Posztumusz elismerés Turós Lászlónak

A november 9-i ünnepségen részt vevők az elismert erdészeti szakemberre emlékezhetnek, aki mintegy negyed évszázadig vezette a Vajszlói Erdészetet, és ezalatt öt ízben részesült miniszteri kitüntetésben, valamint 1995-ben a szakmai berkekben rangos Bedő Albert-díjat is meg-kapta. Turós László volt a szerzője a Mecseki Erdészeti Zrt. ötvenedik születésnapja alkalmából megjelent Erdei Kincseskönyvnek is. Az avatóünnepség 2007. november 9-én, 11 órakor kezdődik Vajszlón.

A CMM a Perczel utcába készül

A Civilek a Mecsekért Mozgalom szakértői látogatást tesznek november 9-én délelőtt a Honvédelmi Minisztérium Perczel utcai tájékoztató irodájában azzal a céllal, hogy megtudják, a mintegy öt hónapja működő iroda milyen információkkal szolgál a civil lakosság számára - tájékoztatta a CMM szerkesztőségünket.A Civilek a Mecsekért Mozgalom elutasítja a honvédelmi miniszter ún. monitoring csoportjában való részvételt, ám ügyel arra, hogy elhallgatott adatok és félinformációk folytán ne kerüljön sor a pécsiek és Pécs környékiek félretájékoztatására, az esetleges veszélyek...

Elmarad a Művészetek Háza egyik programja

A Művészetek és Irodalom Háza november 9-re tervezett "Nagyító alatt a török szellemvilág" című programja technikai okok miatt elmarad - értesítették szerkesztőségünket a rendezők.

A pécsi nagycsaládosok a...

"Az államnak alkotmányos feladata nemcsak a közlekedés lehetővé tétele, hanem a természeti és épített környezet megőrzése, javítása is. A vasúti szárnyvonalak fenntartása nem...

Elfogultsági indítvány a...

A szakértői kirendelés csak a vád tényállását rögzítette, a vádlotti védekezés tényállását nem, ezért elfogultságot jelentek be, kérem, új tanács tárgyalja az ügyet - közölte Varga Tamás,...

Ingyen osztja a...

Azok a virágszerető emberek, intézmények, akik eddig is gondozták közterületen lévő előkertjeiket, és azok, akik ehhez kedvet kaptak, a Megyeri út 100 sz. alatti telephelyen tulipán,...

EKF-főrendőr lesz a volt...

- Hét évig szolgálta főkapitányként a megyei állományt. Teljesnek tekinti munkáját, vagy szívesen levezényelte volna még a határőrség és a rendőrség integrációját is?- Úgy érzem a...

Reneszánsz város épülhet...

A beruházó Kollár László elmondta, hogy a 7,5 hektáron elterülő létesítmény-együttes korhű környezetben fogadja vendégeit. Ennek érdekében a középkorihoz hasonló házakat, színházat,...

EKF: vita Pécs és a megye...

EKF: vita Pécs és a megye között Bár egy fővárosi (azaz: megint pesti!... - a szerk.) magántervezői csoport már ígéretet kapott arra, hogy hamarosan...

Tovább tárgyalnak a távhődíjról

Tovább tárgyalnak a távhődíjról A sajtó képviselőinek Gasz elmondta azt is, hogy a lakosság által a távfűtésért fizetendő összeg az alapdíj és a hődíj árából adódik össze, mely országszerte más és más. Pécsett az alapdíj magában foglalja a hőszolgáltatással kapcsolatos állandó költségeket, míg a hődíj a tüzelőanyag-felhasználás költségeit takarja.  Az igazgató úgy véli, a fűtésért fizetendő összegben az alapdíj arányának csökkentése azért lényeges, mert ez az, amit felesleges kiadásnak tartanak a távfűtéses lakásban élők - az összeget ugyanis állandóan fizetni kell, míg a hődíjat csak fűtési...

Dumagépek a Jakabhegyi úti koleszban

Dumagépek a Jakabhegyi úti koleszban A választást nagyban megkönnyíti a szépemlékű - „mindenki dugott vagy csövezett már itt" - Jakabhegyi kollégium, hiszen a pesti Godot Dumaszínház szerda este a diákszállón vendégszerepel - Kiss Ádammal (képünkön) és Kőhalmi Zoltánnal a főszerepben. A két ifjú dumagép közül előbbi a Magyar Rádió 5. Humorfesztiválján az alapító díját nyerte el, míg utóbbi az 1998-as Humorfesztivál győztese. A páros ismerős lehet a Fábry-showból is - bár némileg csökkentheti nézettségüket, hogy egyikőjük éppen az EB-döntő alatt kapott nyolc percet a Mestertől.Kiss...

Dakos József az új főkapitány

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) új bűnügyi főigazgatója Kökényesi Antal rendőr vezérőrnagy, az új rendészeti főigazgató Samu István határőr vezérőrnagy lesz, a gazdasági főigazgató továbbra is Sipos Gyula rendőr dandártábornok marad - mondta el az országos főkapitány.A Köztársasági őrezred élére Dobozi József rendőr dandártábornok, a Nemzeti Nyomozóirodáéra Petőfi Attila rendőr ezredes, a Rendészeti Biztonsági Szolgálatéra Papp Károly rendőr dandártábornok, a később felálló Reptéri Rendőri Igazgatóságéra pedig Dúzs József határőr dandártábornok kerül.A...

Holnap: ítélet Toller...

A legutóbbi tárgyalás óta a perbíró Budapesten kihelyezett ülésen hallgatta meg tanúként a halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolt személyautó vezetőjének feleségét...

Biztossá vált a holnapi...

A munkabeszüntetés miatt 6 és 8 óra között nem indulnak el a vonatok Pécsről sem.Mint Malisek János, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) vezető ügyvivője a Pécsi Újság.hu...

Kétségessé vált a Balokány...

Kétségessé vált a Balokány jövője A Balokányba tervezett másfél milliárdos projekt keretében felépítendő wellness-központtal Pécs egyik nagy hiányosságát...

Felszálló ágban a Mecseki...

„A Mecseki Fotóklub 1957-ben alakult, máig független egyesületként működik" - mondta lapunknak a jubiláló, s fél évszázada aktív fotós szervezetként működő csoport elnöke,...

Budapestre gyalogol...

Gyalog indul Budapestre Drávapiski polgármestere, Mali Zoltán szerdán, tiltakozásul amiatt, hogy a dél-baranyai község nem kapott támogatást a tervezett vakok és gyengénlátók...

Mekkora üzlet lesz a Nick-udvar?

Mekkora üzlet lesz a Nick-udvar? Évek óta téma az egykor szebb napokat látott, ám ma rendkívül elhanyagolt állapotban lévő Nick-udvar megújítása. A koszos sikátort a tulajdonos Pécsi Városüzemelési és Vagyonkezelő Zrt. újítaná meg oly módon, hogy az emeleti ingatlanokat eladná, vagy irodákat költöztetne az egykori lakásokba. A tervek szerint a földszinti helyiségekben kialakított bérleményeket megtartja a társaság, ezek kiadásából évi hatvanmilliós bevételre számít.A Király utca és a Széchenyi tér sarkán lévő tömb rekonstrukciójának már többször nekiálltak, ám azon kívül, hogy a bérlők a...

Mészáros András a Konzervatív Körben

Mészáros András a Konzervatív Körben A Kör vezetője, Staub Ernő a hétfő esti rendezvény felvezetésében kiemelte, keveset tudnak arról, hogy Liverpoolban, a görög Patrasban vagy éppen Grazban milyen események zajlanak, zajlottak az EKF-kapcsán, nekik azonban, mint pécsieknek fontos a cím - ezért is kezdeményezték a találkozót. Az elnök szerint vitaestjük azért is aktuális, mert a közelmúltban egy sor, az EKF-t közvetlenül érintő újabb kérdés is felmerült - például az Expo Center, vagy a leendő konferencia és koncertközpont fenntarthatósága -, melyekre nem csak ők várják a választ.Mészáros András...

Sándor György, mint rektor úr

Sándor György, mint rektor úr „Potrohomadta, hajnyirbálás, bajuszperzselés, s kis piszkafának a fülbe való bedugdosása - így szólt Übü papa a századfordulón az extravagáns író, Alfred Jarry tollából született Übü királyról szóló folyamban. Übü papa indokolatlan erőszakossága, és főként ostobasága - ugyan nem, de világának különössége - s talán abszurditása - Sándor György semmittudását is meghatározza. Az egykor porsárga Burda-szabásmintával a szürke Budapestet járó helyi turista - örült neki, hogy itt lehetett - egy hónapja immár intézményesített keretek között, a Semmittudás Egyetemének Pécsre is...