A rendőrök felvették a kesztyűt, felszámolnák a kuplerájt a Zsolnay-szobornál

A rendőrök felvették a kesztyűt, felszámolnák a kuplerájt a Zsolnay-szobornál Amint arról beszámoltunk, áldatlan állapotok alakultak ki a Zsolnay-szobor környékén, a Szabadság utca északi végénél, valamint az Iparosház mögötti területen, amit eluraltak a hajléktalanok. Cikkünk megjelenését követően a rendőrök gyakran megjelennek a helyszínen, s intézkednek is, igaz, egyelőre váltakozó eredménnyel. Közterület-felügyelőket viszont továbbra sem láttak arrafelé az ott lakók.  A panaszosok korábban arról számoltak be, hogy a környéket jellemzően éjszakánként hajléktalanok vették birtokba, az egykori Iparos Kisvendéglő teraszán végzik el szükségleteiket,...

92 éves férfit fosztott ki aljas gazember Pécsett

92 éves férfit fosztott ki aljas gazember Pécsett A rendőrök eljárást indítottak egy helyi férfi ellen.      A nyomozók hétfőn gyanúsítottként hallgattak ki egy 24 éves helyi férfit, aki a gyanú szerint előző este Pécsett, az Uránvárosi buszvégállomás mellett egy 92 éves férfitől pénzt kért. Miután az idős férfi átadott neki kétezer forintot, még több pénzt kért tőle. A sértett azonban nem akart többet adni, ezért hátrálni kezdett, de elesett. A gyanúsított ekkor kivett a földön fekvő ember kezéből ötezer forintot a nála lévő kétezret pedig eldobta.A rendőrök beazonosították a feltételezett elkövetőt,...

Hét hektáron lángolt a tarló, körbálák is elégtek

Hét hektáron lángolt a tarló, körbálák is elégtek Bogádmindszent külterületén hét hektáron égett hétfőn a tarló, illetve rajta harminckét nagy méretű körbála.    A tűz erdősávot, illetve a még nem égő bálákat veszélyeztette. A helyszínre a sellyei és siklósi tűzoltókat riasztották, akik három vízsugárral és kéziszerszámokkal oltották el a lángokat. Segítségükre egy munkagép a terület körbeszántását végezte el a tűz megfékezésének érdekében. Személyi sérülés az eset kapcsán nem történt.

Így állunk ma: megérkeztek...

Így állunk ma: megérkeztek a járványügyi adatok Országszerte 45, Baranyában három új fertőzöttet igazoltak.   Elhunyt egy beteg, így az elhunytak száma 30 042 fő. A...

Figyelem! Az összes...

Figyelem! Az összes baranyai járásra riasztást adtak ki Délelőtt az északnyugat felől vonuló zivataros csapadékrendszer előbb a Dunántúl középső részein és a Duna vonalában vonul át,...

A baranyai szociális...

A baranyai szociális intézményekben is nagyon sokan kérik a harmadik oltást Baranya megyében a szociális otthonokban a gondozottak és a gondozók túlnyomó része kéri a harmadik vakcinát, oltásuk jó...

Ismét pusztítják a...

Ismét pusztítják a szúnyogokat Baranyában A héten a tervek szerint 274 településen 121 ezer hektáron gyérítik a szúnyogokat - tájékoztatta a program végrehajtásáért...

Burkolatfelújítás miatt...

Burkolatfelújítás miatt korlátozások lesznek a 6-oson Pécsett Burkolatfelújítási munkálatokat végez a Magyar Közút Nonprofit Zrt. a 6-os főút pécsi szakaszán a Felsőmalom utca és a Liszt...

Eszméletlenre rugdosott egy...

Eszméletlenre rugdosott egy fiú egy férfit Bakonyán A rendőrök eljárást indítottak egy 18 éves helyi fiú ellen.       A nyomozók gyanúsítottként...

Három érmet nyertek magyar középiskolások a földrajzi diákolimpián

Három érmet nyertek magyar középiskolások a földrajzi diákolimpián Egy arany és két ezüstérmet nyertek magyar középiskolások a nemzetközi földrajzi diákolimpián - tájékoztatta hétfőn az MTI-t a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kara (PTE TTK), amely a négytagú csapatot összeállította és felkészítette.     Magyarország 2006 óta külda nemzetközi versenyre csapatokat, és eddig minden évben sikerült éremmel hazatérniük a tagoknak - emlékeztettek. Az idei földrajzi diákolimpián Balogh Zsófia (győri Révai Miklós gimnázium), Csada Lili (budapest-kőbányai Szent László gimnázium), Verkmann Dávid (budapesti Fazekas Mihály gimnázium)...

Tovább emelkedett az új fertőzöttek száma a hétvégén, országszerte terjed a járvány

Tovább emelkedett az új fertőzöttek száma a hétvégén, országszerte terjed a járvány A hétvégén 188 új fertőzöttet igazoltak, s elhunyt három beteg. Baranyában négy új fertőzöttet szűrtek ki.   A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 768 308 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 12 155 főre csökkent. 92 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 11-en vannak lélegeztetőgépen.Baranyában négy új fertőzöttet azonosítottak, számuk a járvány kezdete óta 28 646.

Viharos széllel érkező zivatarokkal ér véget a kánikula

Viharos széllel érkező zivatarokkal ér véget a kánikula Hétfőn tetőzik a hőség: emiatt néhány megyére a legmagasabb fokú figyelmeztetést is kiadta az Országos Meteorológiai Szolgálat. Várhatóan este viharos széllel érkezik meg a hidegfront, de már délutántól is lehetnek heves zivatarok.     A meteorológiai szolgálat az MTI-hez hétfő reggel eljuttatott veszélyejelzésében azt írta: a napi középhőmérséklet sok helyen alakul 26, 27, főként délen 28, 29 Celsius-fok felett. Emiatt Bács-Kiskun, Békés és Csongrád-Csanád megyére harmadfokú figyelmeztetést adtak ki. Szintén a hőség miatt Baranya, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok,...

Ezeken a helyeken adhatunk...

Ezeken a helyeken adhatunk vért Baranya megyében Az alábbi helyszíneken és időpontokban várják a véradókat a héten Baranyában.Komló, Polgármesteri Hivatal (Városház tér. 2.)...

Pécsett és az 57-es út...

Pécsett és az 57-es út mentén is ellenőriznek a revizorok Nem pihen az adótraffipax augusztusban sem. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) baranyai munkatársai augusztus 16. és 22....

Lángra kapott egy épület...

Lángra kapott egy épület teteje Baranya megyében A tetőszerkezetben keletkezett tűz - közölte a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Kigyulladt egy melléképület a...

A húszéves pécsi lány,...

A húszéves pécsi lány, Orsulics Nada számára a segítségnyújtás az első Orsulics Nada évek óta a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt tagjaként próbál segíteni mindenkinek, mindenütt, ahol szükség van rá. A...

Kibéreltek egy lakókocsit,...

Kibéreltek egy lakókocsit, aztán jól szétverték A pécsi nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát. Rongálás miatt nyomozott a Pécsi Rendőrkapitányság egy 37 éves pécsi házaspár,...

Nagy baleset történt...

Nagy baleset történt szombat este Mohácsnál Összeütközött két gépkocsi az 56-os főút 51-es kilométerszelvényénél, Mohács térségében. Az ütközés következtében az egyik...

Megkéselte a fiát egy pécsi férfi pénteken éjjel

Megkéselte a fiát egy pécsi férfi pénteken éjjel A rendőrök rövid időn belül elfogták az elkövetéssel gyanúsítható pécsi férfit.       A rendőrségre pénteken késő este arról érkezett bejelentés, hogy Pécsett, a Corvin Ottó utcában megkéseltek egy férfit. A helyszínre érkező rendőrök megállapították, hogy egy 51 éves férfi az utcán összeszólalkozott a fiával, majd felmentek a lakásba, ott folytatták a vitát, amely odáig fajult, hogy a fiú megrúgta az apját, aki erre felvett egy konyhakést, és a lépcsőházban lábon szúrta a fiát. A sértett súlyos sérülést szenvedett.A rendőrök az apát elfogása után...

Felbőgnek a motorok szombaton Uránvárosban, több ezer nézőt várnak az autósport fesztiválra

Felbőgnek a motorok szombaton Uránvárosban, több ezer nézőt várnak az autósport fesztiválra Most szombaton rendezik a II. Pécsi Autósport Fesztivált a Veress Endre utca sportcsarnokhoz és műjégpályához közeli szakaszán. Az esemény gerincét a szlalomversenyek jelentik majd, amelyeken tizenegy kategóriában mérhetik össze tudásokat az indulók. Az érdeklődőket többek közt motoros bemutatóval, mini sportágválasztóval, valamint a rendőrök, katonák és tűzoltók bemutatójával is várják. A belépés ingyenes.A lóerőké lesz a főszerep augusztus 14-én, szombaton a Pécsi Autósport Fesztiválon, amelyet immár második alkalommal rendeznek meg. Egy „egyszerű" versenynél azonban...

Szombattól hétfő éjfélig hőségriasztást rendelt el a tisztifőorvos

Szombattól hétfő éjfélig hőségriasztást rendelt el a tisztifőorvos Hőségriasztást adott ki a következő napokban várható tartós hőség miatt szombattól az ország egész területére Müller Cecília országos tisztifőorvos.     A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) pénteken az MTI-hez eljuttatott közös közleménye szerint a tisztifőorvos szombaton 0 órától hétfő éjfélig rendelte el a másodfokú intézkedést. Hőségriasztást akkor rendelnek el, ha legalább három egymást követő napon eléri vagy akár meghaladja a napi középhőmérséklet a 25 Celsius-fokot. Müller Cecília idén hatodik...