Maradt még benne spiritusz

Dr. Cserép Attila ezredes, a nyílt, őszinte és a polgárok által is kedvelt pécsi rendőrkapitány április 30-án ölti utoljára magára az egyenruhát - az ok prózai: őt is elérte a nyugdíjkorhatár.

Bár sokan úgy gondolták, Sárközi Ferenc megyei kapitány távozása késztette őt is arra, ne kérjen hosszabbítást, valójában már kora ősszel eldöntötte: tavaszig marad csak a városi kapitányság élén.

„Kiderült, hogy odafenn nem szívesen támogatják a több éves hosszabbítást, így nem is akartam szándékosan a fiatalok útjába állni" - mondja a tavaszig az „Év rendőre" címet is birtokló ezredes, aki szerint "nincs ezzel semmi baj".

„Természetes, hogy nem a tíz évvel fiatalabbaktól kell megválni. Viszont az én stílusomhoz hozzátartozik: szépen kell búcsúzni, így nem is szeretnék már a testületnél maradni a nyugdíjazás után."

Utódjának mindenesetre keményen feladja a leckét, ugyanis a főkapitányi székben eltöltött idő alatt olyan rendszert dolgozott ki, amelyet dőreség lenne felszámolni.

„Egy meglehetősen rossz erkölcsi és szakmai állapotban lévő kapitányságot volt szerencsém átvenni '97-ben. Azóta a felderítési arány duplájára - ötven százalékosra - emelkedett, kiválóan működtettük az őrsöket, közelebb kerültünk az emberekhez, kiegyensúlyozottá vált a bűnüldözési munka. Hatalmas erőfeszítések árán kellett szemléletváltásra bírnom kollégáimat, letörni a keményvonalasságot, s ügyfélbarát viselkedésre ösztönözni őket" - sorolja, majd kérdésemre hozzáteszi: "logikus lenne, ha az én ars poeticámat folytatná az utódom is..."

A kapitány szerint „a rendőrség olyan mint egy családi ház, folyamatos gondozásra, fejlesztésre, karbantartásra van szüksége. Úgy gondolom, egy jól működő testületet adok át pályázat útján kiválasztandó utódomnak - s egyben reménykedem is benne, hogy az eddig elért eredményeket nem fogják összerombolni - például az őrsök felszámolásával vagy a balesetmegelőzési programunk megszüntetésével. Igaz, nem is félek ettől, hiszen a megyei főkapitány is tisztában van vele: a jó dolgokat folytatni kell".

Sajnálják is távozását a kollégák, hiszen kemény, határozott, ugyanakkor szerethető főnököt ismertek meg Cserép Attilában.

„Nagyon szeretem a kollégáimat, s ez szerencsére kölcsönös. Bizony előfordult az is, hogy fegyelmeznem kellett, ám mindig is próbáltam megtalálni az arany középutat a szigor és a dicséret között. Lazsáló rendőr nálam nem élt meg, ellenben a szorgalmasnak, tisztelettudónak, aki tisztában van felelősségével és munkájának értelmével, nos, annak nincs félnivalója".

Bár ő is hiányolni fogja a folyamatos pörgést, s a napi - ahogy ő nevezi - mókuskereket is siratja fél szemével - már a jövőbe tekint. Persze nem a kandalló fénye mellett, hintaszékben ringatózó öreguras életről vizionál, hanem újabb kihívásokról.

„Régóta oktatok a jogi karon, s a jövőben több órát is adhatok majd. Az igazi tervem azonban az, hogy elindíthassunk a felnőttképzési karon egy biztonságszervezési szakot. Ezt a ma kidolgozatlan, s alulkezelt képzést szeretnénk főiskolai szintre hozni - a nyugati országokkal ellentétben ugyanis Magyarországon nem lehet felsőfokú papírt szerezni ilyen relációban. Ez persze még csak vágyálom, mindenesetre azt vallom: van bennem még annyi spiritusz, hogy kamatoztathassam a tudásom az élet más területén".

Kép és szöveg: Korb Zoltán