. A számot az amerikai Caeleb Remel Dressel nyerte, Cseh László ötödik lett.
Milák a magyar csapat hatodik érmét szerezte a hazai rendezésű világbajnokságon. Hosszú Katinka 200 méter vegyesen megvédte címét, 200 méter pillangón harmadik, 200 méter háton pedig második lett, mellette Cseh László szerzett egy ezüstöt 200 méter pillangón, a 4x100 méteres férfi gyorsváltó pedig harmadikként végzett.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hatalmas fordulat jön, viharos...
- Három baranyai települést céloznak...
- Jövő héttől folytatódnak az...
- Angliában fogtak el egy szökésben...
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- A vásárcsarnok népszerű árusa, Kovács...
- Idén is megrendezik a magyar...
- Becsületbeli ügy a kormány számára a...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...

