Csaknem háromszázmillió forinttal támogatja a Honsa pécsi beruházását a kormány
A versenyképesség-növelő támogatási programban résztvevő vállalatok beruházásaikkal már az új világgazdasági korszakra készülnek, ezt támasztja alá, hogy mindhárom vállalat, amely szerdán vette át támogató okiratát, pályázatában kapacitásának növelését, új technológia alkalmazását, termékkínálatának bővítését vállalta, valamint, hogy termékeivel új piacokra lép - mondta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten sajtótájékoztatón. Szijjártó Péter hozzátette, a versenyképesség-növelő támogatási programban 806 vállalat nyújtotta be pályázatát, a...
Palántákkal segítette a családokat a Katolikus Karitasz
A Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ és a Katolikus Karitász jóvoltából, közel 1000 palántával tudta támogatni a rászoruló családokat a pécsi egyházmegye területén. Az országosan 15000 zöldségpalánta felajánlás jóvoltából több segélyszervezet, köztük a Katolikus Karitász is palántákat adományozhatott tovább. Az átvett palánták idősotthonoknak, fogyatékkal élőknek és rászoruló családoknak nyújtott segítséget ország szerte. A paprika, paradicsom és uborka palánták mellé olyan társnövényeket is adományozott a...
Nem álprobléma, nem kamu: a korlátozások feloldása miatt jönnek ismét százával a migránsok
Többen állítják - nemcsak internetes hozzászólásokban, hanem egyes balliberális médiumokban is -, hogy a napokban újra egyre intenzívebbé váló migrációs nyomás csak mese. Azt az összeesküvés-elméletet hangoztatják, hogy a koronavírus lecsengése után mesterségesen kelti a félelmet és a gyűlöletet magyar kormány. A járvány és a bevándorlás között azonban egészen más összefüggés van: azért jöttek viszonylag kevesen néhány hétig, mert a balkáni útvonalon nem hagyhatták el a befogadóközpontokat a pandémia terjedésének lassítása érdekében. Május közepétől azonban szabad a mozgás. Komoly...
Már több mint egy hónapja...
A járvánnyal kapcsolatos hivatalos tájékoztatási oldal szerint továbbra is összesen harminchat olyan embert tartanak nyilván,...
Baranyát is eléri a vihar,...
Az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelzésében azt írta: szerdán a Baja-Tatabánya vonaltól nyugatra többfelé kell...
Embercsempészet gyanúja...
Egy 28 éves ukrán gépkocsivezetőt állítottak elő a rendőrök Pécsett. A rendőrök kedden 12 óra 5 perckor egy...
A víz még hideg, lángos nem...
Pünkösd hétfője után, egy félig-meddig napfényes keddi délelőttön, a pécsi Abay Nemes Oszkár Sportuszoda, valamint annak...
Pécsi vezetéssel hozzák...
A Pécsi Tudományegyetem (PTE) Szentágothai János Kutatóközpont vezetésével jön létre a Nemzeti Virológiai Laboratórium,...
Személyiségi jogi pert...
Közleményben jelentette be kedden Péterffy Attila, Pécs polgármestere, hogy személyiségi jogi pert indított. Azt nem közölte...
Így fest sapka, maszk nélkül a pécsi bankrabló - Egyelőre bottal ütik a nyomát
A pécsi pénzintézet kirablójáról grafika is készült. Ahogy arról korábban beszámoltunk, egy férfi május 12-én 15 óra 20 perckor Pécsett, a Komlói úton szájmaszkkal az arcán bement egy pénzintézetbe, majd közölte, hogy fegyver van nála, és pénzt követelt. Miután megkapta a pénzt, elmenekült a helyszínről. Az első bejelentés a rendőrségre a rablást követő tizedik percben érkezett. A rendőrök egy percen belül a helyszínre érkeztek, és megkezdték a forró nyomos üldözést. Az eset során nem sérült meg senki, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság rablás bűntett...
Pécsett és Mohácson is őrtüzek gyúlnak a gyalázatos trianoni diktátum évfordulóján
Több cserkészszövetség szervezésében a világ számos pontján megemlékeznek június 4-én a trianoni békediktátum aláírásának századik évfordulójáról. A kezdeményezéshez több baranyai településről csatlakoztak, így többek közt Pécsett, Mohácson és Komlón is őrtüzeket gyújtanak 20 óra 20 perckor. Június negyedikén lesz száz éve annak, hogy aláírták a trianoni békediktátumot. A hazánkra erőltetett döntés következtében a Magyar Királyságot példátlan igazságtalanság érte 1920-ban: elvesztette területének körülbelül kétharmadát, lakosságának több mint a felét. A gazdaság egyik alapját...
Más nevére szóló jogsit mutatott a rendőröknek
Más nevére kiállított vezetői engedéllyel próbálta igazolni magát egy férfi Pécsett. Pécsett, a Nagy Lajos Király úton vontak intézkedés alá egy járművezetőt a rendőrök hétfőn hajnalban. Az ellenőrzés során megállapították, hogy a férfi személyazonosságának igazolására más nevére kiállított vezetői engedélyt adott át. A rendőrök a 36 éves hegyszentmártoni férfit elfogták, előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki.Ellene a Pécsi Rendőrkapitányság közokirat-hamisítás miatt nyomoz.
Baranyán tényleg nem fog a...
A járvánnyal kapcsolatos hivatalos tájékoztatási oldal szerint továbbra is összesen harminchat olyan embert tartanak nyilván,...
Baranyában eddig sosem...
Május 28-án a késő délutáni órákban a madártani egyesület egyik önkéntese egy kucsmás sármányt figyelt meg Hosszúhetény...
Vicze Csilla szerint...
"Meglepődve értesültem arról, hogy Pécs polgármestere „jó hírnevének megsértése miatt" személyiségi jogi pert...
Keddtől Pécsett is a régi...
A koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozó intézkedések enyhítése keretében jövő keddtől a szolgáltató megkezdi a...
Kedden már csobbanhatunk a...
Június 2-án, azaz kedden nyit újra a pécsi Hullámfürdő strandja. A koronavírus okozta fennakadásokat követően...
Ötvenkét sasfióka repült ki...
Az idei fészektérképezések során a rétisasok 6 új fészke került elő, a régiek közül pedig 7 semmisült meg, közölte a Magyar...
Tört-zúzott egy elmeháborodott egy pécsi templomban
Többszörös visszaesőként elkövetett rongálás miatt két év szabadságvesztésre ítélte a Pécsi Járásbíróság azt a férfit, aki tavaly februárban tört-zúzott egy helyi templomban. A Pécsi Törvényszék a nem jogerős ítéletet ismertetve azt írta, a harminckilenc éves férfi elrejtőzött a pécsi templomban, majd az épület zárása után megpróbált hozzáférni a perselyben lévő pénzhez és a kegytárgyakhoz, eközben összesen csaknem kettőmillió forintos kárt okozott.A férfi egyebek mellett szobrokat, szentségház-tartókat és üvegezett ajtókat rongált meg, de mivel nem tudott elvinni...
Baranyában szerencsére továbbra sincs új beteg
A járvánnyal kapcsolatos hivatalos tájékoztatási oldal szerint továbbra is összesen harminchat olyan embert tartanak nyilván, akik igazoltan megfertőződtek az új koronavírussal Baranya megyében. Az oldal térképe alapján továbbra is Budapesten (1848 ember) és Pest megyében (554) van a legtöbb fertőzött. Ezt követi Fejér megye (371), Komárom-Esztergom megye (262), Zala megye (255) és Csongrád megye (115). Békés megyében (11) van a legkevesebb fertőzött Magyarországon. Baranyában május 2-a óta nem változott a fertőzöttek száma.
Apját és testvérét is megverte egy férfi Komlón
A komlói rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a helyi férfinak az ügyében, aki megütötte apját és testvérét, valamint ablakokat tört be. Garázdaság miatt nyomozott a Komlói Rendőrkapitányság egy 26 éves helyi férfi ellen. A férfi 2020. február 2-án délután megjelent egy komlói társasháznál, ahol üvöltözött és betörte az egyik lakóház bejárati ajtajának ablakát. Ezt követően édesapja lakásához ment, ahol testvérével és apjával is dulakodott, utóbbit ököllel arcon ütötte, majd távozott. Kis idő elteltével visszament, többször megrúgta a lakás ajtaját, majd az...
« Előző
9786 | 9807 | 9828 | 9849 | 9870 | 9891 | 9912 | 9933 | 9954 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Az erős, viharos szél felkavarhatja a...
- Ezen a napon robbant fel negyvenc éve...
- Minden eddiginél korábban indul a MÁV...
- Jön a ballagás, az anyák napja, jön a...
- Szakvezetéssel járhatjuk be ismét a...
- Bánki Erik majd' negyven év után...
- Tizenöt másodperc kellett a hírnévhez...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Vitézy Dávid Komlón: véget ér a...
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...

